Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)

1902-05-04 / 18. szám

8. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS. 1902. május 4. mely napon már az 1500-at is meghaladja! Ilyen óriási kereslet mellett elodázhatlanul felmerül ennek a népkonyhának a tehermentesítésének a kérdése is, mert egyrészt ily tömegnek egy helyen naponként való összezsufolása közegészségi, rendészeti és tisztasági szempontból nem czélszerü; másrészt ily tömegnek a kiszolgálása a jelenlegi helyiségben nagy bajjal jár s magának az ételnek készítése is nehézségekbe üt­közik. Minthogy nincs kilátás arra, hogy a népkony­hára szorultaknak a száma ily nagy kerületben a kö­zel jövőben lényegesen megcsökkenjen, sőt a kerületi lakosság folytonos szaporodásával el kell készülve len­nünk a kereslet nagyobbodására ; alulirt elüljáróság és a közjótékonysági egyesület immár kikerülhetetlen- nek tartják: a VIII. kerületben egy újabb népkonyhá­nak a létesítését,^ A Baross-utcza 64. szám alatt ideiglenesen be­rendezett foglalkoztató műhely is oly fejlődést vett, hogy a múlt év folyamán ki kellett bővíteni. De a mostani helyen csak zsúfolva lehet körülbelül 100—120 embert foglalkoztatni; pedig azoknak a száma, kik munkahiány mellett az alkalmat szívesen igénybe ve­szik, hogy a létfeotartásnak legalább a minimumát tisztességes munkával és nem könyöradománynyal megkereshessék, folyton szaporodik. Mivel a tapaszta­lat tanúsága szerint ez az intézmény, mely egyelőre csak kisérletkép létesittetett, teljesen bevált s fennál­lásának néhány éve alatt a vezetőknek alkalmuk volt abban a tekintetben, hogy ily foglalkoztató műhely lé­tesítésében, vezetésében s fentartásában micsoda szempontok vezethetnek sikerre, a kellő gyakorlatot megszerezni; úgy alulirt elüljáróság mint a kér. köz- jótonysági egyesület szükségesnek tartják: egy a ke­rületi igényeknek megfelelő végleges berendezésű na­gyobb foglalkoztató műhely létesítését, annál is inkább, mert a jelenlegi műhely nemcsak kicsiny a szükséglet kielégitésére, hanem oly helyen is van, mely a Ba- ross-utczai iskola kibővítésére van fentartva és már csak rövid ideig használható. A népkonyha helyiségei tudvalevőleg munkás kaszinó czéljaira is szolgálnak s mint ilyenek, szintén élénk látogatottságnak örvendenek annyira, hogy a látog- tók nagyrésze nemcsak vasárnaponkint, hanem már hét­köznapokon is kiszorul. Igaz ugyan, hogy e tarthatat­lan állapotban a tekintetes tanács és a t. törvényha­tóság némileg segített, a mennyiben engedélyezte az elüljárósági épület egyik udvarának befödését és igy & munkásotthon helyiségeinek megnagyobhitását; de ezzel a kerület külső részén lakó, ezer és ezer mun­kás szellemi szükségletei még nincsenek kielégítve, ho­lott a külső részeken létesítendő népkonyhával kap­csolatban berendezendő munkásotthonnal és népkönyv­tárral ezeket a szükségleteket is, melyekre modern társadalmunk mindinkább nagyobb -és nagyobb súlyt fektet, ki kell elégíteni. összefoglalva már most a mondottakat, kimutat­tuk, hogy kerületünkben a szegény-ügy terén oly szük­ségletek jelentkeznek, melyeknek a kielégítése elodáz­hatatlan ; ugyanezért ennek a kérdésnek a megoldá­sára teszünk itt tisztelettel konkrét javaslatot. Ha a Köztemető-ut és az Alföldi-utcza sarkán fekvő régibb barakkok lebontatnak, az igy felszaba­duló telek úgy fekvésénél, ' miht nagyságánál fogva a lehető legalkalmasabb arra, hogy itt oly épület emel­tessék, melyben a fentebb felsorolt szükségletek kielé­gitésére való intézetek mind czélszerüen és szerves összefüggésben elhelyezhetők. Erre vonatkozólag 2.