Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1903-02-10 / 6. szám

Í903. február 10.

8 M AGY All SZ

ki a szabadalmat a maga részére. Ha majd tőle a szabadalmat megvásárolják drága pénzen a külföldi gyárosok és városok, akkor nem lesz kifogásunk az ellen, ha a haszonból egyrészt — elismerés gyanánt — nekünk juttasson.

A tőke és a hitel Budapesten.

Abnormis időket élünk. Nemcsak az időjárás, nemcsak a klimatikus viszonyok, hanem közgazda- sági életünk is, — mintha háborúskodni akarnának a sajnálatraméltó emberiséggel — elhagyták egyenletes mentetet és különösségeket szülnek.

Az emberek éheznek, munka után epedeznek, míg végre kivándorolnak és a nagy tőke felhalmozva lustán fekszik.

A nagy tőke nem megy belé a vállalatokba, hogy tisztességesen megkereshesse kamatozását; hanem leselkedik a rablógazdaságra, mert hiszen: „Vom Raub lebt man am bequemsten“.

Ennekelőtte drága volt a pénz és ezért az ipar és kereskedelem nem kapta meg a pénzt; természetes, hogy ennek következtében nem prosperálhatott. Most pedig van olcsó pénz, de a nagytőke pénzesei nyugodtan ülnek rajta; nem adják sem az iparnak, sem a kereskedelemnek, legkevésbbé a mezőgazda- ságnak, — és igy, az évekkel ezelőtt beköszöntött nyomor és szemérmetesen leplezett éhség, permanenssé vált. A tőkések összehalmozzák a bankokban a nagy összegeiket annyira, hogy a pénzintézetek nem tudnak mit csináljanak a pénzzel. Kétezerháromszáz millió korona hever igy jelenleg a bankokban 1

Ily viszonyok között, mikor a tőke a helyett, hogy az iparban és a kereskedelemben keresné elhelyezését, parlagon fekszik. Hogy is ne lenne állandó az általános polgári nyomor, mikor a szegényebb sorsú polgár csak 15 százalék fejében kaphat hitelt.

— azt is csak akkor, ha szerszámját, ingét, kabátját, nadrágját zálogba teszi.

A zálogház ma már nagyon frekventált intézmény és jó hírnévnek örvend. A zálogházak renoméja nagyon emelkedett az óta, a hogy nemrégiben a király is egy bécsi zálogház megnyitása alkalmával abbeli óhajának adott kifejezést, hogy az intel- ligenczia is keresné fel a zálogházakat. Hát bizony

— sajnos, — kogy az intelligenczia is már sűrűén felkeresni kénytelen, minden buzdítás nélkül, a zálogházakat De ez a sajnálatraméltó körülmény legjobban mutatja egy ország tökéletes pénz- és hitelhiányát . . . koldusságát.

A zálogházak még csak nemrégen számoltak be a 35—40 százalékos kamatozásról és igy jól jövedelmező intézmények voltak! mert: a „gomba jó tenyészik a trágyában“.

h\ KSFOVÁRÓS

A ki pedig a zálogházba nem akar menni, vagy pedig nincs is mit oda vinnie, az nem kap hitelt, mert az ő „váltója nem kereskedelmi váltó,“ a melylyel a börzén lehetne gseftelni. Bírhat ezrekre menő évi fizetéssel; lehet birtoka (megjegyzendő tehermentesen) ; lehet gyára — s tudom is én mije még! — betáblázás nélkül nem kap hitelt; nincs pardon ! Az ilyen reális, tényleges vagyonnal biró individuum hitelt nem kap, akármit is csinál.

Ilyen könnyelmű közgazdasági politikánk mellett megfigyelendő momentum az, hogy Amerika nemcsak embereinket, saját segédkezésünk mellett kiviszi, nemcsak áruczikkeivel megjelent a mi utczáin- kon, hanem most már az amerikai újságokban hirdeti, hogy kiskamatu (a mi természetes az amerikai pénzviszonyok meglett) és — a mi a dologban lényeges, — könnyű szerivel, rövid utón, a hitelt kereső embereink, kölcsönöket kaphatnak itten.

Amerika tehát itt saját ottüónunkban, elfoglalja házunk küszöbét és így nálunk is alaposan megveti talaját világhódító politikájának,— Ucháczius ágyúk, Mannlicher puskák és — a mi a fő — pénz nélkül; sőt még anyagi haszonnal!

Sok mindenféle oka van az amerikai hódításnak ; de ez esetben eredményeit annak köszönheti, hogy hitelügyeit minden amerikai ember átalánosítja s igy a pénzt, de különösen a hitelt, milliók élvezhetik, hasznosítván azt nemcsak maguk számára, de ez által a köznek is tesznek megbecsülhetetlen szolgálatokat.

Nálunk mit látunk? Azt, hogy pár ezer ember élvezi a hitelt; gazdagok; — 18 milliónyi polgárság pedig hitel nélkül áll tehetetlenül; egyedüli reménye csak a kivándorlás.

Nem azon kell csodálkozni, hogy az a néhány ezer ember hizlalódik a milliók hátán, mert mindenki a saját hasznát igyekszik elősegíteni. De vér- lázító az az indolenczia, melylyel a nagy, 18 milliónyi tömeg ezt eltűri, — és csodálkozni kell azon, hogy a mérvadó tényezők nem veszik észre azt a messzi kiható veszedelmet, mely természetszerűleg be fog következni, ha a hitelügy nem rendeztetik, nem általánosíttatik. Nem doktrinér fejtegetések kellenek, — de hazafias fohászkodások sem —- a minőkkel épen azok a bankemberek traktálják a közönséget, a kik korlátlan hitelük folytán, másokból olvasztott zsírban úsznak. Hanem kell öntudatos, bátor cselekvés: lehetetlenné tenni annak az egynéhány embernek a kizsákmányolás módját, a sok millió ember felett.

Mindaddig, mig a hitelügy nálunk rendeztetni nem fog, mindaddig nem is lehet közgazdasági javulást várni. Mindaddig sem 200, sem több százezrekkel nem lehet a rósz viszonyokat megjavítani. Gyökeres javulást csak a megteremtendő hitel képes biztosítani, a mikor majd hitel folytán minden ember dolgozhatik, működhetik és biztosíthatja megélhetését, gyarapíthatja a nemzeti vagyont.