Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-01-20 / 3. szám
1903. január 20. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 7 közvetítőkre vonatkozó összes bíráskodási ügyek eddig a kerületi elöljáróságokhoz tartoztak. A miniszter most a bíráskodást kiveszi az elülj áróságok kezéből s a rendőrségre utalja. Csakis oly esetekben illetékes biráskodni az elülj áróság, amikor a cselédszerzők által illetéktelenül szedett magasabb közvetítő dij szedéséről van szó. Ez intézkedés nyilván a rendőrség munkája, amely minden alkalmat megragad arra, hogy ügykörében a főváros rovására terjeszkedhessék. Ezek a megjegyzéseink a helybenhagyott szabályrendeletre. Általánosságban pedig ismételjük azt, amit lapunk múlt évi 34-ik számában elmondottunk, hogy t. i. a cselédközvetítés egyáltalán vétessék ki a magánosok kezéből és hatóságilag eszközöltessék. A numerus clausus nem fogja a cselédmizériákat megszüntetni. Akár 120, akár 60 magánember foglalkozik a közvetítéssel, mindenik cselédszerző intézetnek az lesz a törekvése, hogy a cselédek mennél gyakrabban változtassák helyüket, s igy ők annál több közvetítési dijhoz juthassanak. Ez olyan világos és természetes, hogy még a kereskedelmi minisztériumban is azonnal fölfoghatják. A meglevő visszásságokon és bajokon csak úgy lehet segíteni, ha a cselédeket kiszabadítjuk a magán közvetítők kezéből is meggátoljuk, hogy kedvük szerint faczérkodhassanak a kvártélyos asszonyoknál. Erre a legalkalmasabb mód hatósági cselédközvetítő irodák felállítása. Attól a naptól kezdve, hogy hatóság kezeli a cselédek elhelyezését, gát van emelve a gyakori helyváltoztatások és az erkölcsi züllés elé. Mert a hatósági iroda nem fogja buzditani a leányokat, hogy derüre-borura mondjanak fel, ellenkezőleg azt a tanácsot adja nekik, hogy maradjanak meg egy helyben. Ha aztán egy leány valamely oknál fogva mégis uj helyet keres, az iroda vagy rögtön elküldi a nála bejelentett cselédkeresők valamelyikéhez, vagy ha a leány igényeinek és képességének megfelelő hely nincs, följegyzi, hogy hová ment kvártélyba és onnét tüstént elhivatja, amint akad neki való szolgálat. Ily módon lehetetlenné lesz téve, hogy valaki ok nélkül heteken és hónapokon át faczéroskodhassék. A háziasszonyok a hatósági iroda révén hitelesen megtudják, hogy a küldött cseléd meddig volt szolgálat nélkül. A melyik leány gyakran változtatja helyét és hogy mentői tovább faczér lehessen, válogat a felajánlott helyekben: azt az iroda rendőri felügyelet alá helyeztetheti és szükség esetén intézkedhet, hogy a fővárosból kitiltassék. Ekkép a kvártélyos asszonyok szerepe is megbénitva lesz. A romlott cselédektől megszabadul a főváros, az újonnan jöttek pedig megóvatnak az elzülléstől. A hatósági cselédközvetitő irodák felállitása abszolutesemmi megterh éltetést nem okozafővárosnak. A jelenleg működő 120 magán cselédközvetitő együttvéve keres évenként legalább 150.000 forintot. Ha a hatósági iroda mérsékeltebb dijat szed is, mint a magán közvetítők, évi bevétele rá fog menni 100.000 forintra. Ebből az összegből kényelmesen főn lehet tartani az egyes kerületekben két vagy három, összevissza harmincz irodát. Bőven kifutja a befolyó dijakból a helyiség bére és az alkalmazott hivatalnokok fizetése. Az eljárás a lehető legegyszerűbb. A cselédek kötelesek volnának személyesen jelentkezni, a gazdák egy levelező lap utján tudathatnák, hogy milyen cselédre van szükségük. Egy- egy irodában két ember kényelmesen intézhetné a könyvek vezetését és a cselédek utbaigazitását. Ha az állam a fővárossal együtt létrehozni tudta a munkaközvetitő-hivatalt, mi sem állja útját, hogy a cselédközvetités reformja is megtörténjék. Csak akarat kell hozzá. A főváros végtelen hálára fogja kötelezni ez által a cselédtartó famíliákat és egyúttal sok ezer leányt megment az erkölcsi pusztulástól. Szegények szállodája. Hol lakhatik Budapesten a nőtlen ember: a szegényebb sorsú, vidéki egyetemi hallgató, az alantas magánhivatalnok, a boltoslegény, az iparossegéd, a gyárimunkás, egyszóval az a körülbelül 15—20.000 főnyi intelligensebb elem, amely lakásra nem áldozhat többet hetenként 4, illetőleg havonként 16—20 koronánál ? Hát ezek egyáltalán nem laknak, hanem csak „ágyra járnak“. A otthon fogalma összezsugorodik náluk egy többé-kevésbbé kétes tisztaságú fekhelyre, egy többé-kevésbbé túlzsúfolt szobában. Az „ágyra járás“ specziális budapesti nyomorúság amely magába foglalja az otthonnélküliség minden keserűségét, a testi tisztátalansággal és a lelki leala- csonyitással egyetemben. Aki külön szobát tud bérelni : az már ur a fővárosban, havonként legalább 150 korona jövedelemmel rendelkező. Mert ennyit okvetlen meg kell keresnie, hogy jusson az élelem, a ruházat, a mosás, a dohányzás és egyéb rendes kiadások mellett még 25 — 30 koronája külön szobára- Ezen az összegen alól csak elvétve kaphat az ember Budapesten olyan bútorozott szobát, amelyben lakni lehessen. Miután azonban a fentebb emlitett 15 — 20.000 nőtlen embernek majd mind 100 koronán alúl van havi jövedelme, kénytelenek megelégedni a bérbeadott ágygyal. Lehetne-e segiteni ezen a szánalmas és a közegészségre valamint a közerkölcsre oly káros kihatású állapoton? Nagyon könnyen. Csak utánozni kellene a külföldi példákat. A sok közül egyet részletesen ismertetünk. Londonban egy lord Rowton nevű emberbarát 1893- ban megépíttette a szegények szállodáját, egy óriási hatemeletes épületet, melynek épitósi és berendezési költségei mintegy 700.000 koronára rúgtak. Az eredmény minden várakozást fölülmúlt. Alig néhány hétre a megnyitás után el volt foglalva mind
