Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-02-04 / 5. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1901. fébruár 4. egész család a legnagyobb nélkülözésekbe keveredhetik. Ilyenkor az eddigi rend szerint az lenne a segítség, hogy a megszorult hivatalnok kölcsönért folyamodik a tanácshoz. Ámde a kölcsönt külön keli esetenkint megszavazni A szükséges ajánlaton kívül tehát sorrendre is kell verni, meg fenmarad a nagy kérdés, vájjon nem merült-e még ki a fővárosnak erre szánt pénzalapja ? Junius után rendszerint hiába folyamodik már a tisztviselő kölcsönért — elutasítják azzal, hogy az alap kimerült. A rendszeres és folyamodás alapján mindenkit megillető fizetési-előleg ezt a visszásságot hivatva van végkép megszüntetni. Humánus, derék rendelkezés. Csak egy dologról nem hallunk hirt. Pedig mikor annyira belemélyednek a tisztviselők helyzetének javitása kérdésébe, arról nem szabadna megfeledkezni. Itt a pillanat, hogy a főváros újabban is mint kezdeményező lépjen fel és a korral haladva életbeléptcsse az egyik legszükségesebb, legkiválóbb újítást a közszolgálat terén. A vasárnapi munkaszünetről beszélünk. Arról, a mi a gyári-munkásnak, a legszegényebb napszámosnak kijut, csak a köztisztviselő számára ismeretlen fogalom. A vasárnapi munkaszünet életbeléptetésének fontosságát nem kell bővebben bizonyítgatnunk. Nem hivatkozunk (rkölcsi súlyára, vallásos szempontokra, csupán mint a közönséges embeit megillető jogos pihenőről emlékezzünk meg. ügyi Aszik azonban a köztisztviselő nálunk még csak nem is napszámos. Ennek joga van a vasárnapi pihenőre. Külföldön másnak is, de mi még nem jutottunk ennyire. Nem igaz, hogy a munka elvégzése fennakadást szenvedne miatta. Ez csak üres kifogás. Az inspekcziós rendszer teljesen kielégítő ebből a szempontból. A pihent munkás munkaképességét sem kell magyarázgatnunk. A hatnapi munka után a hetedik pihenésre való. A kit ettől megfosztanak, annak ezt a hatnapi munkássága sinyli meg. Aztán végtére a hivatalnok is ember. Annak is vannak lelki-, és testi szükségletei. A vasárnapi nap templom látogatásra, szellemi és testi üdülésre való. A meggyűlt privát ügyeket is ilyenkor lehet elintézni. Ha nem csalódunk, a kereskedelmi minisztériumban már kísérletet tettek a tisztviselők vasárnapi munkaszünetével, még pedig teljes sikerrel. Miért ne lehetne ezt a főváros hivatalaiban is keresztül vinni ? Akkor legalább megszűnnék a vasárnapi meg nem engedett elmaradozgatis, az úgynevezett blicczelés, sem egyik tisztviselő — egy-egy lelkiismeretlenebb kolléga, nem aknázhatná ki a helyzetet a társai rovására. Itt az alkalom, hogy a régi méltányos óhajtás teljesüljön. A ki a vasárnapi munka- szünetet a hivatalokba bevezeti, nem csak a köz javára tesz, hanem emléket emel önmagá- nakmindörökre! Jegyzőkönyv. Felvétetett az 1901. évre szóló költségvetést tárgyalt törvényhatósági bizottsági közgyűlés határozatából kiküldött 30 tagú bizottságnak 1901. évi január hó 16-ikán és folytatólagosan Budapesten, a központi városház tanácstermében tartott üléseiről. I. nap. — 1901. január hó 16-án. (F olyt.) Lárczy Leó: Tisztelt Bizottság! Nekem a nyilvánosságot követelnem kell, mert a bizottságnak működése teljesítésében szüksége van a főváros közvéleményére s ez csak akkor fog nyilvánulni helyesen, hogy ha a kellő kritikával fogja a közvélemény kísérhetni a tárgyalásokat az újságok utján. Mivel semmi rejteni valónk nincsenek, eljárásunkban a főváros közönségének erkölcsi támogatása nagy sulylyal bir. Ami a kiindulást illeti, a feladatok teljesítésénél két pontot kell figyelembe venni. Midőn az 1901. évre szóló költségvetés beterjesztetett, megrémítette a főváros közönségét, hogy most a legsanyarubb viszonyok között adófelemelés előtt áll. Ezt hitte a közgyűlés is és szükségesnek látta oly irányban rendelkezni, hogy ez az állapot szanál tassék és a Hannibal ante portás elhárítható legyen. A fő dolgunk tehát 1902-re is az, hogy az adófelemelést elhárítsuk. E részben az első az, hogy oly propositiókkal álljunk a közgyűlés elé, amelyek lehetőleg már 1902-re is megszüntetik a deficzitet. Én úgy gondolom, hogy mindenesetre lehetséges lesz oly propositiókat tenni, amelyek az adóemelés veszélyét a minimumra szállítják le. A másik dolog az administrate reformálásából eredő megtakarítás. Nem hiszem, hogy ezek a megtakarítások oly eminens hatással lehetnének, hogy azok már 1902-re pénzügyi szempontból jelentékenyebb hatásokat eredményezhetnének. Az ily dolgok keresztülvitele hosszabb időbe körül; a rendszerváltozás mindenütt hosszabb processus, igy tehát annak közvetlenül 1902-re kihatása alig lehet. A rendszerváltozás irányát a t. Eizottság fogja megadni és ez csak abból állhat, hogy a személyes felelősség kidomborításával az administratió egy-zerü- sittessék. Hanem ezt máról-holnapra keresztülvinni nem lehet. A mai rendszer lehet rossz, de minden esetre jobb, mint egy hirtelen változás által előállható zavar. Tehát t. Bizottság, én ebből magamra nézve azt a consequentiát vezettem le, hogy én hajlom azon nézet fel6, amelynek Steiger ur adott kifejezet. Azt hiszem, hogy ha az ügyosztályok vezetői, akikről én egész szakavatottságot feltételezek, a mai rendszer alapján
