Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-01-26 / 4. szám
4. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS. 1902. január 2G. iparost vagy a fogyasztót terhelte, hanem a gyárost. Legtöbb esetben a megrendelés úgy történik, hogy az illető gyár a megrendelt tárgyat Budapestre szállitja s minden költséget (fuvardíjat, országos vámot, városi vámot stb.) maga visel. Igaz, hogy az eladási árnál figyelembe veszik ezeket a költségeket de viszont a szállítási dijhoz arányitva a városi vám számba sem vehető csekélység. Eredeti példa, hogy Lipcsében vannak ilyen fogyasztási adó természeíü vámok, viszont Drezdában nincsenek ; jóllehet mindkét városnak teljesen egyforma geographiai fekvése van. Mégis Lipcsében a fogyasztási cikkek valamivel olcsóbbak, Ezzel csak azt akarjuk bizonyitani, hogy az áralakulásra az ily vámoknak nincsen nagy jelentőségük. A városi vámbevételeknek a községi adók felemelése utján való pótlása igazán csapás volna a fővárosra, mert a városi vámnál nincs hátralék, nincs transferálás, nincs árverés s ennek a fizetését nem érzi meg az ember annyira, mint az egyenes adókat. A fogyasztási adó természetű vámoknak két nagy hátránya van, egyik a felek zaklatása, másik a kezelési költség nagysága. Ez az oka, hogy csekély jövedelemért nem érdemes vámot szedni, ha pedig a városi vámot behozzák valahol, úgy ott abból annyi jövedelmet szednek, hogy a polgárságnak más téren való még érzékenyebb megterhelését elkerüljék. Mert a kezelési költség mindig ugyanaz, akár mekkora is a vám, Teljesen helyes tehát, hogy a főváros a városi vám bevételek növelésére törekszik, mert a mint az ügyosztályi tervezet igen helyesen megjegyzi, az állam nálunk mindent magának foglalt le, és megkötötte a főváros kezét, hogy valamiképen a fogyasztási adókból nagyobb jövedelmet ne húzzon. Igaz ugyan, hogy a városi vám az ipart és kereskedelmet érzékenyen sújtja s egyes vámtételek oktalan felemelése egész iparágak tönkremenetelét vonná magá után. De ezen lehet segiteni. Alaposan meg kell fontolni, hogy mely áru vámja birja meg az emelést, melyik nem. De viszont a városi vám egy hatalmas eszköz a főváros kezében, a melynek okszerű alkalmazásával nem csak kárt okozni, de a fővárosi iparra nézve nagy előnyöket biztositani is lehet. Hogy a vámtételek felemelésével a honi s különösen a fővárosi ipart tényleg fel is lehet enditeni, azt a következő példa is igazolja. A budapesti házak épitésénél felhasznált lépcsőfokokat, ablakokat s más ily kicsiszolt kő árukat legnagyobb részben közvetlenül Karsztból szállítják. Mivel egy részt ott a munkabér csak 80—100 fillér naponkint, de másrészt a déli vaspátya társaság ezen osztrák vállalatoknak olyan óriási refactiákat ad, hogy egy ilyen köárukkal megterhelt vaggon szállítási dija csak 165 koronát tesz ki, a fővárosi és egyéb hazai kőfaragók az osztrákokkal olcsóság tekintetében versenyezni nem tudnak, már azért se, mert Fiúméból Budapestre egy vaggon nyers kőnek —- a melynek egyharmada mint törmelék elvész — a szállítási dija 33 í korona. Az osztrákok még olcsóbban tudnák adni az ilyen árukat, de nem teszik, mert igy is legyőzik a fővárosi kőfaragókat. A főváros iparpolitikája szempontjából az az előnyös, ha nem kész árukat hoznak be, hanem nyers anyagokat és félgyártmányokat, a melyeket itt feldolgoznak, illetve kikészítenek. Ki kell választani azon iparcikkeket, a melyeket a fővárosban nem csak a főváros részére, hanem az egész ország részére állítanak elő, sőt a melyeket még a külföldre is exportálnak. Ezen cikkek előállításához szükséges nyers anyagok és ipari segéd anyagok vámjaira különösen nagy figyelem fordítandó. Itt minden fillér rengeteg sokat határoz az illető vállalatokra nézve, mert versenyképességüket csökkenti a külföldi s különösen az osztrák iparral szemben. A kereskedelem szempontjából pedig a transitó forgalmat még jobban ki kellene terjeszteni. Sőt igen célszerű volna, minden egyes bizonyos mennyiségen (50 klgr.) felüli szállítás alkalmával vámvisszatérítést, helyesebben kiviteli prémiumot adni. Nem kell kutatni, hogy mikor hozatott be, hogy itt készittetett-e, inert vagy tényleg behozatott s akkor a kiszállításnál a visszatérítés jogosult, vagy itt állíttatott elő, akkor pedig a fővárosi ipar verseny ké^ pességét és produktivitását nem csekély mértékben segítjük elő. Nem osztjuk a szaktestületek azon nézetét, hogy a mérsékelten felemelt vámdijak miatt a kereskedők nem fognak itt a vidék számára árukat tartani és sokan a meg- levő raktáraikat be fogják szüntetni ; ugyanis a fővárosi raktárak annyi mindenféle elönynyel bírnak a vidékiekkel szemben, (vasúti tarifa stb.), hogy e tekintetben nem félünk attól, miszerint csak egy kereskedő is az uj vámtarifa miatt itt hagyná a fővárost. Rátérve magára a városi vámról szóló szabályrendeletre, a mostani össze-vissza készült határozmányok helyett, röviden, de
