Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-01-20 / 3. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. január 20. Öntudatos polgárság nem fogja tűrni a rossz adminisztrácziót. Abból a körülményből, bogy vannak városok, köztük talán Budapest is, hol évek, sőt évtizedek óta hallatszik a panasz a közigazgatás gyönge- sége, tervszerütlensége és hibái ellen, de purifikáczió a választási rendszer ellenére se történik; nem azt a konzekvencziát kell levonni, hogy a választási rendszer rossz és helyébe a kinevezés léptetendő, hanem gondoskodni kell, hogy a választási rendszer meg- tisztittassék és a polgárság a választásoknál szabadon érvényesíthesse akaratát. A főváros reformjánál mi a leghatározottabban tiltakozunk a szándékolt kinevezési rendszer ellen és követeljük a választások fentartását, még pedig demokratikus és liberális szellemű reformok alapján. Azt óhajtjuk, hogy ne egyes érdekcsoportok választhassák be a maguk embereit a főbb állásokra, hanem az egész polgárság akarata megnyilvánulj on. A be Agy miniszteri javaslat állitólag kiküszöbölni akarja a főváros törvényhatósági bizottságából a virilistákat és ezzel kapcsolatban csökkenteni a bizottsági tagok számát. Ami a virilistákat illeti, ennek az intézménynek mi és velünk együtt a fővárosi polgárság túlnyomó része már régtől fogva nem vagyunk barátai. A virilizmusnak lehet jogosultsága a nemzetiségi vármegyékben, de ellenkezik a főváros viszonyaival. Budapesten a kis polgárok és a szegény emberek százezrei képezik a lakosság csaknem 80 százalékát. Minden intézkedésnek, az egész adminisztrácziónak azt kellene szem előtt tartania, hogy a fővárosban a kis emberek érdekei fontosabbak, mint a vagyonos osztálybelieké, mert amazok túlnyomó számmal vannak. Sajnos, ez a szempont eddigelé nem érvényesült eléggé. Talán nincs egyetlen főváros a kontinensen, mely annyira elmaradt volna a szocziális intézkedésekben, mint Budapest. A lakásügy, az élelmezés, a szegényügy, a munkanélküliség és sok más egyéb szocziális kérdés toldozva-foldozva lett, de sohasem a valódi demokratikus szellemben. Ha okát keressük, minden animozitás nélkül a virilizmus intézményében találjuk meg. A főváros törvényhatósági bizottságában a virilisták képezték a szocziális és demokratikus reformok kerékkötőjét. Valóban ideje, hogy onnét eltávolíttassanak. Helyüket hadd foglalják el a szegényebb néposztály képviselői, akikben meg van az érzék a tömegnyomor iránt és a buzgóság a reformok kieszközlésére. Ezt a pontját a belügyminiszteri javaslatnak helyesléssel fogadjuk. A kinevezési rendszer ellen azonban sorakozásra hivjuk fel a fővárosnak minden független érzelmű polgárát. Caveant consules. Aki nyitva tartja szemét, lehetetlen észre nem vennie, mennyire terjed Budapesten a szoczializmus, s az általános elégületlenség. Ez utóbbi toborozza a szoczialisták táborát, mely óriási arányokban növekedik. Ma már nemcsak a napszámosok és iparosmunkások sorakoznak a szoczializmus zászlaja alá, hanem kiskereskedők és hivatalnokok is készek melléje szegődni. Amit a demokratizmus elvei nem tudtak elérni: a társadalmi válaszfalak ledöntésé^ azt hovatovább eltünteti az általános elégületlenség. Ama kérdésre, vájjon tényleg olyanok-e a viszonyok, melyek igazolják az általános elégületlenséget, a felelet nem nehéz. Az alsó néposztály helyzete nemcsak a magyar fővárosban, hanem mindenütt a világon nyomasztó, sőt itt-ott szinte elviselhetetlen. Az óriási technikai haladással s a világforgalom kifejlődésével mindenütt szemben áll a tömegnyomor. Szegénység volt azelőtt is; de a termelési technika és a gyárrendszer kifejlődésével a nyomor egyre fokozódik; nemcsak számbelileg lesz nagyobb, de hatásában is fájdalmasabb. A munkaadó és a munkás között fenállott családi viszony teljesen megszűnt; a munkás nem egyén többé, hanem egyszerű géprész. Az egyedül csak nyereség után törekvő vállalkozó szellem nem ismer akadályt. Nem respektálja a munkás erejét és egészségét, gyakran még életét sem. A közlekedés folytonos fejlődése elősegíti a munkástömegek vándorlását, a mely természetszerűleg versenyt támaszt, s a munkabérek csökkenésére vezet. Magyarországon fölöttébb súlyosbítja az ipari munkások helyzetét a mezőgazdasági népesség elszegényedése. Evről-évre nagyobb tömegek tódulnak a fővárosba, nemcsak a munkabéreket csökkentvén. de emelvén az élelmipiaczok megdrágulását és szaporítván a munkanélküliek számát is. A különböző ipari, gazdasági és pénzügyi válságok egymást érik, melyek hatása alatt* a munkások szenvednek legtöbbet. Sem megélhetésük, sem családjuk fentartása nincs biztositva. Legnagyobb
