Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1903-02-10 / 6. szám

1903. február 10.

Magyar székesfőváros

rozat kézhezvétele után Lukács Lászlónak kötelessége lett vo4na beszüntetni az árverési csarnok intézményét. Ámde a pénzügyminiszter csökönyös, mint egy andaluziai öszvér és .szívtelen, mint egy török kajmakám. 0 nem látja az elárverezettek könyeit és nem hallja az átkokat. 0 csak azt látja, hogy a főváros nem akar parirozni neki. Hogy az igazság, a méltányosság és a józan ész, sőt a fiskális érdek is a főváros részén van : az neki mellékes. Neki az az elve, hogy a főváros mindenben térdet s fejet hajtson akarata s intézkedései előtt. Az árverési csarnokot ő megcsinálta, ergo annak fennállania és működnie kell, még akkor is, ha a hajléktalanokká lett nyomorult családok könyei megduzzasztják a Duna vizét.

És „utasította“ a fővárost, hogy a transzferálási költségeket állitsa be a budgetbe.

Erre az eljárásra nem kéressük a megfelelő szót, mert ha megtalálnók és lenyomatnánk, a kir. ügyészség becsületsértésért helyeztetne bennünket vád alá. Ámde a városatyáknak módjukban lesz megbélyegezni Lukács László urat és módokat találni, hogy az ő lelketlen intézménye megszűnjék.

Mindenek előtt mozgalmat kell inditani, hogy a törvényhozás vegye oltalmába a családok otthonát. Mondja ki a törvény, hogy legszükségesebb lakás - berendezési tárgyuk sem adóban, sem más tartozás fejében el nem árverezhetők.

Észrevételek

az uj lakbérszabály-tervezetre.

Budapest székesfőváros tiszti főügyésze a lakbérszabályoknak egy tervezetét adta a nyilvánosság elé, bizonyosan azért, hogy ahoz mások is hozzászólhassanak.

A tervezetnek figyelmes átolvasása senkit nem vezethet arra a meggyőződésre, hogy az különös kedvezést foglalna magában akár a tulajdonosok, akár a bérlők javára, sőt inkább az látszik ki az egész tervezetből, hog}^ részrehajlatlanul rendet akar csinálni ebben a nagyon is zavaros kérdésben. Ennek daczára intézkedései még sem olyanok, hogy azok minden igényeket kielégíthetnének.

Első sorban a nyelvezet olyan, hogy javításra szorul. A magyar nemzet századokon keresztül tiltakozott az ellen, hogy rendeletekkel kormányoztassék ; a közéletben csak törvényt és szabályokat ismert és még is az ötvenes évek nyomása alatt annyira magunkba tudtuk szivni az osztrákok rossz, nem magyaros kifejezéseit, hogy azoktól a második, harmadik generáczióban sem tudunk szabadulni. Ebbe a hibába esett a tervezet, mikor azon kezdi, hogy „Szabályrendelet“. Az a hatóság, mely a szabályokat megalkotja, nem bocsáthat ki rendeleteket, de határozhat olyan szabályokat, a melyeket követni kell.

fi

így tehát én ezen czimet választanám: „ U érlet-szabályok Budapest székesfőváros területén.“ Éhez képes mindjárt az 1. §-ban és mindenütt, a hol szabályrendeletről van szó, a szabályok kifejezést használnám.

Épen úgy kiküszöbölném a szabályokból a „bérlet“, még inkább a „bérleti“ nem jóhangzásu kifejezéseket is. A bérlet a tervezetben legtöbb helyen a bérszerződést, vagy annak tartamát, ritkábban a kibérelt helyiséget jelenti. A székesfővárosban megszoktuk ezt a rossz kifejezést, de ez nem ok, hogy vissza ne mehessünk a magyar anyagi jog szabatosabb, szebben — úgy szólván — jól magyarul hangzó kifejezéseihez. Az meg már határozottan bűn a tervezettől, hogy bérszerződés helyett folytonosan állandóan bérleti szerződést és bérévnegyed helyett „bérleti évnegyedet“ ir, de sőt nem riad vissza attól sem, hogy a bérelt helyiségeket „bérleti helyiségnek“ és a bérviszonyt „bérleti viszonynak“ nevezze. Mind olyan kifejezések, melyek sértik a fület, de kötelező szabályokban alkalmazva, ott, a hol a szabályok érvénynyel bírnak, meghonosodnak, mint a magyar nyelvnek megrontására törő magyartalan kinövések. Olyanok ezek a nyakatekert szavak, mint a virágos kertben a gyom és mert gyomok, — még csirájukban ki kell irtani.

Több helyen fordulnak elő a tervezetben „az esetre, ez esetre, ez esetben, ez utóbbi esetben, ez esetekben“. Ezek a kifejezések legtöbb helyen teljesen feleslegesek és törölhetök a nélkül, hogy zavart okoznának, de sőt a törlés előnyére válik a szakasz értelmének. A hol pedig nem hagyható el, sokkal magyarabb az „abban, ebben az esetben, vagy csak akkor, csak azon esetre“.

Mikor a magyar állam első törvényhatósága, a székesfőváros, helyi szabályokat hoz, sok minden tekintet megköveteli, hogy a szabálykifejezéseiben magyaros, a mondat szerkezetben szabatos legyen.

A közrebocsátott tervezet sem nem vagyonos, sem nem szabatos és bár a benne foglalt elvek helyesek, ezzel a magyarsággal, ebben a mondatszerkezetben, a tervezet kötelező erőre semmi esetre sem emelhető.

Bitka ember a székesfővárosban, a ki többfelé bérlő, igy a tervezet helyesen használja a kibérelt lakás, vagy helyiség megjelölésére választott egyébként rossz „bérlet“ szót egyes számban; de ettől erősen eltér például az 5. §., mely lakásokról, bérletekről beszél. Egyéb részeiben ritkán használ, bár ott is helytelenül, többesszámot, de pongyola szerkezetre vall, hogy egyes és többesszám vegyesen fordul elő. Van azután ilyen kifejezés is: „későbbi időtől béreltekért“, pedig talán „későbbi időben bérelt“-et akar mondani; hiba az is, hogy hitvestársnak nevezi a házastársat, holott azon házastársat is kötelezi, a ki a fennálló törvények szerint házastárs ugyan, de az egyházi áldásban nem részesülve, nem egyúttal hitvestárs is ! Nem kevésbé felületes szövegezésre vall a 23. §. utolsó pontja, mely szerint,