Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-04-13 / 15. szám
8. Magyar székesfőváros. Í902. április Í3. básu világfürdőt építsenek. A bizottság le is mondott erről a tervről s azt kívánja, hogy az ártézi fürdőt a budapesti közönségnek építsék meg. Nincsen szükség a szállodára, továbbá a nagyobb szabésu berendezésekre. Ezek helyett népfürdőre van szükség. Két nép- gőzfürdőre s egy a népnek szánt uszóházra. A tárgyalások folyamán egy frankfurti és wisbadeni tőkepénzesekből alakult pénzcsoport ajánlatot tett, hogy az ártézi-fürdőt megvásárolja s helyébe több millió befektetéssel hatalmas világfürdőt épit. A bizottság véleménye az, hogy az ártézi-fürdő minden körülmények mellett jó üzlet lesz s azért a város ne adja oda magánvállalkozónak. De természetesen a városnak is meg kell tennie mind azt a fürdő érdekében, amit a magánvállalkozó megtenne. A Rudas-fürdő forrásai naponkint 800— 850 köbméter vizet adnak. A viz átlagos hőfoka 43 fok. A Rudas-fürdőt egyszerű, modernül berendezett gőzfürdőnek akarja megtartani a bizottság. Egy női gőzfürdőt kíván csak hozzáépíteni. De el akarja venni a Rudas-fürdő népfürdőjét, mert az eskü-téri hid építésével kapcsolatos szabályozásoknak a népfürdő áldozatául e ik. A Sáros-fürdő forrá«a naponkint 950—1000 köbméter vizet ad, amelynek hőfoka 46 Celsius. A bizottság a Sárosfürdőből óhajt világfürdőt csinálni. A viz vegyi összetétele, a fürdő jó hírneve teszik arra alkalmassá. A Sárosfürdőből kizárólag termális gyó- gyitó-fürdőt akar csinálni a bizottság, minden kényelemmel, modernül berendezve. Szállodát akar oda építeni s bízik abban, hogy a Sárosfürdőt állandóan megtöltik a külföldi fürdővendégek, mert a vizének kiválóan nagy a gyógyító ereje, ügy kell tehát megépíteni a fürdőt, hogy a legkényesebb igényeket is kielégítse. A Sárosfürdőnek Budapest egy olyan specialistává kell lennie, amely alkalmas legyen az idegenforgalom emelésére is. A fürdők rendeltetésének megállapítása után azt a kérdést veti föl a bizottság, hogy mit építsen meg azonnal a főváros és mit hagyjon jövőre. Értesülésünk szerint a bizottság feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a főváros az ártézi-fürdőt a redukált tervek alapján s a Rudasfüi dőben a női gőzfürdőt haladéktalanul azonnal építse meg. A Sárosfürdő világfürdőjével megvárhatja a város a másik két fürdő prosperálását. A Rudasfördőnél fölhagyott népfürdőt azonban azonnal megépítheti a város. Annak a prosperálása föltétlenül bizonyos, mert különösen a szomszédos falvak közönsége azelőtt is csak a Sárosfürdőt használta. Egyedül abban bízott s bízik ma is és a mióta a Sárosfürdőt sem keresi föl. Ez a bizottság programmja. A kérdés csak az, hogy mikor lesz valóság a programmból. Ha a további tárgyalások is az eddigi tempóban haladnak, akkor soha. Pedig a főváros vagyoni érdekei megkövetel nék, hogy a források vizét értékesítse a város. Ha nem tudnak vele házikezelésben boldogulni, adják oda annak a külföldi pénzcsoportnak, vagy más vállalkozónak Az majd megfogja csinálni Budapesten a vi- lágfürdöt. N gy mulasztás ezt a kérdést továbbra is megoldatlanul hagyni. Fogjanak már egyszer komolyan valamihez Ne engedjék, hogy a jövedelmező íorrás vize minden értékesítés nélkül folyjon a Dunába. A polgármesternek egyik nagy ambíciója, hogy Idegen forgalmat hozzon Budapestre. Ne engedje meg eihat, hogy a különböző útvesztőkben eredménytelenül kalandozzon tovább is a fürdők ügye. Lépjen közbe a legnagyobb energiával s hatalmának, állásának egész súlyával, ha kell erőszakolja ki, hogy a fürdők építését minél előbb megkezdjék. A közgyűlésből. Megtörtént. Vége a müvészháborunak, amelyet a művészek Kossuth Lajos síremléke fölött rendeztek. A főváros törvényhatósága nem engedte magát beugratni kalandos vállalkozásba, hanem mint erkölcsi testület felülemelkedett a művészek ;ambició és kenyérharcán. A közgyűlés megmaradt az igazság utján s nem kalandozott ide-oda. A főváros pályázatot hirdetett. A pályázati föltételekben megállapította, hogy mit követel a művészektől s megígérte, hogy azt aki a föltételeknek megfelel, ugyancsak a föltételek alapján honorálni fogja. A művészek szállították a munkát, jogosan követelhették tehát a megígért honoráriumot. Hogy a föltételek rosszak voltak, hogy a zsűrit a főváros nem úgy állította össze, amint utólag szerette volna, ahoz a művészeknek semmi közük. Azt a fővárosnak előbb kellett volna megfontolnia. Mert biz’ az kétségtelen, hogy a föltételek nagyon rosszak voltak. Érdekes, hogy mielőtt véglegesen megállapították a föltételeket tizennyolc fórumnak a véleményét hallgatták meg. Vagy, hogy a polgármester kitűnő tarokk hasonlatánál maradjunk, tizennyolc kibic szólt bele a játékba. Valószínű, hogy éppen ezért vesztették el a partit. Mert, hogy elvesztették, az kétségtelen. Pedig nagyba játszottak. Négyszázezer koronába került ez a parti. Még pedig nem is a város pénzéből, hanem a nemzeti kegyelet által összeadott fillérekből. Kevés vigasztalás ezzel szemben, hogy legalább tanultunk belőle. Mert Kossuth Lajos sírja fölött évszázadokik fogja hirdetni egy műemlék, hogy a partit elvesztették. Kossuth Lajos sírja fölött nem lesz olyan műemlék, amely a magyar nemzet kegyeletének és a szobrász és építész művészet mai fejlettségének megfelel. Komoly baj ez. A szerzett tanúságokat készséggel megváltanánk a művezetőt megillető tizennyolc ezer koronáért, csakhogy ne az a síremlék hirdesse, hogy hol nyugosznak a magyar nemzet apostolának, Kossuth Lajosnak hamvai. Fájdalom, azonban ezen már nem lehet segíteni. A bajt nem lehet újabb baj előidézésével gyógyítani. A föltételek megállapításakor a hatóság tévedett. Legnagyobb tévedése volt, hogy az első dijat összekötötte a kivitellel. De megtörtént s azon másként segíteni nem lehet, mintha valóra válnék Hock Jánosnak az az álma, hogy az első dijat nyert művész látva, hogy az ő általa tervezett síremléket a közönség kegyelete el nem fogadja, önként lemondana a megbízásról. Sajnos, mi nem tudunk hinni az álmokban s bele kell törődnünk abba a tudatba, hogy egy végzetes tévedés folytán olyan síremléket állítunk Kossuth Lajos sírja fölé, amelyre büszkék soha nem leszünk s mindenkor tagadni fogjuk, hogy az a szerencsétlen alkotás a nemzeti kegyelet kifejezője legyen.