Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-12-16 / 44. szám
1903. deczember 16. 5 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS dúsgazdag ember, semmiesetre sem az bántotta, hogy ezen a napon kevesebb lesz a bevétel. Nála pár száz forint nem játszik szerepet. De borzasztó volt elgondolnia, hogy az üzlet renomniéja kompromittálta- tik! Hogy majd este és másnap hire terjed a társaságokban: Gerbaudhoz közönséges munkások is járnak ! El fognak maradni a kegyelmes urak, a méltóságos és nagyságos asszonyok. Nem csodálnék, ha Gerbaud ur az üzletét ért „szégyen“ miatt öngyilkossá lenne. Az eset még stylszeríibbé tenné a mai demokrata áramlatot. De hagyjuk a jeles czukrászt és bizzuk rá, mikép biztositja üzletének exkluziv jellegét a jövőre is. Bennünket általánosságban érdekel az újfajta boycott és fölvetjük a kérdést: köteles-e a nyilvános helyiség tulajdonosa mindenkit kiszolgálni és megtűrni lokalitásában ? Például: meg lehet-e akadályozni, hogy a szin- házak parkettjére beüljenek a smokingos, redingotos urak és selyembluzos hölgyek közé tót napszámosok és mosogató leányok ? Van-e joga megtagadni a kiszolgálást az Angol királynő vagy a Royal vendéglősének egy rongyos öltözetű férfitől vagy nőtől ? Köteles-e megtűrni lokalitásában a New-York vagy az Abbázia kávésa a palotai kofákat és a szel- lős toilettü péklegényeket vagy az Entrepise des pompes funébres gyászegyenruhás kocsisait? A mi nézetünk szerint nem köteles. Az üzlet- tulajdonosnak jogában áll csak azokat kiszolgálni és megtűrni helyiségében, akiket akar. E tekintetben elmehet akár az abszurdumig is. Megteheti például, hogy csak olyanokat szolgál ki, kik kamarási családfát tudnak kimutatni. Arra kényszeriteni, hogy enni vagy inni valót adjon annak, akit nem tart üzletébe valónak, nem lehet. Viszont jogában áll, hogy azt, aki a figyelmeztetés ellenére, hogy nem lesz kiszolgálva, távozni nem hajlandó, karhatalommal eltávolítsa. Szent igaz, hogy a Worth ruháit viselő csillagkeresztes dáma és a bokorugrós szoknyát riszáló palotai csirkés kofa pénze egyforma pénz, valamint nincs különbség a mindennap fürdőző gavallér és a kéthetenként egyszer mosakodó handle forintja között. De az üzletembertől nem vitathatjuk el a jogot, hogy megválogassa, kitol fogad el pénzt. Az a bolt, kávéház vagy vendéglő az ő privát tulajdona. Abban a helyiségben ő a gazda, s nem kevesebb joggal rendelkezik benne, mint például egy fogorvos a maga műtermében és egy fodrász az officinájában. Ez utóbbiak pedig megválogathatják, hogy kit szolgáljanak ki. Tehát a kávésnak meg a vendéglősnek és a czukrásznak is szabad válogatósnak lenni. És bizony nem vét semmiféle törvény ellen, ha az Ízlésének meg nem felelő látogatót udvariasan figyelmezteti, hogy nem áll rendelkezésére. Az illető boszankodhat emiatt, de az ottmaradást nem forszírozhatja. Mert az erőszakoskodót ki szokták dobni. Az ó-budai hid. A III-ik és VII-ik kerület vezető férfiai mozgalmat indítottak, hogy az állam hidat építsen O-Buda és a pesti partnak ama része között, hová a Hungária-körut torkollik. Ez ügyben nemsokára deputáczió megy a kormány tagjaihoz. Mi természetesnek találjuk az ó-budaiak és a hatodik kerület külső részének lakói részéről, hogy hidat akarnak, de mozgalmukhoz még sem csatlakozhatunk. Szép dolog a lokális, az úgynevezett kerületi buzgalom, de támogatásban nem részesíthetik azok, kik az ügyeket magasabb szempontból, az egész főváros érdekeinek mérlegelésével tekintik. Már pedig e szempont szerint a budai hid megvalósításáról mindaddig nem lehet beszélni,- mig el nem készült a Boráros-téri hid. Milliókra rugó befektetéseknél első sorban az fontolandó meg: hol van arra sürgősebb szükség és hol fog nagyobb hasznára lenni a közérdeknek ? Kétségtelen, hogy az ó-budai hid is szükséges, de tévedésben vannak e kerület polgárai, ha azt hiszik, hogy a hid föl fogja lendíteni O-Budát. Ez a kerület geográfiái helyzete miatt nincs predestinálva nagyobb fejlődésre Területe a Duna és a hegydom- bok között keskeny, ennélfogva csak hosszirányban terjedhet. Már pedig azzal most már minden ép eszü ember tisztában van, hogy Budapestnek elég volt a külterjes fejlődésből. A kiadásokat jelenleg is alig képes fedezni. Ha tehát az ó-budai hid impulzust adna az extenziv fejlődésre, akkor a tervet nem támogatni, hanem kézzel-lábbal megakadályozni kellene. Ami a pesti szemköztös oldalt és a VI. kerület külső részét illeti, annak rendelkezésére áll a körvasút és a Margit-hid. Alig lehet több 8 — 10 gyárnál és iparvállalatnál, amelyek nagyobb könnyítéshez jutnak az ó-budai hid révén. Sőt még azt is merjük állítani, hogy a személyforgalom sem lenne túlságosan élénk a két part között. Külterület lévén mind a két part, a lakásviszonyok körülbelül egyformák, s a pesti munkásnak nem fog eszébe jutni, hogy a túlsó részen lakjék, még ha ingyen is használhatja a hidat. A Boráros-téri hid ellenben a fejlődésképes Lágymányosra nézve életszükség és rendkívül hasznára lesz a Ferenczvárosnak is. Köztudomású, hogy az állam elhatározta a kereskedelmi kikötő létesítését és pedig valószínűleg a Csepelszigetnél. Ennek létesülésével a Ferenczváros dunai partja megszabadul a közraktáraktól és akkor múlhatatlanul szükséges, hogy direkt összeköttetésben álljon a Lágymányossal. A hídnak tulajdonképpen már legalább másfél évtized előtt meg kellett volna épülnie, s a kormány egy nagy tévedését, mondhatnánk bűnét fogja expiálni a Ferenczvárossal, illetőleg az egész, fővárossal szemben, ha a Boráros-téri hidat elkészítteti^
