Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)

1902-02-09 / 6. szám

V. évfolyam, Budapest, 1902. február 9. 6. szám.

KÖZIGAZGATASí HETILAP

^Előfizetési ára;

Egész évre .... - .12 Kor.

Félévre.....................................6 Kor.

Szerkeszti és kiadja :

DR- BARTHA SÁNDOR.

jSZERKESZTŐSEG JÉs KIADÓ J

IV. kér., Reáltanoda-utcza 5. szám.

Stílgyakorlat.

Nagy vala a héten a fölbuzdulás. A belügyminiszter jóváhagyta az idei budgetet, de a jóváhagyást néhány ives jótanácscsal garni- rozta.

Igazán nem tudjuk, hogy érdemes-e komolyan venni azt a garnirungot. Igaz, hogy a miniszter irta alá s ez megadja neki a komolyságot. Hir szerint azonban egy egészen fiatal miniszteri fogalmazónak a stilgyakorlata az egész. A miniszter bizonyosan mosolyogva irta alá a leiratot s azt gondolta magában: No, ez ugyan megmondta a városnak. Minek rontanám el a kedvét s az ambícióját, hisz a körösi szentelt víznél is ártatlanabb a dolog. Legföljebb a városházán orrolnak egy kicsit, az pedig nem baj. Az csak növeli a kormány hatalmának a tekintélyét.

Csak igy kerülhetett ki az a leirat a miniszteri büróból. A napi sajtóban azután tele tüdővel fújták a szép szintjátszó szappanbuborékot. Az egyik újság a tanácsot menti s a közgyűlést mossa, a másik fordít a dolgon s azt vitatja, hogy a közgyűlés az ártatlan, de a tanács, az a hibás. A fiatal miniszteri fogalmazó pedig nagy örömmel teme;kezik az újságok közé. Szinte érzi a maga nagyságát s ha a tükörbe néz, látja a jövendő minisztert. Még is csak nagy ember lehet, tele bölcseség- gel és tudással. íme milyen komolyan öntik az újságok a kolumnákat az ö Írásáról.

Dehogy veszi észre valaki, hogy az egész nem más, mint közönséges irálygyakorlat, amelyet a fogalmazó ur az Íróasztala mellett fél óra alatt kirázott magából.

Ezzel be is fejezhetnénk a miniszteri leirat méltatását, ha a főváros pénzügyi helyzete nem lenne komoly, szinte válságos. De fülünkben cseng még a polgármesternek a budgetvita alkalmával tett az a komoly kijelentése, hogy ha' ebben az esztendőben nem sikerül a háztartást rendezni, ha a közönség és a kormány nem hozza meg a szükséges áldozatot, akkor már talán a jövö évi budget összeállításakor bekövetkezik a katasztrófa. Ez a tény adja meg a miniszteri leiratnak a fontosságot. Mert a leirat egyúttal válasz arra, hogy mit várhat a főváros a kormánytól. Jó tanácsokat, egyebet semmit.

Azt mondja a miniszteri leirat, hogy a háztartást rendbe kell hozni, de csak az ön- kormányzat keretén belül. Uj jövedelmi forrásokat nyitni nem szabad, az államtól pedig ne várjon a város egy fillért sem. Ezeket a frázisokat asztaltársaságok körében, ahol egy egy pohár borocska mellett busu’nak a haza sorsán nagyon sokat hallottuk. Hanem megdöbbentő, hogy a közigazgatás legfőbb őre, hivatott vezetője sem tud többet mondani annál az üres frázisnál, amelyen az asztaltársaságok öreg urai lovagolnak. Tessék hát megjelölni a módokat és eszközöket.

Nem érdektelen a miniszternek az a kijelentése, hogy a fővárosnak az a kérelme, amelyet a jóléti bizottság memorandumában összefoglalt, jogosulatlan és teljesíthetetlen. Miért ? Mert a vidéki városok ugyanazokat a követeléseket támaszthatnák, sőt a főváros kezdeményező példáján felbuzdulva, néhány vidéki város már meg is próbálta. Ez az összes argumentum ja a miniszteri leiratnak. Furcsa judicium, amely abból, hogy más is követeli a maga igazát azt a következtetést vonja le, hogy a követelés jogosulatlan. Ugylátszik, hogy a miniszteri fogalmazó ur itt egy kissé „elnyargalta magát." A kérdés az, hogy méltányos jogos és igazságos-e az, hogy a városok, ame