Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-01-12 / 2. szám
1902. január. 12. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5. föl, amely azt kívánja, hogy a kormány annak a nagy jóakaratnak csekélyke százalékát készpénzre váltsa föl. Akkor megfeledkezik a kormány minden jóakaratról, a sokat ígért támogatásról és a rideg elutasítás terére lép. Olyan kötelezettséget és terheket ró a fővárosra kizárólag a hatalom jogánál, amelyeket a főváros meg nem bir s amelyek még sokkal gazdagabb város háztartását is megzavarnák. A kormány Budapest területén levő két állami utat akart átadni a törvényhatóságnak. A törvény értelmében a törvényhatóság köteles az utakat átvenni, de joga van az ut föntartására megfelelő támogatást kérni az államtól. A főváros élt ezzel a törvényben biztosított jogával, de a miniszter elutasította. A közgyűlés újabb felirattal próbált szerencsét. Igyekezett fölvilágosítani a kormányt, hogy a főváros háztartása a két állami ut átvételét nem birja meg. Amúgy is a legnagyobb válsággal küzd a főváros és rendkívüli eszközök igénybevételére van szüksége, ^ogy az adminisztráció meg ne akadjon. Hiába volt minden kísérlet. A kormány másodszor is megtagadta a támogatást. Már most a törvény alapján a törvényhatóság kénytelen engedelmeskedni s az állami utakat törvényhatósági kezelésbe átven ni A törvény ugyanis azt rendeli, hogy a törvényhatóságok kötelesek a miniszter második leiratának vakon engedelmeskedni. A forma kedvéért ugyan megengedi, hogy a parancs végrehajtása után a miniszter ellen a törvényhozáshoz forduljanak. A mai alkotmányos világban, amikor a törvény, jog és igazság uralkodnak, jól tudjuk, hogy mit jelent az, ha valakit, akár magánembert, akár hatóságot a miniszter ellen a törvény- hozáshoz utasítanak. A honatyák legfeljebb mosolyognak azon a naiv leiken, aki azt hiszi, hogy a képvi- selöház itélőszéke előtt a miniszterrel szemben pör- nyertes lehet. A főváros mégsem tehet mást, minthogy a képviselőházhoz forduljon. Ezt meg is kell tennie. A közgyűlésnek őszintén és nyíltan föl kell tárnia a helyzetet a törvényhozás előtt. Nem azért, mintha attól a legkisebb eredményt is várnánk. Meg kell tennie azért, hogy a képviselőház iratai között is maradjon meg az utókor számára az irás, hogy Budapest bajainak s az esetleg bekövetkezett katasztrófának előidézője a kormány volt, amely elviselhetetlen terheket rakott Budapest vállaira s amikor az már roskadozva a terhek alatt, segítséget kért, a kormány s a parlement a támogatást megtagadta. De szükség van a föliratra azért is, hogy az ország már most tudja meg, hogy mit ér az, amikor a kormány jóakaratáról és támogatásáról biztosítja. Föltételezzük ugyanis, hogy Budapest kilencz ^képviselője között akad néhány, aki a törvényhozás termében az ország színe előtt rá fog mutatni a főváros követelésének" jogos és méltányos voltára. Ez a legkevesebb, amit képviselőinktől megvárhatunk, megkövetelhetünk. Tudjuk, hogy a képviselőknek többé a küldőik semmiféle utasítást nem adhatnak. Azt azonban semmiféle törvény meg nem tiltja, hogy a főváros törvényhatósága hivatalos átiratban tudassa Budapes kilenc képviselőjével, hogy panaszával a törvényhozás hoz fordult s határozottan kérje meg, hogy a panasz tárgyalásakor a főváros érdekeinek védelmére szólaljon föl. Ez az átirat formailag semmire sem kötelezi a képvi élőkét, etikailag azonban igen. És ha nem is történik semmi, legalább az a nagy erkölcsi haszna meglesz, hogy a főváros közönsége tisztán látni fogja, hogy jól helyezte-e el bizalmának a mandátumát. Föltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a törvényhatóság közgyűlési határozatban tudassa a dolgot a képviselőkkel s támogatásukat kérje. Végre mégis lehetetlennek tartjuk, hogy a képviselő urak egyszerűen kitérjenek a dolog elül s legalább biztosítva lesz a főváros, hogy a törvényhozáshoz intézett panasza szó nélkül nem kerül a levéltárba. Ha a törvényhatóság érdekeinek megvédésére a legradikálisabb eszközökhöz nem nyúl, boldogulni nem fog. S itt nagyon fontos vagyoni érdekről van szó. A tapasztalatból tudjuk már, hogy mi a konzekvenciája annak, ha állami utat átvesz a törvényhatóság. Példa rá a külső Váci-ut. Amig a Váci-ut állami kezelésben volt, nem panaszkodott senki. De alig vette át a város, azonnal felzudult minden oldalról a panasz s követelték az útnak teljes megépítését, noha a város sokkal jobb állapotban tartja fönn az utat. A kormány huszonnégyezer frtot fordított az ut föntartására, a város kétszerannyinál is többet költ rá s mégis most milliók árán kívánják az utat megépíteni. Nem érdektelen, hogy most már a kormány is sürgeti a Váci-ut megépítését. Addig, amig az ö Kezelésében volt, természetesen hallani sem akart róla. Ez lesz a sorsa a kassai meg a másik állami útnak is, mihelyt átvette a főváros. Ilyen viszonyok mellett azután csak természetes, ha a város évről-évre jobban küzd a deficittel s végre is alámerül. Hanem azért a kormány mindig tele van jóakarattal és áldozatkészséggel. Parlamenti bizottságokban, magában a parlamentben, a főváros közgyűléséhez intézett leiratokban szinte duzzadni fog a kormány a támogatástól. Az uj viz-dijszabályzat. A székesfőváros által alkotott uj vizszolgáltatási szabályrendelet és vizdijszabály folyó évi február hó 1-én lép életbe. Ez alkalomból a nagyközönségre nézve nem lesz érdektelen reá mutatni mindama lényegesebb különbségekre, melyek a régi és uj szabályrendele rendelkezései között részint a 10 éves gyakorlat alatt
