Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-02-03 / 5. szám
1903. február 3, Magyar székesfőváros a kereskedőket és henteseket. Ha az elkobzott húst majd értékesíteni lehet, ez a veszteség itt csökkenni fog, ami nemzetgazdasági haszonnak tekintendő. Ezt az argumentumot is aláírjuk. Van végül a czikkben nehány „pro domo“ természetű megjegyzés, amelyek bizonyára nem kerülik el az illetékes körök figyelmét. A felszólalás egész terjedelmében igy hangzik: Naponta megfordulva a sertésvágóhidon, vérző szívvel látom, hogy napról-napra sok métermázsa húst koboznak el, amit egy vasszekrényes kocsiba rakva, szappanfőzési czélokra visznek el a vágóhid- ról. Ezt a húst, amint azt a szakkörök kimutatták, sterilizálva minden veszély nélkül lehet közfogyasztásra bocsátani. Ennek a lehetősége azonban ez idő szerint ki van zárva, mert a szabadszék és huspároló intézmény létesítésére szükséges szabályrendelet valamely fórumnál fönnakadt és nem tudom, mely okból, eddig nem nyert elintézést; tehát a húsnak ilyetén jobb értékesítése ma lehetetlen. Mégis valahányszor rágondolok, mindig megliányom-vetem a dolgot, hogy lehetne rengeteg húst az emberiség és a nemzeti vagyon javára értékesíteni. így egy terv fogamzott meg bennem, amelyet egész röviden fogok itt előadni. A tudomány emberei kimutatták, hogy az élelmiszerek közt a legtöbb tápereje van a húsnak, tehát ez az emberiség legfontosabb tápláléka, de ez lévén a legdrágább is, a szegény ember asztalán nagyon ritkán fordul meg és vannak oly szegények, akik hosszú időn keresztül egyáltalán nem jutnak hozzá, és igy ezek az emberek önhibájukon kívül elsat- nyulnak, elgyöngülnek, úgy hogy ha egyszer kapnának is munkát és vele keresetet,' képtelenek azt elvégezni gyöngeségük miatt. Ha a főváros hatósága a közvágóhidakon elkobzott, de sterilizálva közfogyasztásra bocsátható húst abból az alapból, melyet a közgyűlés a szegénység és nyomor enyhítésére megszavazott, métermázsánkint 10 koronával megvásárolná és sterilizálva vagy a kenyérosztóban, vagy más alkalmas helyen elosztaná, úgy ezzel az egy dologgal többféle czélt érne el. Az első és legfontosabb ezek között, hogy a telj esen szegény népnek egy részét jól tápláló eledelhez juttatja, a másik az, hogy a kereskedő, vagy hentes, akitől a húst elkobozzák, 6 fillér helyett 10 fillért kapna, a harmadik és nem utolsó az, hogy ezáltal a hatóság teremt magának vevőkört és pártolókat, akik ennek a húsnak a jóságát hangoztatni fogják és ajánlják akkor is, ha majd a szabadszék szabályrendelete kész lesz és megengedi eme húsok eladását. Sokan t. i. aggódnak amiatt, hogy a magyar ember ezeket a húsokat helytelen előítéletből nem fogja megvenni. Meg vagyok róla győződve, hogy nagyon kevés ember megy a kenyérosztóba, aki ezt a húst, amikor azt ingyen kapja, visszautasítaná. így meggyőződik annak Ízletességéről és jóságáról és pénzért is megveszi, föltéve, hogy van keresete. Mert gyönyörű húsok kerülnek a vágóhídon elkobozás alá; éppen a napokban én részesültem abban a szerencsében, hogy egy szép angol sertés húsát kobozták el, amelynek csak éppen a szive csücskiben találtak egy szem borsókát. Hiába kutattam azokon a helyeken, ahol a borsóka leginkább található, nem volt több sehol; de a főállatorvos ur azt a felvilágosítást adta, hogy a szabályok értelmében, ha csak egy borsóka van is, az egész sertés húsa elkobozandó. Ennek a sertésnek a húsa, ami ritkán fordul elő, 100 kgot nyomott, ami a mai árak mellett 120 kor, minimális veszteséget jelent. Nagy pénz egy ember zsebéből, pedig egy ilyen eset gyakran fordul elő minden egyessel egy esztendőben és igy vérzünk lassan, de biztosan, amig teljesen elvéreztünk, anélkül, hogy ezzel másokat táplálhattunk volna. De a mi szakmánk már kárhozatra van szánva. Épp a napokban olvastam a napilapokban, hogy a fővárosnak nehány ezirány- ban megkérdezett főhivatalnoka a hentesek abbeli kérelmét, hogy a hideghusvásárokon csak falusi- és iparigazolványnyal ellátott hentes árusíthasson, elutasítani véli, mert ha a kontároknak az elárusitást megtiltanák, úgy több szegény családot, akik most abból élnek, a fővárosnak kellene eltartani. Vájjon gondolt valaki arra, mielőtt a vágóhid megnyílt, hogy az ezáltal tönkrement henteseket a fővárosnak kell eltartani ? Pedig eddig május 1. óta 95-en adták vissza a jogukat, de nem talán azért, hogy nyugalomba vonuljanak, hanem mert vagyonukat teljesen elvesztették. Sajnos, de ilyen nálunk az iparpártolás politikája; inkább menjen tönkre (mert ez be fog következni, csak idő kérdése, kinél mikor) 6—700 nagy adót fizető iparos, mint hogy 20—30 tisztességtelen versenyt űző kontártól vonják meg az elárusitási jogot, akik adót üzletük után nem fizetnek, a közönséget is, de a vágott sertéseket behozó falusiakat is mindenféle furfanggal megrövidítik és kijátszszák. Hiszem azonban, hogy nem ez az utolsó szó, mert a dologban döntés még nem történt, csak véleményt adtak s a méltányos elintézésre még van remény. Annál is inkább, mert az ügyosztályvezető tanácsnok ur a nála járt nagy küldöttségnek kijelentette, hogy ezeknek a fontos kérdéseknek a bizottságban leendő tárgyalására az ipartestület képviselőjét meghívja. Tehát van remény, hogy döntés előtt ezt a kérdést kellően meg fogják vitatni, szem előtt tartva, hogy csak az az ország erősödhetik és boldogulhat, amely kifejlett, viruló iparát nem szolgáltathatja ki a kontároknak. Egyesitett könyv/tárak. A közönségnek az a része a melyiknek nem volt szerencséje sem ismeretségben, sem rokonságban állani Toldy László fővárosi főlevéltárossal és Kőrössy József statisztikai hivatali igazgatóval, a múlt héten élénk meglepetéssel értesült arról, hogy a főváros
