Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1903-01-06 / 1. szám

4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1908. január 6, Aki személyeket támad és intencziókat gyanúsít, az inkább árt, mint basznál a közérdeknek. A „Magyar Székesfőváros“ jelenleg Budapest egyetlen újságja, mely kizárólag a főváros ügyeivel foglalkozik. A napilapok hasábjain találnak ugyan némi tért a főváros ügyei, de csak a legszűkebb keretben és többnyire felületesen. Az országos politika és a közélet egyéb eseményei elnyomják a községi ügyeket. Csak ha botránynyal kap­csolatos valamely kérdés, akkor tárgyalja a napisajtó kimerítően. Fölösleges magyaráz­nunk, mennyire szükséges a főváros lakos­ságának, hogy a községi ügyekről a leg­szélesebb körű tájékoztatást nyerje, mennyire előnyös minden kendet polgári köreinek, melyek a főváros közigazgatási élete iránt érdek­lődnek, ha van egy orgánum, mely sine ira et studio megvitat minden kérdést, s amely épp ezen pártatlansága miatt komoly figye­lemre tarthat számot az intéző körök előtt is. Átlépve az uj esztendőbe, amidőn köszö­netét mondunk mindazoknak, kik lapunkat eddig erkölcsileg és anyagilag támogatták, s azzal a kérelemmel fordulunk a főváros társasköreihez, testületéihez és egyes polgá­raihoz, hogy a közérdekű ügyekről bennün­ket értesíteni és lapunkat terjeszteni szíves­kedjenek. A „Magyar Székesfőváros“ minden befolyástól függetlenül, a jövőben is a közjót és az igazságot fogja szolgálni. Rákosi Jenő. Megelégedés, üröm és büszkeség tölti el lel­künket, midőn látjuk, hogy az egész magyar társa­dalom riadó tetszéssel fogadja Rákosi Jenőnek a főrendiházba történt kineveztetését. Ennek az öröm­nek mélyebb a forrása mint a személyes vonzalom és mint ama fölemelő tudat, hogy Rákosi Jenő kitüntetése fényt vet a magyar hírlapirodalomra. Ha csak azért örvendenénk, hogy az irodalom kitűnő­sége s a magyar sajtó atyamestere, kinek jó szivét, puritán jellemét és példaadó lelkesitését mi ösmer- jük legjobban, elnyerte a legdiszesebb kitüntetések egyikét: akkor joggal mondhatnák, hogy örömünkbe egoizmus vegyül. De bennünket a kitüntetés tényé­nél jobban meghat az a viszhang, melyet Rákosi Jenő kineveztetése országszerte keltett, ebben oly jelenséget látunk, mely még a szkeptikusokat is bizalomra fogja gerjeszteni, a magyar nemzeti szel­lem ujjáébredése iránt. Mert nézzük csak, kit ünnepel most az ország és kinek sikerén lelkesedik? Rákosi, az iró és Rákosi, a publiczista, minden fényes és értékes tulajdonsága mellett sem jelentene a főrendek közé soroltatásánál nemzeti eseményt. Hiszen előtte került az országgyűlés felsőházába Jókai Mór homlokán az irodalom hervadhatatlan babér­koszorújával, és Bródi Zsigmond, a magyarországi zsur­nalisztika nagyérdemű munkása. A reformált főrendi­háznak tehát voltak elődjei mestersége köréből. — De miért pezsdül föl a nemzet Rákosi kínevezteté- són és fogadja oly egyetemes lelkesedéssel, a minőre eddig még nem volt példa a főrendiház újjászerve­zése óta? Kétségtelen, hogy a nemzet meghajol Rákosi irói talentuma és zsurnalisztikái kitűnősége előtt Ám se a képességeire, se a kitűnőségére való em­lékezés nem dobogtatja meg ezúttal a nemzet szi­vét, ha már hosszú évek óta köztudattá nem vált velna, hogy Rákosi Jenő a magyar nemzeti törekvések legkiválóbb harczosa, a magyar nemzeti sovinizmus in- karnaeziója. Jó és lelkes hazafiakban nem szűkölködik országunk, de a nemzeti szellemnek lángralob- bantásában, folytonos élesztősében és helyes irányba terelése körül senki a most élők közül annyit és oly czéltudatos odaadással nem fáradozott, mint Rákosi Jenő. Kern kell felsorolni egyes tényeket, hogy képét adjunk az általa elért sikernek. Aki szét­néz az országban látni, hallani és érezni fogja, hogy diadalmasan emeli föl fejét minden vonalon a magyar öntudat és nemzeti érzés. Ez Rákosi Jenő munkája és érdeme. Boldog­nak kell éreznie magát, hogy az általa elvetett magvak előtte csíráznak ki és immár lombokat kezd hajtani a fa, melyet bizó reménynyel elültetett, arczának mindennapos verejtékével és szive véré­vel megöntözött Ne essünk csüggedésbe a nemzet jövője fölött, midőn látjuk, hogy a nemzet megérti apostolai sza­vát és lélekben összeforr velük. Ez a lelki össze- íorrás a magyarázata a mostani általános örömnek, s egyszersmind mindennél ékesebben szóló tannvá- tétel a mellett, hogy a nemzet követni és megvaló­sítani óhajtja ama ideálokat, melyeket Rákosi Jenő hatalmas tolla rajzolt eléje. Amikor Rákosi Jenő beteszi lábát a főrendi­házba, úgy érezzük mi és velünk együtt milliók az országban, hogy vele együtt bevonul oda a nemzeti géniusz. Az irói babárkoszorut, mely fejét már rég ékesíti, ez a Géniusz vonja be ragyogó és biztató glóriával. , Vajha a mindenható juttatna számára elég időt, hogy amiként megtermékenyítette a nemzet közép-

Next

/
Oldalképek
Tartalom