Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-05-05 / 18. szám
1903. május 5 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 3 számba menj;. így 1879-ben az I., II. és III. kerületekben együttvéve mindössze csak nyolcz uj lakóház épült, ezek közt is hat földszintes; az utolsó évötödben azonban nem kevesebb mint százötven lakóház épült, köztük pedig egyharmad rósz emeletes magasságban. A főváros terjedésének egyik jellemző vonása a kültelkeknek erős beépítése. A nyolczvanas évek elején az uj 'lakóházak egy negyed része esett a kültelkekre, az utolsó óvötödben pedig már közel fele. A kültelkeknek ez az erős beépítése részben a nagyváros természetes tórfoglalásának a következménye, részben azonban szimptomája annak a nagyon is külterjes terjedésnek, mely a főváros építkezési fejlődésében észlelhető. E jelenség következményeit a város külső képében érezhetjük meg, hogy szerteszét folyton újabb góczpontok keletkeznek, holott a város központja sincsen még kellően kiépítve. Nagyon is megérzi ezt maga a közigazgatás is, mely a szétszórt, ritka lakosság mellett költségesebb és nehezebb, mint a jobban tömörült külföldi városokban. A beltelki kerületek közt legtöbb uj ház épült ez óvötöd alatt az Erzsébetvárosban, t. i. több mint háromszáz ; nem messze maradnak ettől a József- és a Terézváros. Ha pedig az egész negyedszázad fejlődését tekintjük, úgy találjuk, hogy ez idő alatt 7859 uj lakóház épült, melyekben mindössze 250.606 szoba van. Az eddig közölt adatok a lakóházak quantitativ szaporodását, t. i. azt tünteti fel, mennyivel szaporodott a házak illetőleg a szobák száma. Igen fontos és érdekes azonban a gyarapodás minőségének, azaz annak kutatása, hogy az uj építkezések minő házakból állanak? Ezt a minőséget három szempontból lehet statisztikailag megítélni, u. m. a házak emelet szerinti magasságából, ami az utczák külső képének változtatására enged következtetni; a szobák számából, a miből a házak nagyságára vonhatunk le következtetéseket és végül az építkezésekre fordított költségekből. A házak magasságát illetőleg, fővárosunk építkezési fejlődését azzal lehet jellemezni, hogy az alacsonyabb lakházak építése nagy mértékben hanyatlik, a magasabb lakházaké ellenben igen nevezetesen emelkedik. Különösen feltűnő a földszintes házak erős fogyása. Husz-huszonöt évvel ezelőtt a felépült lakóházak kétharmadrészben, tehát tulnyomólag földszintesek voltak, tiz évvel később már alig fele részben, az utolsó óvötödben pedig még ennél is kisebb részben épültek. A három- és négyemeletes uj épületek száma ellenben, melyek egy negyedszázaddal ezelőtt alig egy negyedrészét tették az uj építkezéseknek, jelenleg már azok 4/10-ed részére emelkednek. A négy és több emeletes lakóházakról, az úgynevezett bórkaszárnyákról rendszerint azt tartják, hogy azokban kevésbbó kielégítők a közegészség- ügyi viszonyok és hogy járványok idején nagyobb a fertőzés veszélye, mint a családi házakban. Másrészt azonban legújabban épen Londonban, a családi házak minta-városában, azt konstatálhatták, hogy azok egészségi állapota, még ha azokban — mint a Peabody-házakban — kizárólag szegények laknak is, kedvezőbb is lehet, mint a körülöttük fekvő, gyakran világosságot és levegőt nélkülöző kis családházaké. A mi különösen a budapesti viszonyokat illeti, ezek megitólósónél még figyelembe veendő, hogy nálunk ily bérkaszárnyák építése sok esetben régi, keskeny zugutczák lebontásával és széles, világos és szellős utak nyitásával együtt jár és hogy igy az ilyen rendezéssel többnyire zsúfolt lakásu, egészségtelen, régi házak és viskók nagy száma szokott eltűnni, helyükbe pedig a modern kényelemnek megfelelő, a közegészségügy vívmányaival, mint vízvezetékkel, fürdőszobákkal stb. ellátott, tiszta, világos és szellős lakásokból álló, tehát lényegesen egészségesebb épületek lépnek. E mellett még számbaveendő az is, hogy az ilyen díszesebb (s ezzel kapcsolatban költségesebb) épületek térfoglalásával a szegényebb osztályok mindinkább a város külső részeibe szorulnak, a hol a lakosság tömörülése — már az épületek kisebb volta folytán is — nem ölt oly mértéket, mint a főváros sűrűbben beépített belső részeiben. Azonban bármit is mondanak az eszményi közegészségügyi követelmények, az európai nagyvárosokban a telkek drágasága kikerülhetetlenül kényszerít a magasba való építkezésre. A magas építmények kölcsönzik a nagyvárosnak sajátszerü építkezési jellegét, úgy, hogy nem is képzelhető nagyvárosnak az olyan, melynek túlnyomó része földszintes, vagy akár egyemeletes házakból áll. Városunk az utolsó negyedszázad alatt külsőleg is mindjobban ölti magára ezt a nagyvárosi jelleget. A budapesti lakóház állományból a földszintes házak jelenleg 56l/20/0-ot tesznek, Bécsben 24l/2%-ot, ellenben a három és több emeletes házak Budapesten 15l/2, Becsben 33-3%-ot. Budapesten tehát a földszintes épületek száma több mint kétszer akkora, mint Becsben. JDe egyúttal alighanem meglepetés számba fog menni, hogy nálunk a három- és ennél több emeletes épületek arányszáma már csak alig félszer kisebb, mint az osztrák fővárosban. A nagyobb osztrák vidéki városok közt legkevesebb a földszintes ház Prágában, t. i. alig yi0-ed rósz, Triesztben is; de Gráczban már 31%, Lembergben 45%-ot tesznek. Ezzel szemben Kölnben csak 4*7, Berlinben 4l/2, Majna m. Frankfurtban 7-4, Boroszlóban 9-4 és Hannoverben 7-2% földszintes házat találunk. Ennek ellenképét nyújtja a három- és több- emeletes házak statisztikája. Ezek az említett osztrák városok közt legsűrűbbek Prágában és Triesztben, ellenben az említett többi osztrák városban már csak 9—15% közt ingadozna. A német városok közt külön helyet foglal el Berlin, minthogy itt a három és az ennél több emelettel biró lakóházak képezik
