Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-02-18 / 7. szám
1904. február 18. A kártyr.-aífaire ezzel véglegesen el van intézve és Szaczelláry ur még azok előtt is elvesztette ügyét, akikkel eddig elhitetni tudta, hogy Dungyerszkyék csak a pénz megtartása végett emeltek kifogást ellene. Az egész affaireből nemes és tiszteletreméltó vonásokban domborodik ki az öreg Dungyerszky egyénisége. Ama ritka férfiak közzé tartozik hazánkban, aki nagy vagyonát nem spekulácziókkal, nem börzei műveleteken és nem állami szállításoknál, hanem munkájával és szorgalmával szerezte. Ami volt a fajmagyarok között az öreg Eagi uram, ugyanaz a délvidékiek között Dungyerszky Lázár. Egy föld- mivelő és állattenyésztő, aki maga szerezte a millióit és milliomos korában is csak úgy dolgozik hajnalhasadtától napszálltáig, mint félszázad előtt, szegény ember korában. Akit nem vakitott el a gazdagság, s nem lett sem gőgössé, sem parvenüvé. Aki vagyona révén nem törekedett sem czimekre, sem kitüntetésekre, sőt közéleti ünnepeltetésre sem, hanem megmaradt szorgalmas, egyszerű gazdálkodónak. Aki, hogy nem fösvény, bebizonyitotta titokban már számtalanszor s legújabban ezzel a háromszázezres adománynyal. Két fia közül a nagyobbik, (Szaczelláry volt pártnere) idegbajos, az ifjabb azonban teljesen az ő természetét örökölte. Puritán erkölcsű, komoly és szorgalmas ember Dungyerszky Gedeon, ki miután megszerezte a jogi doktorátust és tanulmányokat folytatott a nyugoti metropolisokban, egy perczig sem gondolt arra, hogy belevesse magát a főváros úgynevezett „előkelő“ életébe, ahol tárt karokkal fogadták volna, nem iratkozott be sem a nemzeti, sem az országos kaszinóba, nem vett versenylovakat, hogy turfszereplő legyen (mint annyian az újabb pénzarisztokráczia sarjai közül), hanem hazament birtokára,^26 éves korában elvett feleségül egy szegény leányt és szorgalmasan gazdálkodik. Ilyen apákra és ilyen fiukra van szüksége az országnak, hogy a magyar birtokok ne kerüljenek idegen kezekre. Tűzrendészed reformok. Tavaly nyáron nemzetközi kongresszust tartottak a tűzoltók Londonban s ez alkalommal Marku- sorszky Béla, a fővárosi tűzoltóság helyettes parancsnoka, érdekes felolvasást tartott a megelőző tűzrendészetről. Amit akkor fejtegetett a szinházak tűzbiztonságára vonatkozólag, most aktuálissá vált. Tudvalevő ugyanis, hogy sorba vizsgálják a színházakat és különféle javításokat akarnak foganatosíttatni. A nálunk működő bizottságnak figyelmébe ajánljuk, hogy a londoni kongresszus Markusovszky indítványára határozatként elengedhetetlen követelménynek kimondotta: 3 1. hogy minekutána a szinházi helyiségek befogadóképessége megállapittatott, gondoskodás történjék az iránt, hogy minden emeleten akkora térség (előcsarnok, direkt a szabadba nyiló ablakokkal vagy nyilt erkély) álljon rendelkezésre, a melyen az illető emeleten engedélyezett ülőhelyek birtokosai dllcor egyszerre valamennyien, elférnek — egy négyzet- méterre három embert számítván; 2. a szűk folyosók kiküszöbölendők. Valamely szinház folyosójának megengedhető legkisebb szélessége 2-50 méter legyen ; 3. a nem szabadon függő, hanem alátámasztott s nem is csiga alakban vezetett lépcsők legalább 1*89 m. szélességgel birjanak és egy lépcsőre legfeljebb 250 egyén jusson. Végre 4. minden 100 személyre legalább egy m. kíjá- rati nyilás kerüljön a (páholy-ajtók kivételével) feltétlenül mind kifelé táruló és vissza nem csapódó szárnyúvá teendő ajtókból. Tudni óhajtjuk; hogy e követelményeknek Budapesten mely szinházak felelnek meg s történt-© intézkedés arra nézve, hogy ahol máá* állapotok vannak, az átalakítás végrehajtassák? Különösen pedig tudni szeretnők: mi lesz a király-utczai Halát-színházzal? A rendőrség legutóbbi kommünikéjéből kiderül, hogy ez a színháznak elnevezett egérfogó, a közönségre nézve tényleg a képzelhető legnagyobb mértékben veszedelmes. A vizsgálatot megejtő bizottság is szükségesnek találta, hogy kijáratok készíttessenek és pedig — miután a szinház a szabályrendeletek csúfjára nem nyilt területen van, hanem minden oldalról házak közzé szorítva — a szomszédos bérházakon keresztül. Vájjon papiron marad ez a kivánság ? Népkönyvtárak, népkonyhák, munkás-kaszinók. A „Magyar Székesfőváros* 6. számában olvastam, hogy Hegedűs mérnök azt a megjegyzést tett© a fővárosi iskolák építésére, hogy az iskolák alagsori helyiségeit kár kihasználatlanul hagyni. Valóban kár. Mi laikusok ezt régóta hibáztatjuk, mert sok minden elférne ott, ami eddig nálunk nincs, vagy alkalmatlan helyen tengődik. Minden iskolaépület földalatti helyiségeit lehetne népkönyvtáraknak, népkonyháknak vagy munkas-kaszinók- nak felhasználni, ha már az épités alkalmával e czélokat figyelembe vették volna. De csodáljuk is, hogy a mérnöki hivatal ezekre nem gondolt, holott biztos tudomásunk van róla,, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszter erre már minden hatóságnak és iskolaf'entartónak a figyelmét évek előtt felhivta. Most is épen az V. kér. népkonyha-egyesület helyiséget keres a népkonyhája számára, minthogy MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS
