Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-02-02 / 5. szám
V. évfolyam, Budapest, 1902, február 2. 5. szám. KÖZIGAZGATASI HETILAP jÍLOFIZETESl Ára: SZERKESZTI ÉS KIADJA: pZER KÉSZ TŐSÉG JiS KIADÓ? Egész évre . . . . - .12 Kor. Félévre.....................................6 Kor. DR- BARTHA SÁNDOR. IV. kér., Reáltanoda-utcza 5. szám. A közönség érdeke. Harmincz évi boldogtalan házasság után a főváros és a közmunkáktanácsa végre elvál.ak. A központi városháza és a Döbrentei- téri palota között megszűnt a barátság. Az elválást eddig még csak a két fél határozta el és hajtotta mindjárt végre, de nem sokára rákerül a sor a birói döntésre is. A fővárost is, a nagyközönséget is közvetetlenül érdekli, hogy a biró melyik félnek a hibájából fogja kimondani az elválást, melyiket kötelezi a másik kitartására. Anélkül, hogy a birói döntésnek elébe akarnónk vágni vizsgálni kivánjuk a közönség szempontjából, hogy micsoda helyzetet teremtett az uj rend. Vájjon a nagy közönségnek haszna vagy kára lesz-e ebből a válásból. A kormány és a törvényhozás, amely a a hetvenes évek elején egészen másként Ítélte meg a főváros iránti kötelezettségét, belátta, hogy egy rohamosan fejlődő főváros a maga erejéből mindazokat a közmunkákat, amelyekre szükség van végre nem hajthatja. Mellé adta tehát segitö társul a közmunkatanácsot. Az 1870. évi X. törvényben körvonalazta és megállapította a közmunkatanács föladatát. Gondoskodott arról, hogy a közmunkatanácsnak megfelelő jövede'mei legyenek, hogy a szabályozásokat végrehajthassa s a szabályozások költségétől fölmenthesse a várost. A törvény a közmunkatanácsot autonom testületnek szervezte, amely alulról is felülről is függetlenül, egyedül és kizárólag a város rendezés és szabályozás föladatainak élhessen. Ámde változtak az idők s megváltozott a kormány jó akarata is. Szerette volna vissza csinálni az egészet. Az a szeretet, amely a törvény megalkotóit vezette kihűlt s a kormány nem látott az egész intézményben mást. minthogy a kormánynak bizonyos bevételeit megemészti még pedig egy idegen testületnek, egy városnak az érdekében, ügy segített hát magán a kormány, hogy azokat a jövedelmeket, amelyeket a törvény világosan a közmunkatanács által kezelt úgynevezett fővárosi pénzalapba utal, s a mely jövedelem lett volna a pénzalapnak legjelentékényebb bevételi forrása, vissza tartotta. A közmunkatanácsnál csakhamar beköszöntött a sz egénység. A pénzalap még az adminisztratív kiadásokat sem tudta födözni. Azt a szégyent még sem akarták, hogy a tisztviselők bíróság utján követeljék a fizetésüket s hogy az újságok különösen a külföldiek hírül adják, hogy az állam már a tisztviselőit sem tudja fizetni. De nem a pénzalapot törvényesen megillető bevételt adták ki a közmunkatanácsnak, hanem kisajátították, államosították az egész intézményt. Egy szép reggelen az autonom közmunkatanács tisztviselői allami tisztviselőkké lettek. Csak természetes, hogy az átalakulás után az egész intézmény államivá lett s lassanként megtanulta azt is, hogy az ö hivatása lenézni a fővárost. Az állami keresztelő csak a tisztviselőkön segített. A tisztviselőknek nem kellett többet aggódniok, hogy mi lesz a fizetésükkel. Már pedig ez a fontos. Kevesebbet törődtek azzal, hogy mennyi pénz van a pénzalap kaszájában. A fővárossal minden öt esztendőben megkötötték a házassági szerződést s vidáman éltek tovább. Az állami hatalom árnyékában úrrá lettek s a törvényben előirt s meghatározott működés volt a legkisebb gondjuk. E helyett igyekeztek minél jobban tágítani a hatalmukon. A jámbor főváros mindig engedett s lassankint Budapest kormányzásában egy urvolt: a köz- munknfnnács. Az ö engedelmc nélkül, még egy
