Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-04-06 / 14. szám
12 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS. 1902 április 6 .1.-. a .1. a rendet és az állandóságot, további fejlődésünknek és haladásunknak nélkülözhetetlen föltételét. Úgyis mint a kormány elnöke, úgy is mint belügyminiszter, kiváló érdeklődéssel viseltetett székesfővárosunk iránt s hathatósan támogatott bennünket Budapest fejlődésére irányzott minden törekvésünkben. Épp azért t. közgyűlés, megvagyok győződve arról, hogy a székes- főváros közönsége hálával és kegyelettel fordult a ravatal felé, a melyen a nagy halott tetemei nyugodtak és igaz részvéttel a család felé, a melynek gyöngéd szeretete annyi önfeláldozással igyekezett enyhi- teni végső szenvedéseit. Azután bejelentette a főpolgármester, hogy Tisza halálának hírére a városi épü letekre kitűzték a gyászlobogót s a főváros közönségének nevében koszorút tettek a ravatalra. Végül indítványozza, hogy Tisza Kálmánnak a haza és a székesfőváros körül szerzett érdemeit, valamint az elhunyta fölött érzett mély fájdalmát, a mai ülés jegyzőkönyvében örökítse meg a közgyűlés, az elhunytnak gyászba borult özvegyéhez, illetőleg családjához a székesfőváros részvétét tolmácsoló iratot intézzen, utasítsa a tanácsot, hogy Tiíza Kálmán emlékének méltó módon való megörökítésére tegyen mielőbb konkrét javaslatot. Az indítványt zajos helyesléssel egyhangúlag elfogadta a közgyűlés. A napirendről jobb nem beszélni. Bérleszállitás, szerződés meghosszabbítás, szubvenczió elutasítás és kimutatás. Ez volt az egész napirend. Nem csoda, ha szó nélkül alig egy óra alatt átsiklottak rajta. De a napirenden kívül volt egy érdekes indítvány. Gelléri Mór kívánta a munkás jóléti ügyosztály fölállítását. Az indítvány azonban csak czimezve van a tanácshoz, de tulajdonképpen az uj fővárosi törvény szerkesztőjének szól. A vakok Otthona. (Folytatás.) Azzal, hogy a székesfőváros a vakok szép sikerrel nekilendült ügyének továbbfejlesztésében és betetőzésében átvenné a még hátralevő teendőknek oroszlánrészét, a székesfőváros első sorban is önmagáról gondoskodnék. Ugyanis az emlékezet óta Pesthez szokott vakok Pest nélkül, a honi vakok eme méltó áhítattal nézett Mekkája nélkül meglenni u. sz. nem is bírnak és épen ezért ahány vak csak teheti, mind Pest felé gravitál. És ha már ez a dolog természetéből folyik, akkor világos, hogy a még hátralevő intézkedések megtételére is ott kell legelőbb a modus vivendit megtalálni, a hol arra leginkább szükség van. ügy hiszem, aligha csal az a föltevésem, hogy Budapest városának a vakok gyámolitására és támogatására sokkal többet kellett már eddig is fordítania, mint akármely más városunknak és pedig nem is pusztán lakosainak számarányában, hanem főleg azért, mivel majdnem minden vakot Pest felé hajtanak a traditiók. Továbbá azzal, hogy a székesfőváros hazánk egyik legnagyobb humánus feladatának végleges megoldásához a mostani kínálkozó alkalomnak megfelelő és a rendelkezésre álló összeghez mért módon hozzájárulna, még implicite következő figyelemreméltó vívmányok birtokába juttatná hazánk egész közönségét. I. Alkotmányunk helyreállása óta csodálatos haladásáról nevezetes, a más országokkal való versenyzéssel pedig helyét mindenben és mindenkor dicsősé gesen megálló hazánk prestige még emelkednék, még ragyogóbb lenne. II. Nemzetgazdasági állapotaink (s ez a jelen szociális mozgalmaknak közepette megszivielésre nagyon is méltó mozzanat 1) egy csomó lekötött s igy haszontalanul heverő munkaerő felszabadítására, más szavakkal: egy pusztán fogyasztó elemekből álló ko dushadnak legalább részben productiv polgárokká nevelése által tetemesen megjavulnának: III) A fővárosi közönség és ennek nyomában talán a vidék is, a mozgalomban való részvételével jelét adnák, miszerint az ügy már annyira elő van készítve és megérve, hogy a szegény vakok sorsának törvényhozási utón való rendezésére is lehetne gondolni. IV) A vakok hozzátartozói s az irántuk érdeklődő emberbarátok, kik a vakság legszörnyübb csapása által üldözött embertársaik jelene és jövője fölött (a kikürtölt aggodalmaknak vannak kitéve, vigasztalódást és megnyugvást találnak. V) Végül (s ez a legfőbb s leghumánusabb érv) maguk a sorsnak ezen legiszonyúbb súlya alatt nyögő vakok a rájuk fordítandó, minden irányú istápolás (oktatás, nevelés, kenyérkereső foglalkoztatás és ápolás) által a fogyatékosságuk okozta rabság alól — emancipáltatnának, ezen, a szó anyagi és szellemi értelmében veendő „öröksötótség“-től megváltatnának és ezzel önmaguknak és a társadalomnak visszaadatnának. VI) Legvégül igy talán elközelednék és elérkeznék az a boldog idő, amidőn már többé senki sem citálhatná ránk joggal a költőnek a maga idején méltó neheztelésből és elkeseredésből fakadott, ránk nézve megszégyenítő eme vádját: »Ezer éve lomhán, gyáván, Él egy nép a Duna hátán“. A külföldön (fájdalom! még folyton csak arra hivatkozhatunk), nevezetesen Poroszországban, oly nagy az intézetek és foglalkoztató műhelyek száma, hogy ott ma már a műhelyből kigyengült (rokkant) munkásoknak menedékházakba leendő elhelyezése képezi a vakokról való gondoskodás legfőbb feladatát; továbbá Párisban pl. ahol a „Quinze-vingts“ (háromszázak) nevű ilyen menedékház (IX. vagyis Szt. Lajos által az első keresztes háborúban megvakult francia harcosok számára építve) már 1260 óta áll, legújabban az „Ecole Braille“-lal kapcsolatban, a bástyákon kívül létesült még egy ilyen asylum, jobban mondva: asylumok számára egész roppant terület, hol az ide bejutó vakok mindenikének egy-egy külön háztartás (bebutorozott szoba, kamra, konyha) áll rendelkezésére, ahol azután az illető alapitványos feleségével, anyjával vagy nővérével önnállóan gazdálkodik; továbbá a kiéli *Blindenheim“-ban még munkaképes, de már erősen hanyatló korú és erejű férfiak és nők vannak elhelyezve; a drezdai anyaintézet kiegészítő részét képező Königswarthában pedig a foglalkozó agg vakok számára a birtokukat képező óriási telken még temető is van ; végül újra csak Poroszországra térve vissza, a múlt évben maga a német császár építtetett Königs-Wusterhausenben egy végrendeletileg ráhagyományozott nagy összegből impozáns menedék- házat egy födél alatt ugyan, de férfiak és nők számára elkülönített lakosztályokkal; Steglitzben pedig a Porosz királyság anyaintézete mellett, amelynek gyö- nyörö foglalkoztatóiban az ipar a halhatatlan nevű
