Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-04-22 / 16. szám
1901. április 2^ MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 7, Emelje tehát fel a főváros ezekben az iskolákban a tandijat, ne részesítse még a jó tanulókat sem tandíjmentességben sakkor az ezen iskolákra fordított költségek önmaguktól elesnek. Ezekbe az iskolákba amúgy is azoknak a háziuraknak leányai járnak, akik nem akarják, hogy gyermekeik egy padban üljenek a házmester gyermekeivel. Székely Lajos nem helyesli, hogy a tanítók tanácsot adjanak a fővárosnak. De ha már adnak tanácsokat, akkor mond_ ják ki egész világosan, hogy a főváros a törvény értelmében nincs kötelezve azon iskolák fentartására, melyekre most olyan sokat költ. Mondja meg a főváros nyíltan az államnak : megtettem mindazt, a mit tehettem, de tovább nem lehet. Lehetetlen, hogy az állam a fővárosnak ezen méltányos kérése elől elzárkóznék. Hosszabb vita után az értekezlet elhatározta, hogy elfogadja Rákos István titkár javaslatát s kérvényt intéz a főváros tanácsához, a mely kérvénybe belefoglalja mindazon jogos panaszokat, melyek az értekezleten elhangzottak. Végül az elnök indítványára a szerkesztő bizottságot alakították meg, melynek tagjai: Rákos István titkár, Földes Gábor, Székely Lajos, Sziklás Adolf és Zsedényi Aladár lettek. Tanácsos választás. A két tanácsosi állásra hirdetett pályázat tegnap lejárt. Köztudomású, hogy a két állásra négy komoly jelölt van. Korai dolog volna ma jóslatokba becsátkozni. Mind a négy komoly jelölt minden tekintetben arra való ember. Nem is lehet másról szó, minthogy kettő most jön be, a másik kettő pedig két esztendő múlva, a restaurácziókor. Nem is a választás személyi részével akarunk most foglalkozni, hanem magával a két állással. A harminczas bizottság egyik ülésén — csak úgy beszélgetés közben — szó volt arról, hogy nem lehetne-e az egyik tanácsosi állást megszüntetni. Polónyi Géza vetette fel a kérdést s mindjárt rá is mutatott a jogügyi osztályra, a melyet, véleménye szerint, meg lehetne osztani a többi ügyosztály között. A bizottságnak az az albizottsága, a melyet a jogügyi osztály megvizsgálására küldtek ki, tudomásunk szerint már befejezte a működését s már a polgármesternél van az albizottság jelentése, a mely szerint teljesen lehetetlen az ügyosztály megszüntetése. Szó volt még a vasúti ügyosztály megszüntetéséről is. Re kénytelenek voltak belátni, hogy a vasúti ügyosztályra is szükség van s hogy a főváros érdekében helyesen cselekedett a hatóság, a mikor a vasúti ügyosztályt fölállitotta. Mindezt nemcsak belátta, hanem akczeptálta is a közgyűlés, a mikor egyenes fölhatalmazást adott a polgármesternek, hogy mindakét megüresedett tanácsosi állásra hirdessen pályázatot. Mégis különös, hogy ezek után az előzmények után itt-ott földugja a fejét az a suttogva tovább adott óhajtás, hogy csak az egyik tanácsosi állást töltsék be. Az óhajtást úgy adják tovább, hogy világosan látható a czél, hogy belevigyék a köztudatba, hogy fölösleges az egyik tanácsosi állás. Ha nem ismernők a pályázókat, azt hihetnék, hogy valami kortesfogás az egész. Örömmel konstatáljuk azonban, hogy olyan négy tisztviselő szállott sikra a tanácsosi székért a kik meg nem engedett eszközökkel és inkorrekt kortesfogásokkal soha nem fognak egymás ellen küzdeni. Kivül álló emberek célja lehet csak, hogy azt a véleményt a köztudatba átvigyék. Miért? Nem tudjuk. De hogy nem a főváros érdekében, az bizonyos. A kik ismerik a főváros adminisztráczióját, azok előtt egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy a főváros érdeke nemcsak azt követeli meg, hogy mind a két állást betöltsék, hanem hogy sürgősen, minél előbb töltsék be. MindaKét ügyosztályban, a melynek éléről ezidő szerint hiányzik a vezető, nagyon súlyosan érzik ennek a terhét. De különösen éppen a vasúti ügyosztályban, a hot most nagyfontosságu vasúti ügyek vannak napirenden. Olyanok, a melyek a főváros egész vasúti politikájára nagy befolyással vannak. Itt van például a Belváros vasútja, a melynek helyes megoldásától a Belváros egész jövője, fejlődése függ De természetes, hogy egy ideiglenes osztályvezető, a ki nem tudja, hogy melyik napon kell kiadni a vezetést a kezéből, a ki tudja, hogy a dolog más ember felelőssége mellett fog valóra válni, nem tehet olyan nagyobbszabásu intézkedéseket, a melyek egy vagy más irányban a várost, vagy a jövő felelős vezetőt megköti. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a vezetőn kivül még több munkaerő is hiányzik az ügyosztályból, nem csodálkozhatunk, ha garmadába gyülekszik a munka s a legsürgősebb ügyeket alig győzik elintézni. A főváros legvitálisabb érdekei parancsolólag követelik, hogy a két tanácsosi állást sürgősen töltsék be. Elég baj már az is, hogy a dolognak a törvényes formalitások miatt ilyen sokáig kellett húzódnia. A további, mesterséges halogatása a főváros érdeke elleni merénylet volna. Nem is hisszük, hogy akad komoly bizottsági tag, a ki akadályokat akarna gördíteni a tanácsosi állások betöltése ellen s ezzel meg akarná akadályozni, hogy a főváros mai nehéz helyzetében az adminisztráczió rendszeresen működjék. Néhány szavunk volna még magáról a választásról. Régen volt olyan heves küzdelem, mint lesz ezért a két állásért. Ez természetes is, mert négyt olyan tisztviselő küzd érte, a kiknek rátermettségét arravalóságát mindenki kénytelen elismerni. A jegyzői kar négy legderekabb legénye lépett a porondra, a kiknek nemcsak a tehetségük kér jogosan helyet a tanácsban, hanem a kiknek az egyes kerületekben, a