|' alatt csatolva van szerencsénk a vázlatos terve­ket is, (6 drb) bemutatni. Ez az épület magában foglalná 1.) a foglalkoztató műhelyeket mintegy 400 egyén befogadására ; 2.) az éjjeli szállót férfi és női osztál­lyal, melyben 140 férfi és 60 nő részére volna éjjeli fekvőhely; 3.) a népkonyhát és munkás-kaszinót a je­lenlegihez képest mintegy másfélszer akkora befogadó képességgel; 4.) egy népkönyvtárt; 5) bölcsödét és gyermekkertet mintegy 100 gyermek befogadására; 6.) ruharaktárt úgy ócska, mint uj ruhák befogadására, végül 7.) lakásokat a felügyelő és vezető személyzet részére. Mint látható, az épületben [bölcsődét, gyermek- kertet és ruharaktárt is tervezünk ; mert ezeknek az intézményeknek a létesítésére is feltétlenül szükség van. Van ugyan a kerületben egv bölcsőde a Nagy- templom-utczában, de ez magában kicsiny az igények kielégitésére, miért is igen szükséges a kerület más, ettől távol eső helyén egy másikat felállítani s a ter­vezett épület erre legalkalmasabb. Ezzel kapcsolatban az ovóköteles gyermekek részére napközi menedék­helyet is kell létesíteni. Súlyt fektetünk ezeknek a létesítésére azért is, mert humánusabb intézményt annál, hol napközben a munkában levő szegények gyermekei gondozást találjanak és igy már zsenge korukban megmentessenek a társadalomnak, alig le­het a tervezett keretben elhelyezni. Egyébként a szü­lők csakis igy mentesittetvén napközben gzermekeik- től, mehetnek munka után. Végül a ruharaktár elhelyezése sem okoz na­gyobb nehézséget és annak szükségessége bővebb megokolást nem igényel. A tervezett épület két-emeletes, a földszinten 5 utczai bejárattal. A Köztemető-utczai homlokzaton van a, bejárat a gyermekkerthez, bölcsődéhez és a személyzet lakásaihoz közösen; közös bejárata van itt a népkonyhának, egyúttal kaszinónák, és a könyv­tárnak. Az Alföldi-utczai oldalon vannak a bejáratok külön-külön a foglalkoztató műhelyekhez, a férfi- és női éjjeli szállókhoz. Az udvar három részre van osztva; a legnagyobb rész a foglalkoztatóhoz tartozik favágó- és kőzúzó- színekkel; a másik része a gyer­mekkerté ; a harmadik tekepályával a munkáska­szinóé. A II. em. kizárólag éjjeli szállásul szolgálna, te­hát ebben családok részére önálló lakásokat nem ter­vezünk ; annál kevésbbé kívánjuk t. i. a jelenlegi kü­lön szobás családi lakásokat itt meghonosítani, mert nem helyes, ha ugyanaz a helyiség haszoáltatik fő­zésre is, lakásra is, s mert az építésügyi szabályren­deletbe is bele ütközik a konnyha nélküli egy szobás lakások létesítése. Az egyelőre megmaradó uj barak­kokban különben az olcsó családi lakás iránt való szükséglet kielégitésére 40 szoba még rendelkezésre fog állani. A menhely el volna látva mosdó, fürdő, fertőtlenítő helyiségekkel és mosókonyhákkal. Az épület felépítési költsége (1400 m2 beépített terület á 207 K.) mintegy 300,000 K-t tenne. Első be* rendezésre körülbelül 20,000 K. volna szükséges. Javaslatunk ezek alapján a következő : 1.) határozza el a tekintetes Tanács, hogy a VIII, kér. Köztemető-ut 19. sz. a. fekvő régi barakkok lebontassanak; 2.) méltóztassék az igy szabaddá váló telekre az előterjesztésünkben leirt kerületi emberba­ráti intézet felépítése ügyében a tárgyalásokat megin-

Next

/
Oldalképek
Tartalom