Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-06-02 / 22. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. j un ius 2. Sajnos, legújabban jelenségek mutatkoznak, melyek azt a gyanút érlelik meg, hogy a hatóságok nemcsak hogy a közönség érdekeit nem veszik védelembe, hanem pártjára állanak a kizsákmányolóknak. Az élelmiszer hamisitás óriási mérveket öltött Budapesten. Volna törvényünk ellene, de akik ezt kezelik, felháborító kíméletet tanúsítanak a vétkesekkel szemben. Budapesten bátran űzheti a tejes, a pék, a fűszeres és a többi •elárusító az élelmiszerek hamisítását, mert potom 50 vagy 100 korona birsággal megszabadul a konzekvencziák alól. Amikor ezreket nyerhet a hamisitás révén, meg se kottyan ez a birság. A hatóság gondoskodik arról, hogy bűnös cselekménye ne kerüljön nyilvánosságra, s a közönség ne tudhassa meg, hogy ki a csaló és hamisitó. Irtózatos uzsora folyik a kisemberek számára alapított korona-szövetkezetekben, s bár a sajtó sűrű egymásutánban közli a kiszipolyozott és tönkretett áldozatoknak feljajdulásait: a hatóságok füle süket marad. Preventív intézkedéseket kellene tennie, de ehez lusta vagy érzéketlen. A lelkiismeretlen hanyagság keservesen meg fogja boszulni magát. A lakosság elkeseredése nőttön nő a városi hatóság ellen, s a radikális szoczializmus karjaiba vetik magokat olyanok is, kik konzervatív polgári elvekben nőttek fel. Ne feledkezzék meg a tanács arról, hogy az üres gyomrok korgása vészesebb, mint a leghevesebb politikai szenvedély üvöltése! A főpolgármester úti naplójából. Egyik szemfüles riporterünk azt az érdekes fölfedezést tette, hogy Márkus József főpolgármester, épp úgy mint Küry Klára és báró Bánffy Dezső, naplót vezet. Jeles munkatársunk nem elégedett meg a fölfedezéssel, hanem nyomban kézre is kerítette a főpolgármesteri naplót. Az alábbi sorokat abból másolta. Hogy hiven-e, arról csak Márkus József adhat felvilágosítást. Május 22. Hát utazom Szent-Pétervárra! Igaza van Pascalnak, hogy az ember gondolkozó nádszál. Sőt néha nádszál gondolkodás nélkül. íme, tegnap még eszem ágában sem volt elhagyni a fővárost, s ma már abban a meggyőződésben pakoltatom kufferbe a diszmagyar ruhámat, hogy e nélkül a szent-pétervári ünnepség hiányos volna. Sőt most már arról is meg vagyok győződve, hogy az én jelenlétem a Néva partján nagyjelentőségű külpolitikai aktus, amelynek nyoma marad a világhistóriában. Miért ne vallanám be magam előtt, hogy a világosság fáklyáját nem Ehrlich Gr. GTusztáv, nem Heltai Ferencz barátom, sőt még nem is San Marino főkonzulja (ki számomra a díszmagyart és a diplomácziai informácziókat liferálja), gyújtotta fel agyamban, hanem Széli Kálmán. Ma délelőtt imigy szólt hozzám : — Azt hallom, hogy a főváros nem akarja képviseltetni magát Szent-Pétervár ünnepén. — Mi mindig Bécs példáját követjük, — feleltein én —- s miután Lueger elegendőnek találta egy köszönő és gratuláló levéllel elintézni a dolgot, mi is igy járunk el. — Éppen ezért önöknek most el kell menni. Goluchowskyt én nem boszanthatom meg direkt, de tartozom neki revanch-sal s ezt a főváros által adhatom meg neki. Tavaly, amikor Ferencz Ferdinánd járt a czárnál, az én bécsi kollegám intrikálta ki, hogy magyar ember nem volt a kíséretében. Péter - váron pedig szívesen látnak bennünket, ha csak pénzt nem kérünk, mint Pázmándy és Kinder tették. Kákóczy kardja, melyet a czár a jubileumi évben nekünk ajándékozott, tokba dugva is suhintás volt Ausztria felé. Akik most a czár környezetében vannak, nem felejtették el, hogy a krimi hadjárat után II. Sándor czár a varsói Szobieszki szobor előtt megállva, igy kiáltott fel: „Imbécie — numero I.“ Nekünk tüntetni kell orosz rokonszenviinkkel. Hadd pukkadjon Gfoluchowsky. A kormány természetesen nem manifesztálhatja érzelmeit, a főváros ellenben azt teheti, ami neki tetszik. Kemélem, megért engem. Persze, hogy megértettem. G-oluchorvsky előttem sem rokonszenves. Már sokszor volt a fővárosban. s még egyszer sem kibiczkedett az én alsós pártiaimnál, noha Szemere Miklóstól tudom, hogy szenvedélyes kibicz. Az ilyen embert helyes dolog megboszantani. —- Még ma indulok, kegyelmes uram, siettem hazafias lelkesedéssel megnyugtatni Deák Ferencz szellemi örökösét. És csakugyan indulok. Úgy rémlik nekem, mintha a közgyűlésnek volna valami szava ahoz, hogy a főváros kéjíviselve legyen e Szent-Péterváron vagy sem, de ezt majd Halmos barátom el fogja intézni a Vázsonyiakkal és Kasicsokkal, kik tudtom^ mai nem hevülnek Oroszországért, mert nem szoktak orosz kaviárt enni és nem látták annak idején az Operaház színpadán tánczolni Labunszkaja kisasszonyt, akinek a háttéri formáiról Brod}r Sándor rFehér könyvekében dithirambusokat zengett. Én azonban kevülök Oroszországért és különösen Szentpétervárért. Boldogult István bát}Am elolvastatta velem Anyagint, s onnét tudom, hogy sehol nem