Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-02-10 / 6. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1904. február 10. •/ Most már bizton reméljük, hogy nj szellem fogja átlengeni a belügyminisztérium amaz ügyosztályát, amelyhez a főváros ügyeinek felülbírálása is tartozik. Már látni véljük a Hivatalos Közlöny-ben az örvendetes hirt, mely Fascho-Moys Sándornak saját kérelmére történt nyugdíjaztatását és valamely rendjellel való kitüntetését hozza tudomásul. Azon a napon úgy fogjuk érezni magunkat, mintha lidércznyomás alól szabadultunk volna fel. Jelűnek Henrik levele. A tegnapi posta haraszti Jelűnek Henrik urnák, a budapesti közúti villamosvasut-társaság elnökigazgatójának aláírásával a következő levelet hozta számunkra: Tisztelt Szerkesztő Ur! Az utóbbi időben annyi téves és rosszindulatú közlemény jelent meg a közúti vasut-társaság ellen, hogy végre is föl kell szólalnom. Gál Károly barátom s társaságunk felügyelője, a ki előttem ismeretlen okból nemcsak a tőzsdével, hanem a Tudományos Akadémiával is rokonszenvez, az öreg Pulszkyt -czitálván, azt szokta ugyan mondani: „A kutya ugat, a karaván halad“ — (a mi szent igaz), de én mégis fölszólalok. Ha dementálnak már a főherczegek is, nem illik, hogy ón gőgösebb és arisztokratikusabb legyek náluk. Hát első sorban egy nagy hazugságnak vessük végét. A szocziálista lapok telekiabálják a világot, hogy a közúti vasútnál az alkalmazottak nem szerezhetnek mást, mint csuzt, podagrát és szembajokat. Megvádolják a társaságot, hogy önző és botrányosan rosszul íizeti embereit. A mint előrebocsátottam: mindez rosszakaratú, hogy ne mondjam, aljas hazugság. Néhány példával rögtön be is bizonyitom. Az első példa gyanánt, — miután Nur Lumpen sind bescheiden — szabadjon enszemólyemre mutatni. Yan ón nekem csuzom? Van én nekem podagrám? Még hirét sem hallottam. Ellenben van két nagy házam, van nyaralóm, van birtokom, van készpénzem a takarékpénztárakban és vannak első -minőségű állampapirosaim, meg kitűnő részvényeim a A\ ertheim-kasszámban. Van összevissza vagy hét millió értékű vagyonom. Az apámtól nem örököltem többet 50.000 koronánál, világos tehát, hogy a többit mind magam szereztem. Hogy hol szereztem ? Nevetséges kérdés! Hát hol vagyok én alkalmazva már 25 év óta? A közúti vasútnál. Bizony, ott szereztem ezt a kis tőkét, a melyet Isten segedelmével meg fogok még kétszerezni. Az igazi munka és szorgalom azonban nemcsak nálam hajtott gyümölcsöket. Nézzék csak Gál Károly barátomat, társaságunk felügyelőjét. Neki csak egy öröksége volt papájától: a neve, de azt is letette, sőt még 50 krajczárt fizetett azért, hogy az se legyen. Amikor belépett társaságunkhoz, összes vagyona 17 gallérból, 5 pár kézelőből, két megstoppolt harisnyából és egy alsó nadrágból állott. És ma? Ma palotája van a Nagy János-utczában, villája a Svábhegyen, övé a zugligeti Laszlovszky-major és van vagy 6—8 nagy telke a fővárosban. Testvérek közt is megér a vagyona egy fél millió forintot. Hol szerezte? Bizony nem kalandozott el sem a könyvirás, sem a képzőművészetek terére, nem is tartott kvártélyosokat, a feleségét nera küldte mosni (mert nincs is felesége), hanem minden idejét szivvel- lélekhel a közúti társaságnak szentelte. Lett is áldás szorgalmán és odaadásán! Itt van továbbá Irsai Ignácz barátom, társaságunk másik főfelügyelője. O sem fogja szégyenleni, hogy miután Irsán becsukta grájzleros boltját, egy hunczfut krajczár nélkül vállalt szolgálatot nálunk. Jelszava volt: a munka nemcsak a mágnásokat és dzsentriket, de Abrahám ivadékait is megnemesiti. Dolgozott híven, akár csak én, meg Gál barátunk, s ma már ő sem adná oda Mátyásföldi nyaralóját meg értékpapirosait háromszázezer forintért. De menjünk tovább. Azt hiszik önök, hogy dr. Jelűnek Arthur, akit szerencsés vagyok bátyámnak nevezni, megbánta, hogy hátat forditott a jogtudománynak meg az ügyvédi praxisnak és elvállalta a jogtanácsosi állást társaságunknál? Ezer aranyat Ígérek és adok annak, aki csak egy panaszszót is hallott tőle. Az ő szorgalma is megfiadzott egy szép körúti házban meg egy szolnokmegyei birtokban. Sorban rámutathatnék mindazon alkalmazot- tainkra, kik becsületes iparkodásuk révén nálunk meggazdagodtak, de azt hiszem, az eddigi példák teljesen elegendők annak igazolására, hogy a közúti vasúttársaság nem nyúzza az embereit, hanem módot és alkalmat nyújt, hogy vagyont szerezzenek. Persze, nem viheti semmire, aki olyan könnyelmű, hogy koszt- meg kvártólyadási vállalatokba bocsátkozik, amint azt a külső szolgálatban alkalmazottak tenni szokták. A fizetést meg kell becsülni és takarékosan kell élni. Én és Gál barátom például soha nem spekuláltunk ágyrajárók és kosztosok tartásával, akik adósak maradhatnak és igy bennünket tönkretehetnek, hanem a börzén adtunk és vettünk közúti részvényeket olyankor, amikor előre tudtuk, hogy baisse lesz-e vagy hausse. Miért nem cselekedtek igy összes alkalmazott társaink ? Ma nekik is lehetne vagyonuk. A másik nagy hazugság, melyet meg kell czáfolnom, az, hogy a társaság nem használja ki az egész részvénytőkéjét. Ostoba emberek azt is mondják, hogy nem volt szükség a tőkefölemelésre. Hát ez több a bornirtságnál! Nézzenek csak utánna a telekkönyvben és meg fogják látni, hogy a közúti vasúttársaságnak több mint tizenegy óriási bérháza
