Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-08-16 / 22. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5 1904. augusztus 16. »r sziklaleválás, azt mi természetesen nem tudjuk előre, mert sem a Gellérthegy nem figyelmeztet senkit -eleve, sem a hatóságunk nem szokta azt ellenőrizni. És épen ez a baj, a nagy veszedelem. Munkatársunk a napokban járt a Gellérthegy aljában. Szent borzadálylyal és bizonyos önző rettegéssel (saját életét féltette) szemlélte a Gellérthegyet. Felületén gyanús repedéseket tapasztalt és noha nem geológus, sem nem mérnök, laikus észszel is felhivja a tanács és a kerületi elöljáróság figyelmét a Gellérthegy bomladozására. Néhai Kamermayer Károly polgármestert, a vén honvédet, az ó-budaiak ismételten kérték, hogy a rettenetesen elhanyagolt Kiskorona-utczát tetesse járhatóvá. Az öreg polgármester megigérte, de hamar elfelejtette. Egy alkalommal Kamermayer hivatalosan künn volt O-Budán s a leleményes ó-budaiak a polgármestert vivő kocsit szándékosan a Kiskorona- utczába dirigálták. A süppedékes, hiányosan kövezett utczában a kocsi oly alaposan megrázta a polgármestert, hogy hamarosan kérdezte : — Melyik utczában vagyunk? — Az elhanyagolt Kiskorona-utczában — volt a válasz. Kamermayer dörmögött egy kissé, s alig nehány hét múlva a Kiskorona-utczát beaszfaltozták. Ezt csak azért emlitjük fel, hogy Halmos János polgármester ne merészeljen a Gellérthegy aljában elkocsizni. Nehogy ép akkor hulljanak alá a hegy sziklatömbjei a Dunába s a polgármester holmi ijedelem árán legyen kénytelen a Gellérthegy sza- bályoztatásával komolyan foglalkozni. Tessék csak komolyan megszemlélni a Gellérthegyet, közvetlenül a villamos vasúti sinpárról. A hegy alja, oldala a legutóbbi robbantások szinhelyé- től a Szent-Gellért szoborig tele van repedésekkel, esővizárkokkal. 80 - 60 fok alatt egyes sziklatömegek ferdén elállanak annyira, hogy szinte istenkisértés nem hinni, hogy ezek a szikladarabok valamelyik előre be nem jelentett perczben óriási robajjal leválnak. Ismételjük és követeljük az elöljáróságtól: tartasson lielyszini szemlét, de inkább ma, mint holnap, mert azzal, hogy a szobor környékén s a fürdő közelében czementtel kitapasztották a közöket, ezzel még nem támasztották meg a hegyet. A Gellérthegygyel sok mindent terveznek. Pantheont akarnak rá épiteni, pálmaligetet odavarázsolni, üdülőtelepet épiteni, vasutat vezetni stb. Hogy mikor lesz bármelyikből valami, azt a jó Isten tudja. De addig: ne késsenek a Gellérthegy szabályozásával. Utoljára is teljesen felesleges egy világraszóló szerencsétlenség árán és kárán észre térni, mert olyan szenzáczióról irni, hogy „Beomlott a Gellérthegy“, még a rendkívüli eseményeket per- traktáló bulevárd lapjaink sem szeretnének. A drágaság és a tanács. Tudomást vett tehát a főváros tanácsa arról a tényről, hogy Budapesten, épugy mint az ország egyéb vidékein, meleg van, a tartós meleg takarmányhiányt idézett elő s „a vakmerő üzérkedés“ felhasználta az alkalmat, hogy a polgárság filléreire utazva, a mindennapi élelmet megdrágítsa. Ámde a tanács annál tovább ment. Distingvált. És ennek daczára azt kell mondanunk, hogy a qui bene distinguit, bene docet-elve most az egyszer pénteki napon csütörtököt mondott. Már t. i. a tanács felfogása szerint. Mert nem szaktanácskoz- mányra, nem teoretikus értékű ülésezésekre, hanem gyors és gyökeres hatósági beavatkozásra, tettekre van szükségünk. A tanács ugyanis ekkép distingvált: kellenek sürgős, fokozatos, esetleges és általános intézkedések a drágaság csökkentése, vagy elenyésztetésére. Nos hát: irigy szemekkel tekinthet a teóriák mód- és rendszerének született apostola, a német professzor a magyar székesfőváros tanácsára, a mely a magyar természet ellenére doktrinérebb tud lenni a német kulturnemzet bölcselőinél. Rosszul esik nekünk a szatira, mert mi egyebet vártunk a pénteki tanácsüléstől. Mi azt hittük, hogy a tanács, akárcsak a közállapotok eleven fokmérője, megérzi a kisemberek, a százezerek sürgős, égető baját és azonnal cselekedni fog. De a helyett beszerzi a vásárcsarnoki árjegyzést és abból akar okulni. Sajátságos. Hát hogy és miként lehet abból az árjegyzésből következtetni? Hisz itt nem arról van szó, hogy van-e elegendő hús, élelmiszer, zöldség stb. nagyban, a melyet aztán kicsinyben a tanács által önkénytelenűl felfedezett „vakmerő üzérkórdés“ méregdrágán vált fel aprópénzre. Azt kellett volna tudnia a tanácsnak, hogy a kis emberek csak húst nyáron nem ehetnek és ha mégis esznek, hát ahhoz egyéb is kell. Kenyér pedig mindenekelőtt szükséges. Ha már most gabona, liszt van elég a raktárakban, s a tőzsdei spekuláczió mégis az ellenkézőt hireszteli, mi ennek az eredménye ? Hogy a pékek minden alapos indok nélkül uzsoráskodnak a szegény ember „mindennapi“ kenyerével. Itt tehát semmi esetre sem „sürgős“, sem „általános“, sem „fokozatos“ intézkedésekre van szükség, hanem igenis „általános sürgős azonnali“ hatósági eljárást várunk és követelünk. Budapest ma a spekulácziók eldorádója. Üzérkednek, még pedig sikerrel: a lakbér-uzsorával, az élelmiszerek drágitásával, a vállalkozói kartelekkel, mindennel, szóval: a budapesti ember (nem értvén alatta a bankigazgatókat, vagy a bizonyos „tiz- ezeret“) a legdrágábban él a világon. Egyedüli reménye a kis embernek a hatóság volt. De a mostani evidens lassúság, a bürokraczia nehézkes gépezete meggyőzi arról, hogy hathatós segedelmet a tanácstól, legalább ez idő szerint, nem várhat. Már
