Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-11-22 / 41. szám
MAGYAR SZEKESFOVAROS 1903. november 22. 4 védelem s az ezzel kapcsolatos tűzoltás, illetőleg az <e kettőnek ellátására hivatott szervezet. Az elsőt, a megelőző tűzrendészetet és illetve ennek czéljait szolgálják a tüzrendészeti és építkezési szabályrendeletek. E kettőn épül az élet- és tűzbiztonság, melynek emelése az e szabályrendeletek alapján foganatosított hatósági teendőktől és a nyert tapasztalatok figyelembe vételével tett intézkedésektől várható egyedül. Lényeges tehát, hogy e két szabályrendelet összhangban álljon egymással és az eredményre befolyással bir, ha a hatóság az építési engedélyek kiadásánál az épitésrendőri szempontok figyelembe ■vételén kívül a tűzrendészet terén jártas szakközegeknek a véleményeit is meghallgatja. Legalább az oly épületek és telepek engedélyezésénél, a melyek nagyszámú közönség befogadására vannak szánva, avagy a melyekben az üzlet természetéből folyólag időnkint sok ember tartózkodik egyszerre. Mindezeknél feltétlenül fennforog a szüksége annak, hogy az engedély kiadását megelőző eljárásba a tűzoltó :főparancsnokság is belevonassék. Az egyébként is módosítandó építkezési szabályzatban tehát kell, hogy külön kifejezésre jusson az az irányzat, mely a Párisi Áruház égésénél szerzett tapasztalatok révén imperative nyomul előtérbe, miszerint a nagyobb szabású üzletek, raktárak és ■áruházak engedélyezése a tűzveszélyes telepek és gyárak módjára, telepengedélyező eljárástól tétessék függővé, melynek során az a kérdés, vájjon az illető áruház lakosokkal kapcsolatosan berendezhető-e s ha igen, mily kikötések mellett, külön elbírálás tárgyát képezze. Miként ezt már több Ízben volt szerencsém kifejteni, a székesfővárosi tűzoltóság jelenlegi szervezetében és létszámával nem felel meg a követelményeknek. S az aránytalanság egyfomán mutatkozik az •eszközök elégtelenségében és a rendelkezésre álló emberi erőnek minimális voltában. A mi a legutóbbit illeti, erre nézve legszembe- szökőbb példa gyanánt a székesfőváros területén működő rendőrségnek a létszámbeli emelkedése állítható párhuzamba. 1873-ban a rendőri exekutiva állott 3 tisztből és 186 főnyi legénységből, a fővárosi tűzoltóság létszáma pedig volt ugyanakkor szintén 3 tiszt és 97 fő, vagyis körülbelül éppen félakkora volt a tűzoltócsapat, mint a rendőri. Ellenben 1903-ra a rendőrök létszáma a 22 felügyelővel együtt 1877 főre emelkedett; mig a tűzoltóság ugyancsak 30 óv alatt, ugyanazon főváros területén az 5 tiszt beszámításával csak 220 főnyi lett. Ennélfogva a tűzoltóság, melynek a 30 óv előtti arány szerint, körülbelül a mai rendőrlétszám felével kellene egyenlőnek lennie, — tényleg e létszámnak csak egykilenczed részével. A mig a rendőrcsapat állománya, a város fejlődésével lépést tartva, megtízszereződött: addig a tűzoltóság létszáma csak másfélszer akkora lett, .mint volt 30 évvel ezelőtt. Pedig e 30 év leforgása alatt nemcsak a lakosszám háromszorozódott meg, hanem az épületek, illetve éghető objektumok száma is kótszerannyira szaporodott. Hogy ily körülmények közt a ma birt 220 főnyi tűzoltóság, szemben a magas épületek és tűzveszélyes gyárak ipar- és üzlettelepek amerikai módra való fejlődésével, a ma 779 ezer főnyi lakost számláló Budapesten csak papiroson feltüntetett erőt reprezentál : az a fentiekből önként következik, a külföld nagyobb városainak idevonatkozó viszonyaival való összehasonlítás által pedig csak megerősítést nyerhet. A tiszti létszám elégtelensége miatt szenved a csapatnak kiképzése. A legénységet specziális szolgálatára csak hiányosan és távolról sem abban a mértékben lehetséges ránevelni, mint a hogy ezt a szakma különleges volta megkívánná. És különösen a csapat gerincze, az altiszti kar, mely pedig a tiszti létszám elégtelensége folytán önálló szereplésre van beosztva, a hiányos kiképzés miatt azon követelményeknek, melyek tőle szakszempontból elvárhatók volnának, legjobb igyekezete daczára sem felelhet meg. Maga a tisztikar, létszámának elégtelensége mellett, az adminisztratív munkát s tisztán kezelési jellegű teendőket is alig győzi elvégezni, nemhogy szakmájába mélyedésre jutna ideje. Az óriási kiterjedésű területen szétszórtan épült tűzveszélyes pontok puszta megtekintését sem végezheti, nemhogy tereptanulmányokkal foglalkozhatnék, holott szabatos intézkedés, az élet- és vagyonmentés czólirányos vezetése csak ily szakszerű tanulmányozások utján szerzett alapos tudásnak a révén foghat tért Azután a szolgálati túlterheltség, meg az időjárás viszontagságainak folyton kitett szervezet ellenálló képességének csökkenése és különösen az agyonzaklatott idegzetben felhalmozódó ingerületek által szült indispoziczió, melyekhez az elkerülhetlen meghűlések okozta rheumatikus bántalmak és az épületek magas pontjainak ismételt gyors megmászása s a füst mérgező hatása alatt kifejlődő sziveffekcziók : mindez igen sűrűn beálló megbetegedéseket von maga után, a helyettesítés pedig néha lehetetlen, s ha maga a tüzszolgálat nem is akadt még fenn, de az oltás vezetése már igen gyakran szorult altiszti kezekre. Hasonló a helyzet a legénységnél is. Az 50 éves ember, ha még oly erős is a szervezete, a szolgálatra már koránál fogva is alkalmatlanná válik. Mert a tűzoltói szolgálatban az egyszerű erőn és egészségen felül még fürgeségre, aczólos idegzetre és meg nem csökkentett energiára is van szükség. Az 50-ik év körül pedig mindé tulajdonság elernyed. Minthogy pedig 25 éves korban, vagyis a katonai 3 óv leszol- gálása után vétetnek fel az emberek a csapathoz, világos, hogy 25 évnél további szolgálatra még akkor sem alkalmasak, ha időközben a sűrűn előforduló balesetek, s az egészségre hátrányos, mert a fizikumot gyengítő káros befolyások következményeitől véletlenül meg is kiméltetnek az illetők. Ha *meg baleset is érre őket, akkor ez a kimerítő szolgálattal páro
