Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-02-10 / 6. szám
Í90á. február 10, Magyar székesfőváros hozzák a balparti résszel is. Ahogy ma látjuk a Gellérthegyet, minden természeti szépsége ellenére úgy tűnik fel, mint egy óriási szemölcs a város ábrázatán. Utunkba esik, vágyunk fölkapaszkodni reá, hogy gyönyörködhessünk onnét feltáruló csodás panorámájában a fővárosnak és szívhassuk az üde, tiszta levegőt, de visszariaszt a fölmeneteltől a meredek, kacskaringós út és ha mégis rászántuk magunkat a kapaszkodásra, a kopár tető megrontja illúziónkat. Mit beszélnek az emberek a főváros amerikai haladásáról! Ha ez a hegy nem az Unió valamelyik városában áll, hol a gondolat és a tett egymást követi, hanem bárhol Európában: egy éven belül át van változtatva az illető város paradicsomkertjévé ! Hatóság és magánvállalkozók kezet fogva iparkodnának azzá tenni, a lakosság örömére és a maguk hasznára. Kicsoda ne vágyakoznék a rekkenő nyári hónapokban a város fülledt levegőjéből a Gellérthegy pormentes, üde légkörébe menekülni és ülvén egy ottani vendéglő vagy kávéház terraszán, gyönyörködni a főváros esti látképének csodás képében, ha olcsón és kényelmesen eljuthat oda? És vájjon nem lenne látogatója a hegy tetején létesített téli pálmakertnek is ? Tíz éve annak, hogy egy angol engedélyt kért és tervet nyújtott be egy sikló építésére. Ahelyett, hogy megölelték volna ezt a derék férfiút s nyomban kiadták volna az engedélyt, éveken át vándo- roltatták beadványát egyik hivatalból a másikba, tanulmányoztatták mérnöki, középitészeti, szépészeti s egyéb bizottságokkal, mig végre Albion fia megunta a dolgot és hátat fordított Budapestnek. Úgy halljuk, most egy fővárosi polgár akar megpróbálkozni a sikló lótesitésével. Kérjük a tanácsot, csimpaszkodjék ebbe az emberbe és kövessen el mindent, hogy ajánlatát megvalósítsa. Mert a sikló az első és legszükségesebb kellék ahoz, hogy a Gellérthegyet a főváros közönsége végre a saját birtokába vehesse. Ha ez meg van, akkor a közönséggel együtt meg fognak jelenni a hegyoldalon és a tetőn a vállalkozók is, s azzá teszik a Gellérthegyet, aminek mindnyájan óhajtjuk : a főváros legszebb, legegészségesebb és legközelebb fekvő mulatóhelyévé. Utczatáblák és házszámok megvilágítása. A legelső földalatti villamosvasút Budapesten létesült. Erre büszkék lehetünk. A tanácstól függ, hogy egy más praktikus újítással is meglepjük Európát. Kisszerűnek látszó dolog, de hasznos, illetőleg szükséges. Azt javasoljuk ugyanis, hogy az utczatáblák és a házszámok az éjjeli órákban legyenek megvilágítva. V A czélszerüségi ok nem szorul sok magyarázatra. A téli hónapokban, amikor már kora este meg kell gyújtani az utczák gázlámpáit, nemcsak a külvárosokban, hol a világítás szegényesebb, hanem a belsőbb részében is, ritka jó szem az, mely elolvasni képes az utczák tábláira irt nevet és a házszámokat. Ha köd van, olyankor hasztalan ágoskodunk és meregetjük szemünket; várnunk kell, mig a járókelők valamelyike útbaigazít a keresett utcza és ház irányában. De miután a fővárosban nem ritka a felebarátjának bosszúságot okozni akaró ember, gyakran megtörténik, hogy tréfakedvelő bácsik annak az utczának a sarkáról, amelyet keresünk de, amelynek nevét a tábláról nem tudjuk leolvasni, elküldenek bennünket a másik városrészbe. A kérdezősködésre vagyunk utalva nyáron is, ha a hold nem segít a főváros megvilágításában. Mindezen kellemetlenségnek végét lehet vetni, ha a főváros elsősorban az utczatáblák kivilágításáról intézkedik, azután pedig elrendeli, hogy a háztulajdonosok kötelesek a házszámot megvilágítani. Az előbbihez — azt hisszük -— mindenki szó nélkül hozzájárul, s örülni fog, mint a hogy örülnek a kültelkek lakói, ha a petroleumlámpásokat gázégőkkel cserélik ki. A házszámok kötelező megvilágítása ellenben valószínűleg nem fog Ínyére esni valamennyi háztulajdonosnak. A krajczároskodó urak zúgolódni fognak az újabb „teher“ ellen. De ezek morogtak ama szabályrendelet ellen is, mely kötelezővé tette a lépcsőházak megvilágítását, ennélfogva a szavukra semmit sem kell adni. Elvégre hétszázezer ember kényelme és érdeke előbbrevaló, mint nehány ezer háztulajdonos önzése. Egy olyan nagy és élénk éjjeli életű városban, amilyen Budapest, föltétlenül szükséges, hogy úgy a benszülöttek, mint a vidékiek és még inkább az idegenek, képesek legyenek naplemente után is eligazodni az utczákon. A reform nem kerülne sokba a fővárosnak és lényegtelen kiadást okozna a háziuraknak. A világítási technika ma már annyira fejlett és sokoldalú, hogy válogatni lehet többféle rendszer között. Csináltathatnak foszforeszkáló betűket és számokat vagy üveglap mögött gyújthatják fel a gáz-, esetleg villám- fényt. Bármelyik elektrotechnikus vagy gázfelszerelő 24 óra alatt megcsinálja a praktikus mintát. Noha teljesen laikusok vagyunk ezen a téren, bizton merjük állítani, hogy egy utczatábla 10 koronánál és egy házszám 5 koronánál többe nem kerülhet. A világítás költsége pedig egy év alatt nem rúghat többre 50 koronánál. Több a bizonyosnál, hogy ha Budapest életbelépteti ezt a reformot, követni fogják példáját nemcsak a hazai nagyobb városok, hanem külföldiek is. Nekünk tulajdonkép szabadalmat kellett volna vennünk erre az ideára és kész ajánlattal járulunk a fővárosi tanács elé. Esetleg sok pénzt, talán százezreket kereshetnénk vele. De mi önzetlenül átengedjük a megvalósítást a fővárosnak és ajánljuk: állíttassa
