Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-09-18 / 23. szám
1904. szeptember 18. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 7 Szövetkezeti uzsora. Erről szinte felesleges volna bővebben Írnunk. A ki ezt még nagyon jól ismeri és fájdalmasan érzi a szövetkezeteknek — sajnos — megengedett uzsoráját. Laikusnak valósággal zúg a feje, s mikor tíztizenötféle czímen nyúzzák meg a szövetkezetek. Információdíj, kezelési költség, kamat, nyomtatvány, levéldíj, késedelmi illeték, tartalék, veszteségi, biztosítéki alap, beiratási díj stb. stb. Mindez jórészt csak más formája a kamatadásnak, végelemzésben uzsora, a mely annál veszedelmesebb, mert az alapszabályuk kívánja, a sokféle bonyolódott kötelezettség miatt évek múlva is nyögi az önsegélynek a szövetkezet formájában — deformálódott áldásait. Hasztalan a sokféle felszólalás, évtizedeknek kellett eltelnie, mígnem a legujabbi törvényjavaslat a szövetkezetekről félig-meddig (de csak félig-meddig) megszünteti a törvényes formák között űzött szövetkezeti uzsorát. E helyütt különben más a czélunk. Mi azt akarjuk bemutatni, hogy a szövetkezetek üzletei mögött micsoda üzérkedések rejlenek. Térjünk át a Bankbizományi ügynöki irodák üzelmeikre. Néhány éve annak, hogy Budapesten gombamódra elszaporodtak a bankbizományi- és ügynökségi irodák. A czim természetesen hangzatos és már maga kifejezi, hogy mi rejlik mögöttük. A bank szó alatt természetesen nem ama bizonyos bankokat kell értenünk, a melyek takarékpénztári, illetőleg bankszerü kamatra és visszafizetési módozatok mellett nyújtanak kölcsönt. Távolról sem. Az a bank rendszerint egy uzsoraszövetkezet. Példával illusztráljuk az eljárást. Vegyük mindenekelőtt számításba, hogy Budapesten ez idő szerint hetvennél több szövetkezet „működik.“ Vegyük azt is tekintetbe, hogy minden szövetkezetnek az uzsora szerint való megélhetéséhez legkevesebb 300—400 tagra van szüksége. De vegyük különösen azt figyelembe, hogy hetven szövetkezet egy olyan közönségnek, mint a budapesti, a melyet a drágaság nyomán fakadó nyomor félig- meddig tönkre tett, sok ahhoz, hogy rendes körülmények között hitelt nyújtson. Elvként kidomborodik tehát, hogy minden áron fogni kell a kölcsöntkereső tagokat. Erre jók az ügynökök, a kik hangzatos czimek alatt hirdetnek kölcsönt 200 koronától egy millióig. Kezessel, anélkül. Fizetésre, dikicsre, üzletre, örökségre, ingatlanra, tulvilági üdvösségre. Hogy ezek a bankbizományosok, ezek az előzékeny ember- bőrnyuzók olcsó pénzt nem szereznek, ki kétlené azt? Utaznak mindenekelőtt előleges dijakra. Infor- máczió-költség kell. Ez az informáczió költség minden esetre szép jövedelme a szövetkezetnek és az ügynöknek. Hárman szoktak rajta osztozkodni: az informáló iroda, a mely átalányt kap, a bankszövetkezet és az ügynök, a kinek a perczentjeit fizetik ki. Már most két eset lehetséges: vagy olyan jó a pénztkereső, hogy pénzt akár a hazai takarékpénztárnál is kaphat, vagy nem jó és ekkor előleges költségek czimén koppasztják meg és nem adnak neki kölcsönt, vagy kap kölcsönt, de olyant, a melyik épen veszett fejszének a nyele. A bankbizományos a maga kikötött 5 — 10 perczent jutalékát levonja, a szövetkezet az évtársulati százalékot, kamatot, illetéket, dijat stbbit s a holtra hajszolt és lelkileg kimerített kliens boldog lehet, ha a kórt kölcsönnek ötven perczentjót megkapja, de persze az egész összeggel válik adóssá. Mesebeszéd és ugratás, hogy kezes nélkül szerez az ügynök pénzt. Mert a ki olyan „prima“, az kaphat ügynöki zsarolás nélkül is kölcsönt. Az a bankbizományos tehát titkos kompanistája valamely zugszövetkezetnek, semmi egyéb. Sőt némely esetben ő is egyik „gründoió.“ Ezeknek az ügynököknek rengeteg jövedelmük van, a mit az is bizonyít, hogy óriási összeget költenek hirdetésekre. Már pedig a hirdetések nálunk még nem is oly olcsók. Rendszerint a vidékre spekulálnak, de azért a megszorult fővárosi lakosság ezreit is szívesen koppasztják. Egy idő óta a „törvényszékileg bejegyzett“ jelzővel űzik a balekfogást. Persze: a jámbor pénztkereső azt hiszi, mintha ez a jelző valami garancia volna. Az a rettenetes uzsora, a mellyel ezek a bankbizományosok dolgoznak, megéri, hogy magukat törvényszékileg bejegyeztessék. A kaviár. (Budapest utczáin száz- és százezer kiaszott szem, éhtifuszos ember tolong, lármáz, ordít):- Kenyeret és húst! — ordítja fékevesztetten a tömeg. A vámház-téren nagy verekedés támad, mert a tömeg három darab krumplit talált az árokszegélyben. Futólépésben jönnek a gyalogos katonák feltüzött szuronnyal, lovasrendőrök vágtatnak a nép közé, a tűzoltók pedig pokoli kéjjel fecskendezik a népet. — Kenyeret, húst és krumplit! kiáltja a tömeg és óriási zsivajgás között tódul a váczi-utczába az uj városháza elé, a hol a polgármester ép akkor válaszol a drágaság és Ínség dolgában. Halmos János (válaszol): Mélyen tisztelt közgyűlés ! A drágaság és ínség kérdésében hozzám intézett interpelláczióra azonnal megadom a választ. Mindenekelőtt konstatálnom kell, hogy a hatóság a maga részéről minden lehetőt elkövetett, de tenni valója nem akadt. Nehány lap telekürtölte ugyanis az országot, hogy Budapesten akkora a drágaság, hogy nemsokára kiüt az Ínség. Hát, t. közgyűlés, ez egyszerűen nem felel meg a tényeknek. Mert mekkora is az a drágaság? Hol vannak az arányok,
