Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-07-24 / 21. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1904. julius 24. politikai szempontból nagyon kivánatos. Biztosra vehető, hogy sok hitelszövetkezet nem fogja kiállni annak idején a megrendszabályozást. De a szövetkezeti ügy reformja mellett van s ez engedi remélnünk, hogy a Nagy Ferencz tervezete ezúttal nemcsak tervezet marad. A sztrájkok elfajulása ellen. A budapesti kereskedelmi és iparkamara iparosztályának ülésén Thék Endre kamarai aleln ök szóvá tette azt az anarchikus állapotot, a mely ez idő szerint a munkásoknak a munkaadókhoz való viszonyában lábra kapott. Előadta, hogy a budapesti kereskedelmi és iparkamara területén különösen ez év tavasza óta nap-nap után az ipar terén oly mozgalmak keletkeztek, a melyek eltérnek azon rendes bérmozgalmaktól, melyek más nemzeteknél is előfordulnak, a melyeknél azonban a létkérdés legelemibb követelménye : a megélhetés képezi a mozgalmak alapját. Az ipari államok története a közgazdaság terén egyetlen egy esetben sem tud oly példát felmutatni, hogy a munkáselemek a kezeik között levő szabadsággal úgy éltek volna vissza, mint épen a székes- fővárosban, hol a szakegyesületek, a melyeknek a a közművelődés és az abból eredhető jólét össz- hangzatos fejlesztése lett volna feladatuk, alapszabály- szerű és törvényes rendeltetésüktől eltérőleg a munka és tőke közötti viszony elmérgesitését idézik elő. A szakegyesületekben szervezett munkások vezéreik diktatúrája alatt ma már nem elsősorban létfeltételeik javítására törekszenek, hanem az ipari munka és az üzemek terén való föltétien uralomra, a melynek minden, csak a munkabérre és a munkaidőre vonatkozó feltételét ők akarják diktálni. Az ipartörvényben provideált szabad egyezkedési elv ma már hatályon kívül van helyezve a munka feltételeinek megállapításában, de még munkásaik megválasztásában is ki vannak szolgáltatva az iparosok a szakegyesületek diktatúrájának, mely a czéljai elérésére szolgáló eszközökben épen nem válogatós. A példák százai állanak rendelkezésre annak a megvilágítására, hogy ily körülmények közt békés ipari munka nem várható. Az ipari tevékenység proszperitása állandósult viszonyokat igényel és ez idő szerint nemcsak idényről-idényre, hanem szinte napról-napra fokozódnak azok a követelések, a melyeket a szakegyletek vezéreitől terrorizált munkások támasztanak. A munkabér és munkaidő tekintetében folytonos meglepetéseknek vannak az iparosok munkásaik részéről kitéve. Ily körülmények közt minden vállalkozási kalkuláczió nélkülözi a szolid alapot. Az iparos sohasem lehet tisztában azzal, hogy a számításba vett munkabérek ellenében minő munkaeredményeket várhat. A darabmunkabérrendszer, a mely számításának biztos alapjául szolgálhatna, a legtöbb iparágban a bérmozgalmak révén eltöröltetett. A napi, vagy órabér mellett dolgozó munkások pedig az átlagos napi munkaeredmény fokozatos csökkentésén vannak a szakegyesületek utasításához képest. Olyan munkást, a ki a szakegyletek által megengedett mértéknél többet dolgozna, a munkaadók — különbeni sztrájk vagy bojkott terhe mellett — munkásai fenyegető unszolására elbocsátani kénytelen. A szakszervezeteken kívül álló munkások munkanélküliségre vannak kiszolgálva, mert a szakegyletek nem tűrik, hogy az iparosok munkával lássák el őket. Ennek a megakadályozására szolgál a bojkott, melyet megtörni a munkaadóknak nincs hatalmukban. A szakegyletek a bojkottot a terrorizmus minden eszközével hajtják végre; a dolgozni akarók védelmére amúgy is tulcsekély számban rendelkezésre álló törvényes intézkedéseken túlteszik magukat; a dolgozó munkásokat munkájuk kifejtésében akadályozzák, fenyegetik, megfélemlítik, kipellengérezik s tettlegesen bántalmazzák. Mindezzel elérik azt, hogy nemsokára nem akad ipari munkás, a ki valamely szakegyletnek tagja ne lenne. Így válik az egyesülési jogból egyesületi kényszer, a mely ellen a müveit világon mindenütt megvédik az egyesülésben részt- venni nem akaró munkásokat. Epugy áll a dolog a sztrájkok tekintetében. A sztrájkban való részvétel jogából sztrájk kényszert fejlesztett nálunk a szakegyesületi terrorizmus. Nincs munkás, a ki ennek ellenállani képes volna. A legnagyobb mérveket öltik ezek a visszaélések az építőipar s a vele kapcsolatos iparágak terén. Semmiféle építési vállalkozó Budapesten nem ura többé a helyzetnek az ő építkezéseinél. A munkások figyelembe sem veszik az építést nagy felelősség mellett vezetők utasításait, illetve kérelmeit, mert utasítást ma már nem lehet epitőmunkásnak adni! Minden építkezéshez kirendel a szakegyesület egy-egy bizalmi férfit, a ki minduntalan beleavatkozik a munkásoknak szóló feladatok kiadásába s teljha- talmilag rendelkezik a munkásokkal a tekintetben, hogy kik, mit, hogyan, mennyi idő alatt s általában dolgozhatnak-e A bizalmi férfi elbocsátása, vagy rendelkezéseinek visszautasítása, utasításai czélszerü- sógének bírálata bojkottot vonhat maga után, tehát a munkaadó, ha nem is ismeri el a bizalmi férfit, azt ilyennek eltűrni kénytelen. De miután felelősségük tudatában a bojkott veszélye daczára sem tűrhetnek el mindent igy állandóan fölöttük lóg a munkabeszüntetés Damokles- kardja, az építőmesterek és más szakmabeli iparosok is újabb időben minden szerződésükbe befoglalni kénytelenek a sztrájk-klauzulát, a mely a kikötött szavatosság és pönale alól mentesiti őket a sztrájk, bojkott és munkáskizárás esetére. E jogos védekezésnek az általánosan érzett szüksége, a melyet a székesfőváros tanácsa hivatalosan is elismert, jellemzi leginkább a tűrhetetlen helyzetet. Ezeknek a csak nagy vonásokban vázolt állapotoknak első kihatásai abban nyilvánulnak, hogy a
