Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-12-15 / 45. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS. 1901. deeettnber £15.-nr 6. tént s ezen jelölést a 45-ös bizottság számba veszi s szavazati lapra hozza. Csak legutóbb, a kerületi elöljárói választás alkalmával mutattunk rá arra a nagy veszedelemre, a mely az adminisztráczióra ebből a dologból származ- hatik. Nagy igazságtalanság szülő oka lehet ez a paragrafus. Az elöljárót, jegyzőt nem egy kerület számára választja a törvényhatóság. A polgármesternek szuverén joga, hogy az elöljárót és a jegyzőt oda helyezi, ahova akarja. Sőt a kerületi jegyzőnek megválasztott tisztviselőt a tanácsi ügyosztályokba is áthelyezheti, vagy az ügyosztályokból a kerületbe. Semmi jogos alapja nincsen tehát annak, hogy egy kerület döntsön olyan jelölésnél, amely nem kizárólag a kerület ügye. Nagy méltánytalanság történhetik akkor, ha például az első kerület jelöl egy tisztviselőt Kőbányának. De méltánytalan ez az eljárás valamennyi tisztviselőre, mert aránytalanul nagy szerepet ad a véletlen vakszerencsének. Nézzük csak, hogy történnek a dolgok az életben. A kerületbe kiküldött tisztviselő nagyon természetesen a kerület vezérembereivel szorosabb összeköttetésbe jut s ha néhány évig a kerületben marad, a kerület polgára lesz. Ha azután elég szerencsés, hogy a kerületben nagyobb állás megüre- sédik, csak természetes, hogy a kerület a maga emberét jelöli és nem sokat törődik a többi kerületben yagy a központban dolgozó tisztviselőkkel, akiket a kerületben nem is ismernek. Ezért igazságtalan az, hogy a 45-ös bizottság egy kerületnek a jelölését fogadja el. De más részt is tág kaput nyit ez a mód a protekciónak. Ha valakinek az illető kerületben családi vagy más összeköttetése van, akkor elegendő, hogy abban az egy kerületben hóditsa meg a maga számára a városatyákat. A tisztviselő-választásoknál egyáltalán figyelmen kivül kell hagyni, hogy az illető véletlenül melyik kerületben szolgál. Nem szabad megengedni, hogy egy kerület terrorizálja az egész törvényhatóságok Amig a mai rendszer fönnáll, legalább a lehetőségig útját kell állani annak, hogy csak a protekció domináljon a városházán. Ha valamennyi kerület beleszól a jelölésbe, mégis valószínűbb, hogy a különböző érdekek harcában részt kap a végzett munka értéke is. Ha azonban egy kerületé a döntő szó s a kerület minden felelősség nélkül dolgozhatik, mert a felelősséget a negyvenötös bizottság révén valameny- nyi kerület átveszi, akkor semmi kilátás nem lehet arra, hogy a becsületes munka révén is valaki előbbre juthasson. Igaz ugyan, hogy a 45-ös bizottság nem hivatalos testület, de a gyakorlat igazolta, hogy a törvényhatóságnak számos tagja vakon bizik a 45-ösnek, mint a kerületek által megállapított listájában. Jogosan megvárhatjuk tehát, a negyvenötös bizottságtól is, hogy működésének alapja az igazság legyen. Elvárjuk a 45-ös bizottságtól, hogy most, amikor az ügyrendet tárgyalja, amikor határozatának sem pro sem kontra személyes háttere nincsen, komolyan megfogja vitatni a dolgot és az ügyrend megállapításánál nem fogja szentesíteni azt a rossz szokást, amely már eddig is annyi igazságtalanságnak volt a megteremtője. Az elüijáró felelőssége. A Kecskeméthy-lopás miatt a polgármester tudvalevőleg Pe s ti Ferencz elüijáró ellen is elrendelte a vizsgálatot. Egyúttal utasitást küldött az elüljáróknak, hogy a pénz- szállitást szigorúbban ellenőrizzék. Az elöljárók memorandumot dolgoztak ki, amelyben részletesen kifejtik, hogy kit terhel a felelősség. Az elüljárók a következőket mondják : I. A kerületi adóhivatalokat és a kerületi pénztárakat az 1893. évi XXXIÍI. t.-cz. 23. §-a a kerületi elöljáróságokkal kapcsolatban állitja fel. Ugyanez a szakasz egyúttal világosan azt is mondja, hogy ezek a kerületi adóhiva talok és kerületi pénztárak a városi adóhivatalnak és városi pénztárnak az illető kerületre kiterjedő osztályai. Mig tehát a hivatkozott elüljárósági törvény 2. §-a szerint a közigazgatás kerületi közegei: a kerületi elöljáróság és a kerületi választmány, addig ugyanennek a törvénynek a 3. §-a szerint a kerületi adószámviteli osztályt és a kerületi pénztárt csak a kerületi elüljárósággal kapcsolatban szervezett hivatalnak kell tekinteni, ami onnan is kitűnik, hogy sem a számtanácsos, sem pedig a pénztáros és ellenőr nincs felsorolva az elüljárósági törvény 4. §-ában felsorolt ama közegek között, akik a kerületi elüljáróságot alkotják. Az adóhivatali és pénztári osztályokat szervező 23. szakasz utolsó bekezdése pedig a 19. §. alapján kiadandó szabályrendeletre bizza azt, hogy a törvényhatósági bizottság ezeknek az osztályozlak a kerületi elüljárósághoz való szolgálati viszonyát, hatáskörét és tennivalóit meg- állapitsa. A törvényhatósági bizottság ezt az 1894. évi febr. 7-én, 8-án, 28-án, április 25-én és 26-án, végül május 23-án tartott közgyűlésében 472. sz. alatt hozott úgynevezett elüljárósági szabályrendelet VI. fejezetében, továbbá az 1893. évi 410., valamint 1894. évi 1252. és 1472 szám a. hozott úgynevezett adóhivatali szabályrendeletében meg is állapította. E szabályrendeletek szerint a kerületi elüijáró az adószámviteli osztálynak és a pénztárnak főnöke volt ugyan és ez utóbbinak a kerületi elüljáróság hatáskörébe utalt ügyekben utasításokat is adhatott, valamint utasításainak miként történt végrehajtását ellenőrizhette is, de ez a főnökség csak külsőségekre terjedt, mert az ügyek érdemét illetőleg a kerületi elüljárónak alig volt hatásköre. Ezek a hivatalok tényleg nem is az elöljáróságokkal, hanem a tanács adóügyosztályával, továbbá a központi adószámviteli hivatallal és az adófőpénztárral állottak szoros kapcsolatban, onnan vették utasításaikat és oda is tették jelentéseiket. Az adókezelés e szerint elvileg deczen- tralizáltatott de lényegileg mégis központosított maradt, anélkül, hogy a központosítás előnyeivel birt volna, amiből tömérdek fölösleges munka és az ügyek gyors elintézését gátló bürokratizmus származott. A törvényhatósági bizottság csakhamar megismerte a helyzet tarthatatlanságát és elhatározta, hogy az adókezelés deczentralizáczióját olyképp fejleszti tovább, hogy az újjászervezett kerületi elüljárósági intézményhez simuljon és a kerületi igazgatás egyik szerves részévé váljék. Ebből kiindulva a kerületi számviteli osztályokat és a kerületi pénztárakat bizonyos tekintetben a központi adószámviteli hivataltól és az adófőpénztártól függetlenítette és a tanács hatásköréből a kerületi elöljáróságok
