Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-05-31 / 18. szám
VII. évfolyam. Budapest, 1904. május A. 18. szám. KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP ELŐFIZETÉSI ARA: Egész évre ... ... .................... ... 12 kor. Fél évre............................................. 6 kor. SZ ERKESZTI ES KIADJA: DR BARTHA SÁNDOR. SZERKESZTOSEG ES KIADÓ: IV., Reáltanoda-utcza 5, Telefon szám 645. Előfizetőinknek a városi hatóságoknál levő ügyeiben díjtalanul jár el a szerkesztőség. Kevés a fóka. A betöltésre váró tanítói és tanítónői állások körül rettenetes a tolongás. Tizenötször annyi pályázó jelentkezett, mint a mennyit a tanács alkalmazhat. Mindenki láthatja, amit mi már számtalanszor hangoztattunk, hogy a tanügyi téren túl nagy a produkczió és a diplomás tanítók és tanítónők megdöbbentően nagy százaléka rendes állás nélkül él a fővárosban. Legfőbb ideje, hogy a szülék gondolkodóba essenek és különösen leánygyermekeiket más pályára készítsék elő. Miután sem az állam, sem a főváros nincs abban a helyzetben, hogy az állásra aspirálók számának megfelelő arányban szaporítsa az iskolákat, egészen világos, hogy egy nagy csomó tanító és tanítónő hosszú időkön át hiába reményli megválasztását, illetőleg kinevezését. Azt hisszük azonban, hogy nem kellene mostani megdöbbentő tolongást látnunk, ha a tő városban élő aspiránsok nem kötnék magukat ahhoz, hogy csakis Budapesten jussanak alkalmazáshoz. Fogadni mernénk, hogy közülök nem egy már évek előtt betelepedhetett volna valamelyik falusi állami iskolába, ha vágya, ambicziója és egyéb mellékes körülmények a fővároshoz nem rögzítik. Egyes esetekben értjük ezt a ragaszkodást, de a többségnek mégis számot kellene vetnie, hogy jobb a vidéki biztos veréb, mint a fővárosi bizonytalan túzok. Ha a mostani pályázat sorsa el lesz döntve, a mellőzöttek ajkáról ismét föl fog hangzani a panasz, hogy a protekcziósok győztek. Hát persze hogy úgy van, de vájjon melyik pályázó meri elmondani, hogy ő nem vett igénybe semmiféle protekcziót? Nagyon nehéz, sőt csaknem lehetetlen megakadályozni, hogy a protekczió teljesen kiküszö- böltessék. Elvégre a választással megbízott városi tanácsosok is emberek, családapák, rokonok, sógorok, atyafiak vagy valamelyes irányban lekötelezettek, akik ezekkel a kötelékekkel szemben magukat immunisokká nem tehetik. Szót legfölebb a protekczió elhatalmasodásának korlátozásáról lehetne ejteni. Kimondhatnók például, hogy kandidá- lásra és megválasztásra azok tarthatnak első sorban számot, akik jobb bizonyítvány- nyal bírnak, akik már régebben megszerezték a diplomát és akik mint apátián, anyátlan árvák magukra vannak utalva. Természetes, hogy inter pares ekkor is érvényesül a protekczió; annyit azonban e rendelkezéssel elérnénk, hogy az érdemesebbeket a teljesen érdemtelen protekcziósok nem ugorhatnák keresztül, amire eddig, sajnos, számtalan eset volt. Megfontolandónak tartjuk azt is: nem kellene-e a férjnél levő aspiránsokat vagy teljesen kizárni a pályázók közül vagy az utolsó helyre tenni? Amikor látni való, hogy sok száz meg száz szegény leány töri magát a tanítónői állásért, ami neki a kenyeret jelenti, a mit ha meg nem kap, nyomorogni, talán elzülleni is kénytelen, akkor a méltányosság diktálja, hogy őket részesítsük