Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-05-25 / 21. szám
1ÖÖ2. május 25. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1. >/-------------------------------* la mi konverzió sikere teremtette meg. A kérdés azonban az, hogy a konverzióra alkalmasak-e a mai pénzügyi viszonyok. Meggyőződésünk szerint nem. Először is figyelembe kell vennünk, hogy a százmillió koronás kölcsönből még tizenhat millió korona van a főváros tárcájában, a mely értékesítésre vár. A tizenhat millió névértékű kötvényt még jövő évben sem akarják értékesíteni, hogy ne gyarapítják a büdzsét kamatterhét. Már pedig nagyon komolyan meg kell fontolni, vájjon nem lesz e hátrányos befolyása a konverziónak a tizenhat millió értékesítésére, hogy nem veszthet-e többet a város a réven, mint a mennyit nyer a vámon, vagyis, hogy a tizenhat millió értékesítésekor nem kell-e busásan megfizetni azt a negyedszázalék kamatnyereséget, a melyet a konverzió hozhat. Nem szabad felednünk, hogy a főváros pénzügyi műveleteinél csaknem kizárólag a budapesti pénzintézetekre van utalva Azt pedig már eléggé tapasztaltuk, hogy a pénzintézetek a fővárossal szemben semmiféle lojalitást nem ismernek s tavaly is rákényszeritették a fővárost, hogy az esedékessé vált harminc millió koronát szubskripció utján értékesítse. A fővárosi 4 százalékos kölcsönkötvényeket ma a tőzsdén 95 koronával jegyzik Más számítást reális alapnak ebnem fogadhatunk. Ha pedig akceptáljuk a tőzsdei jegyzést, akkor abból a pénzintézetek jutalékául s a konverzió költségéül legalább három százalékot le kell számítanunk. Tehát a legjobb esetben a főváros a száz korona névértékű kötvényért kilencven- két—kilencvenhárom koronát kapna. Tehát mirdjárt tőkében hét koronát veszíteni. De még rosszabb lesz a számítás, ha a tavalyi tényleg megtörtént dolgokat vesszük alapul. Tavaly, a mikor a főváros a harminc millió korona kölcsönt effektuálni akarta, a kötvényeket a tőzsdén 90—91 koronával jegyezték. S a pénzintézetek 85 ’12 koronát Ígértek. A szubskripció is csak 87 százalékkal, tehát 4 százalékkal a jegyzésen alul sikerült. Pedig nem szabad felednünk, hogy a jó üzleten kívül bizonyos tekintetben erkölcsi momentumok is közrejátszottak. Arról, hogy újabb szubskripcióra gondoljon valaki, szó sem lehet, de a konverziót már természeténél fogva is a pénzintézetekre kell bízni. A miben ugyan a sikernek nagyon kevés reménye van. A mai viszonyok mellett csaknem kizártnak tartjuk, hogy a konverzió bármit is jövedelmezne a városnak. Ellenben komoly bajt okozhat a tizenhat millió korona értékesítésénél. Különben nem sürgős a konverzió. Az első teendő, hogy a főváros a kormánynál a kötvények pupilláris óvadékképességét kieszközölje. A mig ez mnincseneg, addig a konverzióról alig lehet komo- yan beszélni. De még azután is m gvárhatjuk az légy két esztendői, a inig az államháztartásban a készfizetést életbe léptetik. Akkor koronapapiro'-aink egyenlő értékűek lesznek az aranypapirossal s akkor nem leszünk ráutalva a budapesti pénzintézetekre, szívesen keres papirosainkban elhelyezést a külföldi pénz is. Nem szabad teh t elhamarkodni a dolgot. Mindennek meg kell várni a maga természetes idejét. Feleki Béla a konverziónál most erőszakos kézzel akarja letépni a még éretlen gyümölcsöt. A pénztári tisztviselők. A pénztárosnak van a legnagyobb felelősségük, mert naponkint milliókat kezelnek s éppen azért a legszigorúbbak a reájuk vonatkozó szabályok. A tisztviselői karban elfoglalt helyzetük azonban nem a leg- méltányosabb s azért teljesen jogosult az alábbi kérelmük, amelyet a minap a tanácshoz adtak be. Kérelmük igy szól: A székesfőváros törvényhatóságának szerény munkásai, fájdalom, mostohagyermekei, a központi és kerületi pénztárak pénztárnoki kara panaszolja ez igénytelen sorokkal mostoha helyzetét és azon alázatos kérelemmel járul a tekintetes Tanács szme elé, hogy azt atyai jóakarattal fogadni és bölcs belátásával orvosolni kegyeskedjék. A székesfőváros adminisztrációjának egy ágazata sem igényel oly testet, lelket ölő figyelmet, mint a pénzkezelés. A fizikai erő és az idegrendszer egy foglalkozásnál sincs annyira igénybe véve, a tulfeszitésnek annyira kitéve mint a pénzkezelésnél. És sajnos, egy pályánál sem oly csekély a munkáért az ellenszolgáltatás, oly mostoha javadalmazás, mint éppen ezen testet, lelket ölő, ideget sorvasztó pályánál, melynek vége egy hosszú emberöltőn át végzett munka után esetleg a koldusbot, a hivatalvesztés és a mi ezzel egyértelmű, az erkölcsi halál Ez nem frázis, a közelmúlt szomorú példái ennek lehetőségét betüszerint igazolják. A pénztári tisztviselők rendszerint 15—20 évi szolgálat után, tehát életük delén érhetik el vágyaik netovábbját, a pénztárnoki rangot, mely a fővárosnál évi 2800 koronával van javadálmazva. Midőn ezt elérték, elnyerték egyúttal küzdelmes pályájuk koronáját is, mert a túlnyomó többségnek a további előmenetel reményéről is le kell mondania. Ezzel a szerény fizetéssel, az előmenetel reménye nélkül kell már most folytatniok a küzdelmet, a a legsúlyosabb harcot a megélhetéssel. E korban legnagyobb részük családos ember, 4—5 gyermekkel megáldva, kiknek fönntartására, tisztességes neveltetése a mai fokozott társadalmi igények mellett oly súlyos gondot okoz, mely nem egyszer von borút a családi tűzhely derült egére. Valóban a pénztárnoki kar magas erkölcsi színvonalát bizonyítja és példás becsületességén múlik csak, hogy habár sokszor milliókat kezel és talán otthona küszöbén a szükség leselkedik, talán beteg nejétől, gyermekétől az orvosságot kell megvonnia, mégis ellent áll a kisértésnek és nem vét az Isten V-ik parancsolatja ellen. • Az adminiszt áció egyébb rokonágazataiban működő tisztviselők fizetése és előmene ele hasonlíthatatlanul jobb, mint a hasonló kvalifikációju és fokozottabb fele össéggel bíró pénzkezelőkké.
