Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-02-03 / 5. szám
10 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS '* 1903. február 3. megünneplését tekinteni szokás, egyszerű hipokrizis tehát, mely a legkifej ezettebb materializmussá vedlik abban a perczben, mihelyest az anyagi érdekek nagyobb csorbát szenvedhetnek. A valláserkölcsi követelményt elsősorban maga az állam tiporja lábbal, a mikor fiskális érdekeibe a vasárnapi munkaszünet beleütközik. Tudjuk, mily nagy küzdelmébe került a dohánytőzsdéseknek a nehány hóval ezelőtt engedélyezett fakultativ vasárnapi szünet kivivása. És az állam vasmüvei, gépgyárai, s műhelyei bezzeg gyakran kerülnek arra a listára, melyen az üzem folytonossága okából kivételezett ipari müvek vannak felsorolva. Ugyancsak anyagi áldozattá növekedik az egyháznak dobott morzsa, a hol a vasárnapi munkaszünet az ipari üzemek létérdekeit veszélyezteti. Persze itt is odaállitottuk a minisztert őrnek, a kinek kezében a toll Brennus kardjává válik, mikor rendeletileg megnyirbálja a munkaszünet általános kötelezettségét. Csakhogy ki áll jót érte, hogy ez a miniszter tényleg minden esetben méltányolni tudja valamely üzem sürgősségét, s tényleg megteszi ott a kivételt, a hol szükséges ? És azután: quod uni justum, alteri aequum ! Mily joggal mérlegelhesse a miniszter egyik gyár üzemét sürgősebbnek a másikénál, a mikor a munka szakadatlan folyása akár a rendelés időhöz kötöttsége, előre nem látott akadályok beállása s más egyéb körülmények folytán okvetetlenül szükséges X-re nézve is, holott a kivétel csak Y-ra meg Z-re statuáltatott. Egész általánosan véve pedig, a mi fejletlen gjmriparunk a maga berendezéseinek gyakran technikai tökéletlenségénél, munkásainak gyengébb, s igy termelési költségeinek magasabb voltánál fogva megbirja-e a munkaszünettel okozott ez időpazarlást oly mértékben, mint egyéb ipari államok kifejlett gyáripara? És a szorongott helyzetben sinylődő kisiparos képes-e anyagi érdekeinek sérelme nélkül minden hetednapon letenni az ollót, kalapácsot és gyalut, hogy az állam parancsára ölébe tett kezekkel valláserkölcsi elmélkedésekbe mélyedjen? Es ezen a ponton eljutottunk a vasárnapi munkaszünet kötelezővé tételében rejlő fallácziák másodikéhoz : a szocziálpolitikai hazugsághoz. Micsoda szocziálpolitika az, mely a legbrutálisabban beleavatkozik a munkás tevékenységébe, mely pihenésre kényszeríti, a mikor talán dolgozni akarna, s keresetnélküliségre kárhoztatja, a mikor arra a keresetre neki és családjának szüksége van ? A szocziális igazsággal összeegyeztethető-e az a kényszer, melyet az állam gyakorol a munkasza badságával szemben ? A munkásosztály nevében, a kis ember pihenése érdekében instituált szünetelési, pihenési kötelesség egyenesen a visszafelé fordítása a szocziális követelménynek, mely nem egyéb, mint az, hogy pihenjen, aki pihenni akar, dolgozzék, aki dolgozni akar. Ennek az igazságnak a megvalósításához pedig nem az obiigát, hanem a fakultativ munkaszünet vezet. A törvény gondoskodjék róla, hogy egy munkást se érhessen hátrány abból, ha vasárnap dolgozni nem akar; ez védi a pihenni akaró munkást. De viszont engedje meg a törvény, hogy a munkás kenyeret kereshessen vasárnap is, ha ezt fontosabbnak tartja a vasárnapi pihenőnél. S mit tesz ezzel szemben a mai rend ? Kiüti a kenyeret a munkás kezéből a szocziális igazság nevében. Ám a hol a termelés az „üzem sürgőssége“ stb. értsd tehát a vállalkozó érdeke megköveteli, ott hamar kéznél van a kivétel, akár tetszik dolgozni a munkásnak, akár nem. Ha ez is szocziális igazság5 akkor nincs logikai képtelenség. De sőt a vasárnapi munkaszünet, úgy a mint nálunk törvénybe foglalták, éppen a szocziális igazságra éhes negyedik rend érdekében a legterhesebb. A boltos, kereskedő, nyitva tartja üzletét vasárnap délig, s van módja a napi kiadásaihoz szükséges fedezetre szert tenni a bolt bevételéből. A földesúr learattatja a búzáját vasárnap is s a nagy gyáros, ha sürgős az „üzem“ befütteti a gőzgépét s dolgoztatja a munkását. Ám a kisiparos, bármily postamunkája van is, be kell, hogy csukja a műhelyét vasárnap szent napjára, s olvashat fel a zsoltárokból gyermekeinek, ha nincs is éppen ebédre valója. Ugyanígy a gyárimunkás is bátran elmehet a korcsmába, mert munkát ugyan vasárnapra nem kap, akárhogy akarna is dolgozni. Ezek az alsó osztályok ugyancsak gyakorolhatják a valláserkölcsöt, s meg nem alkudhatnak a hit parancsával, mert a rendnek éber őre aggodalmas figyelemmel őrzi a lelki épülésükre szolgáló tétlenségüket, s menten rájuk csap a büntető hatalmával, mihelyest olyan kivételt mernének a maguk számára arrogálni, a milyent csak a miniszter úr adhat, de nem nekik. íme a vasárnapi munkaszünet a valláserkölcsi kötelesség terheit a kis emberre hárítja, ám a szocziális érdek előnyét a gazdaságilag erősebbek javára sajátítja ki. Az ilyen valláserkölcsből, s az ilyen szocziális igazságból nem kérünk. Nem vasárnapi munkaszünet kell a népnek, hanem kenyér. Ez az igazi szocziális igazság. KÖZGAZDASÁG Á Budapesti III-ik kerületi takarékpénztár igazgatósága legutóbb tartott ülésén az 1902. deczember 31-ikével lezárt 9 hónapra terjedő üzletév mérlegét a következőkben állapította meg : Vagyon: Pénztárszámla 254.324-67, más intézeteknél elhelyezett pénzek 19.882-39, váltószámla 2,233.024-16, jelzálogilag fedezett követelések és különféle adósok 242.050-07, ingatlanszámla 101.867-81, üzleti berendezés számlája 1500-—. Összesen : 2,623.649-10. Teher: Részvénytőke 198.400- —, külön tartalékszámla 75.000-—, bevételek számla 1,133.061-51,
