Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-11-10 / 34. szám
Y. évfolyam. Budapest, 1902. november 10. 34. szám. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP ELŐFIZETÉSI ARA: Egész évre ... ... ... .... ... ... ... 12 kor. Fél évre .. . ............. —........... 6 kor. SZ ERKESZTI ES KIADJA: DR BARTHA SÁNDOR. SZERKESZTOSEG ES KIADÓ: IV., Reáltanoda-utcza 5. /\ magyar Abdera. Akik óhajtanák, hogy Budapest ne csak a legnépesebb és legnagyobb városa legyen az országnak, hanem mintaképe a városi közigazgatásnak, mély szomorúsággal boron- ganak a mostani állapotok fölött. Mert a főváros közigazgatása példátlanul rossz és példátlan az a közöny, melyet a polgárság a város ügyeivel szemben tanúsít. A hétszázezer lakos között alig van ezer, aki törődnék azokkal. A többi vagy megnyugszik abban, amit a törvényhatósági testület és a hatóságok végeznek, mert nincs érzéke a polgári jogok és kötelességek iránt, vagy utólag a sajtóban és magánkörben kritizálja a tett intézkedéseket. De a törvényhatósági testület se veszi komolyan feladatát. Ha végigtekintünk a négyszáz városatya névsorán, azt látjuk, hogy a túlnyomó rész olyanokból került ki, akik csupán hiúságból választatták be magukat a képviselő - testületbe. Ezeknek kisebb gondja is nagyobb annál, mint tanulmányozni az előterjesztéseket és ellenőrzést gyakorolni. Ha elmennek a közgyűlésre, csak olyankor történik ez, mikor a kerületi törzsfőnököknek valamely szavazásnál szükségük van az ő votu- mokra. Egy része a városatyáknak érdekelt fél a fővárossal szemben, mint különféle olyan vállalatoknak és társaságoknak a részvényese, igazgatója vagy jogtanácsosa, amelyek szerződéses* viszonyban állának a fővárossal. Két kezünk tiz ujja elegendő azok összeszámítására, kik valóban önzetlenül és buzgón érdeklődnek a főváros közigazgatása iránt. Nem kell csodálkozni tehát, hogy az adminisztráczió kusza, nehézkes és kapkodó. Az irányításra és ellenőrzésre hivatott testület képtelen feladatát teljesíteni. Ki ne tudná, hogy ügydarabok, melyek sokszor vitális érdekeket érintenek, éveken át elintézetlenül hevernek a hatóságoknál ? Ki ne látná, hogy a polgárság súlyos megterhelésével járó befektetések ötletszerűen hajtatnak végre, nem a szükségesség és a közérdek szempontja szerint, hanem az egyes klikkek kivánságának megfelelőleg ? Ki ne vette volna észre, hog}^ a törvényhatósági testület vezetőférfiai és a városi hatóságok közt a „kéz kezet mos“ elve érvényesül? Az a fővárosi polgár, akinek nincs befolyásos rokona vagy barátja a képviselőtestületben vagy a tanácsnál, el lehet készülve a legbosszantóbb hanyagságra és a legnagyobb méltánytalanságra, akár micsoda ügybajos vagy elintézni való ügye akad a fővárossal. A klikkek főnökei mindent keresztülvihetnek a legvastagabb egoizmussal, ellenben a szolid polgár a maga igazságos ügyében hasztalan kopogtat a hatóságok ajtain. Megdöbbentő listáját állíthatnék össze az utolsó évtizedek szállítási, pályázati, kisajátítási, telekadományozási és egyéb panamás dolgainak, melyeknél az önérdek és a protekczió győzött a közjó és az igazság rovására. A főváros fejőstehénné vált néhány száz ember részére, kik vagyont harácsoltak össze. A tehén azonban elsoványodott és tőgye már csak nehezen adja a tejet. Ennek a rendszernek a következményei ijesztő alakban kezdenek mutatkozni. Budapest harmincz év előtt egyike volt a leggazdagabb városoknak, ma alig van vagyona.
