Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-12-10 / 43. szám
1903. deczember 10. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 7 külszíne van, s az igazi autonómiának legfeljebb hibái élnek. Mert mit ér az, a mit a törvény betűje mond, ha az csak papirosmalaszt marad s nem tud hussá- vórré változni ? Már pedig ez nálunk úgy van. — Mert, kérdem hol, miben, mi módon nyilatkozik meg minálunk erőteljes, független községi élet? A közgyűlésen, mely a községi és törvényhatósági feladatokon kívül álló, sőt olykor avval ellentétes érdekek szolgálatában szegődött? A székesfőváros nagytekintetű tanácsánál és a hivatalnoki karban, mint a közgyűlés matadorjai a maguk képére és hasonlatosságára teremtettek ? Vagy talán a székesfőváros polgárságának széles nagy rétegeiben, melyek az őket megillető befolyásból kizárva, a közügyek iránti érdeklődéstől — vezetés hiányában — elfordulva, a községi élettel és annak vezetőivel semmi kapcsolatban sincsenek ? Nem csoda, hogy ilyen körülmények közt az autonómiának még azt az átlátszó és igen lenge fátyolét is — mit a törvény adott a fővárosnak — átlyuggatták, elkoptatták — s ma egész községi életünk egyrészt az önkormányzatból kirekedt polgárság, másrészt a klikkérdekek ingoványában fuldokló közigazgatás ijesztő kópét tárja elénk. Igenis, felelősség terheli a város atyáit és a község összes hivatott vezetőit, hogy a főváros fejlődésének alapfeltételét az önkormányzatot igy eljátszani engedték. Azon ne csodálkozzunk, hogy az államhatalom, vagyis annak mindenkori birtokosai azt megnyirbálni hajlandók voltak: a hatalom sohasem elég önmagának, folyton növelni akarja önmagát De annál szigorúbban és éberebben kellett volna a községnek őrt állani jogai felett, mert csak azokra a jogokra vagyunk érdemesek, melyekkel élni akarunk is és a miket megvédeni, fentartani és fejleszteni kedvezőtlen körülmények közt is elég erővel és bátorsággal rendelkezünk. Csakhogy erő, bátorság és főleg előrelátás hiányzottak. Fontos kérdésekben való engedékenység, csekélységekben — mikben gyakran igazunk sem volt, erőszakoskodás és gyermekes csökönyös- ködés olvasztották el alattunk azt a morális alapot, melyre az önkormányzat erősségét építeni lehet. Még eljátszották avval, hogy nem igyekeztek a jogosítottak minél nagyobb rétegét jogaink védelmére egyesíteni és a községi ügyei iránt az érdeklődés minél szélesebb körökben tenyészteni — nem pedig azért, mert egyesek törekvései a kevesebb érdeklődés közepette jobban érvényesülhettek. így keletkezett fokozott letargia, igy sülyedt el kópzelhetetlen indolencziába — nemcsak a fővárosban, de másutt is — a községi élet. így borult vészes, majdnem halálthozó álomba az egész polgárság. Hiszen nemrég az egész nemzetet sorvasztó marazmus nem volt más, mint a törvényhatósági és községi élet pangása. Itt kell tehát az orvoslást is megkezdeni s a község élete, ügyei iránt kell az érdeklődést felkelteni, terjeszteni, szítani. Hiszen azok a nagy, mindent átalakító társadalmi reformok is, melyeket az újabb kor zászlajára irt, a község által várják megoldásukat, a mi által a község politikai feladatai ismét szaporodnak és nyernek jelentőségben. Tessék ezen kérdések megoldásánál azt a politikai hatáskört — mit a törvény biztosit — érvényesíteni. Igaz, ez olcsóbb, de nehezebb, nemesebb, de kevésbé hálás feladat mint a díszpolgári oklevelek kiállítása. Pedig ismétlem, itt kell kezdeni, mert ezek azok a nagyjelentőségű kérdések, melyek a közönség elsenyvedt érdeklődését ismét felkelthetik. Ha pedig lesz ennek folytán élénk köztörvényhatósági életünk, akkor kell egész erővel a mostani nyűgöző rendszer gyökeres megsemmisítésére összeállani. A főváros szervezetének ujjáalkotása immár elkerülhetetlen. Készülnek is rá már évek óta a minisztériumban — a főváros csak vár, vár, még szervezési szabályrendeletének reorganizálásával is vár, hogy mit akarnak vele mások cselekedni. Hogy lehet ily körülmények közt képzelni, hogy majd az uj törvény a főváros önállásának, önkormányzatának kedvezni fog? Most, mikor a politikai életben beállott kedvező változás az eredményesség reményével is biztat, most kell minden erkölcsi komolyságunkat összeszedni, hogy a főváros önkormányzati képességében immár nagyon megingott hitet ismét megerősítsük és közigazgatásunk újraszervezésénél megszerezzük ne csak annak mennyiségi kiterjesztését, de önállásának, függetlenségének erősítését és biztosítását is. Ne feledjük egy perezre sem, hogy a megalkotandó uj szervezet elhatározó és igen sok időre döntő befolyással lesz a főváros fejlődésére; gazdasági életének felvirágoztatására, polgárságának szellemi és anyagi boldoguláséra; ne feledjük, hogy — mint Széchenyi mondá — „törvény életet és halált okozhat.“ Illetőségi ügyek. Illetőség? Van-e, ki e nevet nem ismeri? Van-e kinek nem okozott keserű pillanatokat a siralomnak e puszta völgyében való sanyargásai közepette ? Keservesebb Isten csapását valaki fejére kívánni nem lehet, mint hogy illetőségi bizonyítványra szoruljon. Pedig ez a kellemetlen papiros manapság mind jobban és jobban szükségessé válik, s alig akad ember, ki annak előbb-utóbb hiányát ne éreznó. A szegény- ember, ha munka- vagy cselédkönyvet vált, akárki a katonaság előtt, vagy ha útlevél kell, illetőségét igazolni tartozik. Újabban mind több és több folyamodás, pályázat alkalmával az illetőség igazolását megkövetelik Gyakran az anyakönyvvezető előtt — különösen házassági ügyekben — szerepet játszik az illetőségi bizonyítvány. Árva.-, szegénysegély, táp- dijas ügyekben, névváltoztatási kérvényeknél, első
