Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-11-02 / 33. szám
Y. évfolyam. Budapest, 1902. november 2. 33. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre ... ... ... ... — ... .. Fél évre .... ....................... ... — 12 kor. 6 kor. SZERKESZTI ÉS KIADJA: DR-BARTHA SÁNDOR. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ: IV., Reáltanoda-utcza 5. A főváros pénzügyi reformja. — Elköltött és hiányzó 100 millió. — A bölcs tanácsok közé tartozik: addig nyújtózkodj, ameddig a takaró ér. Ám a bölcs tanácsokat csak czitálni szoktuk, de nem tartjuk meg. Miért lenne a főváros különb, mint az egyes ember és az egész fővárosi társadalom, amelynek sajnosán jellemző tulajdonsága, bogy mértéken túl költekezik, el van adósodva és a jövőben szer- zendő hitel reményében elfecsérli a mai nap nehezen szerzett kölcsönét is. A főváros szintúgy gazdálkodik, de legalább meg van az a mentsége, hogy a kölcsönvett pénzeket hasznos befektetésekre és elodázhatatlan kiadások fedezésére fordítja. Azonban: sunt denique certi fines; mindennek meg van a határa és egy szép napon ott fog állani az ország székesfővárosa, hogy kifogyott a hitele és nem teremthet elő njabb kölcsönöket. Mi lesz akkor? Persze, a jövővel senki sem gondol. Hiszen magyarok és budapestiek volnánk, s a vidám Horatiusból megtanultuk: Quid sit futurum eras, fuge querere. Ne keresd, hogy mit hoz a holnap. Fájjon majd a feje a későbbi nemzedéknek és lássa, mint eviczkél ki abból a csávából, amelybe a mi könnyelműségünk juttatta. Ez a felfogás kétségkívül a legkényelmesebb. Ilyen filozófia mellett senkinek a haja nem őszül meg, s az éjjeli álom meg az emésztés is zavartalan marad. Szerencsére azonban vannak közöttünk máskép gondolkodók is. Komoly, reális emberek, kik a jövővel is számolnak, még pedig nem csalóka remén}Tek, hanem a kétszerkettő alapján. Ezek közzé soroljuk magunkat is és bár az olvasónak unalmas théma, hozzászólunk a főváros pénzügyi osztályának a jövő évi közmunkákat illető tervezetéhez. Tudvalevő, hogy a főváros öt év előtt 100 milliós kölcsönt vett föl, hogy abból a szükségessé vált közmunkákat végeztesse. A legelső tervezet szerint ez az összeg elegendő lett volna az összes kiadások fedezésére, később azonban — részint az előirányzat túllépése, részint újabb munkálatok fölmerülése következtében — a szükséglet növekedett, s ma már ott állunk, hogy a 100 millió terhére 108 millió közmunka van előirányozva. Világos, ugy-e bár, hogy a takaró nem födi a főváros lábait? De hogy mennyire nem födi, azt még jobban látni fogjuk, ha megtudjuk, hogy a száz millióból ténylegesen csak 93.011,098 korona folyt be a főváros pénztárába. A különbözet tehát a rendelkezésre álló vagyon és az előirányzott kiadás között 14 és fél millió. Ennyivel több a tulkiadás. Ezt fedezni kell valahonnan és a főváros megkísérelte pótolni a hiányt a regál eköt vények eladásával. Kapott értök 11.159,550 koronát, igy tehát 3.520,539 koronára csökkent a hiány. De tudnunk kell, hogy a száz millió már elfogyott, anélkül, hogy a közmunka-szükségletek mind kielégítést nyertek volna. Az 1903-ik évre már csak 4.118,024 korona használható fel, holott az előirányzott munkálatok 7.157,977 koronát igényelnek. Ugyanis a jövő évben vízvezetéki beruházásokra 1.328,071, csatornázásra 733.081, iskolákra és kisdedóvókra 2.055,000, vásárcsarnokokra 1.000,000, vágóhidakra és állatvásárokra
