Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)

1904-06-21 / 19. szám

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 11 1904. június 21. Erre a&s ösztöndíjra pá^'ázhatnak budapesti köz­ségi tanitók kitűnő tehetségű, szorgalmas és jó maga- viseletű, honi egyetemen, közép, vagy polgári isko­lában, avagy képezdében tanuló bármilynemü gyer­mekei vagy árvái. A pályázók hiteles okmányokkal tartoznak iga­zolni, hogy budapesti községi tanitók gyermekei vagy árvái, s hogy tanulmányaikban eddig is a legjobb elő­menetelt tanúsították. Az ösztöndíj elnyerésénél az egyenlő előmene­telt és magaviseletét igazoló bizonyitványok mellett előnyben részesülnek azok a pályázók, a kik maga­sabb iskolákba, illetőleg osztályokba járnak. Az ösztöndíjjal megadományozandó tanuló az ösztöndíj élvezetében mindaddig megmarad, mig tanul­mányait valamelyik fentjelzett iskolában folytatja, illetőleg mig arra érdemetlenné nem válik. A pályázati kérvények, melyek 1 koronás bélyeg­gel látandók el (a mellékletekre, a mennyiben rajtuk még nem volna bélyeg, egyenkint 30 filléres bélyeg ragasztandó) 1904. évi junius hó 20-áig adandók be az illető tanintézetek igazgatóihoz, illetőleg dékán­jaihoz, kik is a folyamodókról minősitvényi tábláza­tot állitván össze, azt a kérvények kiséretében a tanári vagy tanitói kar véleményének meghallgatása után 1904. évi junius hó 26-áig küldhetik be a székesfő­város tanácsának igtató hivatalába (Központi város­ház I. em. 107. szám). Később érkező, vagy kellőleg fel nem szerelt kérvényeket a tanács nem fogja figyelembe venni. A székesfőváros tanácsa: Kun Gyula s. k., h. alpolgármester. Budapest I., Budafoki-út. Készít: fekvőket és állókat minden magasnyomású, compound- és Gőzgépeket: nagyságban, triplexpanziós elrendezéssel ; mint külön­legességet a szabadalmazott Röck-féle szelepes vezényművel és gyorsanjáró gőzgépeket dyna­mogépek hajtására hajtógépeket. Lokomobiiokat: kihúzható forr- és fűtőcsöves kazánnal. Szivattyugépeket: Worthington és más rend­szerek. Gőzkazánokat: forralós-, sima- és hullám­lemezes fütőcsövekkel; mint különlegességet: szabadalmazott Bánó-féle biztonsági vizcsöves kazánokat. Teljes hűtőtelepeket és jéggyárakat sza­badalmazott ammóniák rendszer szerint. Vizműtelepeket. Gőzmalmi és téglagyári berendezéseket. Bor- és olajsajtókat szabadalmazott különb- zéki emeltyű-szerkezettel. Hydraulikus sajtókat különböző czélokra. smágus zálogkölcsön M.-fe Befizetett részvénytöke 10 millió korona. Elfogad betéteket taka- Qlj 0 j/Qmn+n7ÁAnn| rékbetéti könyvecskék w 2 o 1'MllíülUfcCluuulj és pénztári jegyek ellenében, valamint folyó­számlában (chek-számlán). Leszámító! váltókat, előleget nyújt értékpapírokra. Ké^i «álog:U^Ietei: IV., Károly-körut 18. — IV., Ferencziek-tere 4. (Irányi-utcza sarok). — VII., Király-utcza 57. — Vili., József-körut 2. — Vili., Üllöi-ut 8. Irodái: VI., Andrássy-ut 5. sz. alatt (saját házában). megbízásból teljesít minden­féle értékpapírok vételét és eladását a legelőnyösebb fel­tételek mellett s foglalkozik minden a váltó­üzletek keretébe tartozó üzletágakkal. Üzleti órák délelőtt V-29—délután 3 — 7s5-ig. Magy. kir. osztálysorsjegyek főelárusitó helye: nz\s Ferencziek-tere 3. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom