Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-01-13 / 2. szám
1903. január 13. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 7 arra a magyar is vállalkozik. Titkai nincsenek a konyhákertószetnek, amelynek kizárólgos tulajdonát képeznék a bolgároknak, mint a chartreuse készitése a karthauzi barátoknak. A mezőgazdaság ezen ágához nem kell egyéb, mint szorgalom és valamely nagyobb fogyasztópiacznak a közelsége. A bolgárokban meg van a szorgalom és józan fővel csak ott telepednek meg, hol munkájok gyümölcsét azonnal értékesit- hetik : a nagy városok közvetlen közelében. Budapestnek jó példával kellene előljárnia, hogy azok a parasztcsaládok, melyek most Amerikába vándorolnak és ott bányákban csigázzák el erejöket, idehaza maradván, konyhakertészetre adják magokat. A főváros a maga földjeit kiadhatná bérbe ilyen családoknak. Sőt az sem volna fölösleges, ha az állam támogatása mellett minta konyhakertészetet létesítene, hol a felvidéki vagy alföldi paraszt, ki eddig csak búzát és krumplit termesztett, megtanulná a főzelék- és vetemény-termelést. A főváros példáját okvetetlenül követni fogják a többi nagyobb vidéki városok, s pár év múlva két dolgot érhetünk el. Először azt, hogy jobb és olcsóbb vetemény kerül a piaczokra, másodszor pedig vége szakad a bolgárok bevándorlásának és általok a magyar pénz külföldre jutásának. A konyhakertészet a főváros környékén legalább 400 — 500 családnak, az egész országban pedig ugyanannyi ezernek juttathat biztos megélhetést és szolgálhat kellő takarékosság mellett vagyonszerzési forrásul. Az eszmét nem szabad elütni azzal, hogy a csatornák leve nem használható veteményes földek trágyázására. Igaza lehet ebben az orvosoknak és a főváros megtilthatja, hogy a csatornák levét rávezessék a földekre. Am egyelőre nem arról van szó, hogy mikép trágyázzák a földeket, hanem arról, hogy adják bérbe magyar konyhakertészeknek a Budapest tulajdonát képező földeket. Ha ez megtörtént, akkor tanácskozzunk a trá- gjmzási módok fölött. A fővárost nemcsak fővárosi mivolta, de saját érdeke is utalja arra, hogy a konyhakertészet terén a kezdeményező szerepet magára vállalja és megszüntesse azt a szégyenletes állapotot, hogy még a bolgárok is élhetetlennek tartják a magyarokat! Közélelmezési kérdések. Infándum jubes renovare dolorem, ha a közélelmezésről kell szólanunk. A fővárosi ember közönyös lehet minden községi ügy iránt, csak az élelmezés kérdése az, mely mindenkinek a zsebét és gyomrát érinti. Nem vagyunk barátai a nagyhangú szólamoknak és a levegőbe kidobott állításoknak, de mégis ki kell jelentenünk, hogy ezidőszerint nincs a kontinensen egyetlen főváros se, melynek közélelmezése oly gyatra volna, mint Budapesté. Egyedüli vigasztalásul az szolgálhat, hogy a baj nem uj. A főváros közélelmezésében a nagy. általános érdekek sohasem voltak irányadók. Érdekcsoportok irányították a közélelmezés ügyét, maguknak különféle privilégiumokat szerezve. Nehány száz ember megszedte magát, olyik milliomos lett, a lakosság százezrei pedig bosszankodnak, panaszkodnak és szidják a fővárost. A közélelmezési bizottság vagy nem mer vagy nem képes nagyobb koncepcióhoz nyúlni. A felmerülő kérdéseket hangulat szerint intézi el. De miután a hangulat változékony, intézkedéseiből hiányzik az egységes gondolat és az öntudatos czélratörekvés. Legutóbbi ülésén is csupa félmunkát, s félintézkedéseket statuált. így például megengedte, hogy azok a vidéki földbirtokosok, kik a fővárosban állandó lakást tartanak, ezentúl a saját házi szükségletükre behozathassák a vidéki gazdaságukban leölt sertést. Eddig ez tiltva volt. Hogy most változtatnak a sertésköz- vágóhidi rendeletén, föltétlenül helyes és méltányos. Ámde miért adják az engedélyt csak a földbirtokosoknak ? Tan itt Budapesten igen tok lateiner ember, aki szintén szeretne leölt sertést hozatni a vidékről vagy akinek a rokonsága küldene. Miért kényszerítik ezeket arra, hogy csak a hentesektől vásárolhassanak? A közönség érdeke és kényelme talán előbbre- való, mint a hentesek jóléte. A földbirtokosok érdekében Darányi miniszter interveniált a fővárosnál, s neki köszönhetik, hogy jövőre a maguk sertéseit fogyaszthatják. De vájjon ki fog közbenjárni azok érdekében, kik nincsenek oly szerencsés helyzetben, hogy egy aktív minisztert mozgósítsanak szószóló gyanánt ? Ugyanazon az ülésen napirendre került a vásárpénztár szerződése is. A bizottság azt határozta, hogy a szerződést továbbra is fentartja, mert a bankok hajlandók az inkasszó-bevételekből 5 százalék részesedést biztosítani a fővárosnak. A sokat vitatott revízió tehát összezsugorodik nehány ezer korona jövedelem részesedésre. Helyesen jegyzi meg a „Mészárosok és Hentesek Lapja“, hogy a főváros a vásárpénztárt is csak jövedelmi forrásnak tekinti és avval ami közhasznú általános érdekű benne, máig sincs tisztában. A szerződés revíziójának elfogadását, kombinálva a sertésvásárpénztár megoldást sürgető kérdésével kieszközölni meg sem próbálták, holott éppen ebből a kombináczióból kiindulva, egy csapásra két legyet lehetett volna ütni. Az egyik az lett volna, hogy, amennyiben szükséges, javítani lehetett volna a marhavásárpénztár szervezetén; a másik, hogy meg, lehetett volna teremteni a sertésvásárpénztárt. Mert arról, hogy a marhavásár vásárpénztár nélkül maradjon, szó sem lehet. Azt is ki lehet mondani, hogy a mostani vásárpénztárnak egyszerű mellőzése kalamitásokkal járna, amennyiben a künnlevő hiteleknek bármily kíméletes, de kényszerű bevonása a főváros husszükségletének ellátásában zavarokat okozhatna. A sertósvásárpónztárt azért kellett volna meg
