Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-01-19 / 3. szám
14. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS tek egybe a különböző szakmabeli állami tisztviselők, a kik között utóbbi időben eddigelé ismeretlen egészséges közérzület támadt. Az értekezletet megelőzőleg többen felkérték Papp Zoltán országgyűlési képviselőt, hogy ezen eszme érdekében társadalmi s ha kell, törvényhozási akcziót indítson. Papp Zoltán a legnagyobb kézséggel vállalkozott erre a feladatra és az e hét elején megtartott értekezleten kész tervezettel állott elő. Tervezetének lényege, hogy korlátolt felelősséggel alakittassék meg az állami tisztviselők szövetkezete, úgy azonban, hogy a szövetkezeten belül egyes — több tagból álló — hitelcsoportok alakuljanak, melyek korlátlanul szavatolnak a tagjaik részére igénybevett hitelért. Papp Zoltán ezen tervezete nem talált az értekezleten általános helyeslésre, különösen nem a jobb anyagi viszonyok között lévő állami tisztviselők részéről, kik mindjárt az ügynek e kezdetleges stádiumában tiltakoztak az eszme ellen, Egy nézetünk szerint sokkal életrevalóbb eszmét vetett fel az értekezleten egy fővárosi pénzintézet képviselője. Az eszme azonban újdonságánál fogva kevés hívőre talált. Papp Zoltán tervezetének elfogadása érdekében különösen a tisztviselők országos szövetsége működött. Azzal a javaslattal állott elő, hogy miután egy szövetkezet létesítése általános helyeslésre talál és miután a tisztviselők országos szövetsége annak idején ilyen szövetkezet létesítésére a kezdeményező lépéseket már megtette, most a tisztviselők országos szövetsége bizassék msg a kellő intézkedések megtételével és a létesítés idejének meghatározásával. Többen azt indítványozták, hogy a szövetkezet az állam támogatását igyekezzék megnyerni és az államtól igyekezzék olcsó, esetleg kamatnélküli hitelt kieszközölni. Ez az indítvány azzal a meghatározással talált ellen kezésre, hogy a tisztviselők függetlenségét az állammal szemben a jövőben is meg kell óvni. Az értekezletet vezető elnök indítványára az értekezlet szükebbkörü bizottságot küldött ki, a mely a legközelebb megtartandó nagyobb értekezletnek memorandumszerü előterjesztést fog tenni. A szükebbkörü bizottság e napokban tartja meg első ülését, melyre meghívta a külomböző indítványozókat is. Iparfejlesztési politika. Az utóbbi évek közgazdasági politikájának leg- kidomborodóbb mozzanata a kereskedelmi miniszter iparfejlesztési akciója. Ez iparfejlesztés pedig úgyszólván kizárólag gyáripar fejlesztés. Iparpolitikánkat helyesebben gyáriparteremtésnek, mint fejlesztésnek lehetne nevezni. A kereskedelmi kormány főtörekvése ugyanis uj gyárak alapítására irányul. 1902. január 19. É politika alapgondolata az, hogy mindenn gyár nyereséget jelent az ország gazdaságára nézve a nemzeti termelés gyarapítását. Ámde a felfogás csak igen felszínes mérlegelés eredménye. Sok gyár — nagy ipar, több gyár — még na gyobb ipar. Már pedig valamely ország ipari felien dülése nem kizárólag a gyárkémények mentői na gyobb sokaságában áll. Csekélyebb számú virágzó gyár sokkal nagyobb eredmény, mint nagyszámú tengö-lengő ipartelep. Ez az, mit iparfejlesztési akciónk eddigelé szem elől téveszt. Mi a receptje nálunk jelenleg az iparfejlesztésnek. Külföldön — értendő ez alatt Ausztria — más létező nagy gyárak tulajdonosai, mindenféle állami kedvezmények biztosításával ráfanyalódnak, hogy Magyarországon gyárat alapítsanak. Kapnak mindenekelőtt vagy egy összegben, vagy évi hozzájárulásban állami subvenciót, ezenkívül adómentességet s egyéb közszolgáltatások alól kedvezményt. A gyár — többnyire igen kis méretekben — felépül s dolgozni kezd. Üzleti összeköttetés, kereskedelmi vezetés a központból: értsd az ausztriai főüzletből történik, ha nem is forma szerint, de tényleg. Ez volna különben még a legkisebb baj. Az utóbbi hetekben lezajlott égy szenzációs pör, oly üzelmekről rántotta le a leplet, melyek — sajnos — állandó vagy legalább is igen gyakori kísérői ez iparfejlesztési akciónak Megtörténik ugyanis az, hogy a kis, kezdetleges be rendezésű s igy drágábba n dolgozó magyar gyá állítólagos gyártmányait is az osztrák főtelepen ké szitik s a magyar ipar ál lamilag szubvencionált cé gére alatt osztrák dug árut varrnak a honi ipart tá mogató magyar vevőközönségre. A balekfogás e módja oly gyakori, hogy úgyszólván megszokottá vált már. A szegedi Turul-gyár mödlingi cipőin kezdve fel egészen Siemens és Halske bécsi magyar csillárjáig mindennemű és rendű osztrák portékát vesz be magyar gyanánt a publikum S ezzel az iparfejlesztési akció jóvoltából a közös ügyek száma ismét egygyel szaporodott, tudniillik az osztrák magyar gyáriparral, mely ugyan kívül huj • magyar, de belül pfuj : osztrák. Sajnos, iparfelügyeletünk mai rendszere mellett e visszaélések nyomára csak igen nehezen akadhat a hatóság. Különben is már a dolog természeténél fogva legfőbb iparhatóságunk nem igen lép fel teljes erélylyel az ilyen subvencionált gyár ellen. Távol legyen tőlünk olyan felfogás, mintha a kereskedelmi minisztérium nem járna el a legkorrektebbül az ily visszaélésekkel szemben. De igenis állíthatjuk tapasztalatból, hogy az initiativa az ily abuzusok megtorlására nem indul ki tőle. A mi igen természetes is. A kereskedelmi miniszter gyakran csak nagy áldozatok árán, az állami eszközök erejének igénybevételével tudja megnyerni az osztrák gyárost a magyar ipar nagy nemzeti ügyének azáltal, hogy idegen gyárat létesít. Ne várjuk a minisztériumtól, hogy ezt a nehezen megnyert osztrák gyárost rövid idő múlva büntetésekkel sújtsa Csak természetes hát, ha a honi ipar zászlaja alat vígan tenyészik az osztrák ipar.
