Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-11-24 / 42. szám
190Í. november 24. MAGYAR SZÉKESKÖVÁROS 7. «►--------------------------------------------------------—-----—-----------------------------------na, miből fedezze ily kiadásait, ha csak nem csinál adósságot, amit pedig ily savanyú fizetésből vajmi fejtörő dolog törleszteni. — Ily viszonyok között valóságos csoda, s csak pénztári tisztviselő karunk becsületére válhatik, hogy eddigelé több sikkasztás elő nem fordult a fővárosnál, mely hűtlenségre pedig mostoha viszonyuk majdnem ráutalják! Távol áll tőlünk, hogy Kecskeméthy hírhedtté vált sikkasztását szépitsük, vagy kendőzzük, az ő eseténél nincs mentő körülmény, gazembersége és romlottsága nyilvánvaló, csak azt akarjuk ezúttal, hogv ez esetből kifolyólag a tanács és a nemes városatyák legmostohább gyermekeikre is gondoljanak s tarthatatlan helyzetükön mielőbb változtassanak. Ez esetben most keresik a sikkasztó hiányában a bűnbakot, találtak is néhányat a belvárosi pénztáros, ellenőr, elöljáró és az érdemekben megőszült adófőpénztáros személyében, de arra nem gondolnak, hogy Kecskeméthy gyakornok létére is lehetett volna felelős számadó, vagyis ellenőr, csak a 700 forint kaueziót kellett volna letennie, hisz arra is volt már eset a fővárosnál, hogy kauciós gyakornok lett helyettesítés utján ellenőr, mint volt pl két év előtt a mostani belvárosi helyettes ellenőr Humpfner Béla III. oszt. pénztári tiszt is, aki akkor nettó 22 éves volt! Mivel a városnál lehet akármelyik kauciós gyakornok ellenőr, s bármily pénztári tiszt helyettes pénztáros, — fizetése se több se kevesebb, csak a felelőssége óriási! Hibázott tehát a sikkasztó Kecskeméthy abban, hogy előbb nem tett le kauciót, amikor okvetlen lehetett volna belőle ellenőr, s ebbeli minőségében sikkasztván, nem kevert volna kelemetlenségbe és bajba más ártatlanokai Arra sem gondolnak a város urai, hogy magában a szabály utasitásban is mennyi ellentmondó és kivihetetlen intézkedések vannak, hogy többet ne említsünk, pl. 100 koronán felüli pénzfelvétel, vagy kifizetéshez a pénztári tiszt, vagy gyakornok mellé a szolga kirendelendő, igen ám, de mit csinál az a pénztáros, akinek az ellenőrzőn kívül, kinek a pénztárt elhagynia nem szabad, más embere nincs, kényszeríti tehát ezeket ott szabályellenes dolgok elkövetésére, aminek, ha baj van, nem akad gazdája, s a szegény pénztáros issza meg a levét. Mily bölcs intézkedése a szabály utasításnak pl. az, mely elrendeli, hogy a pénztári helyiséget a hivatalszolgának csak egy pénztári tiszt jelenlétében szabad tisztogatnia és szellőztetnie. Ebből folyólag tehát, vagy a pénztárosnak, vagy az ellenőrnek csúfolt pénztári tisztnek téli időben pl. reggel 6 órákkor már hivatalában kell lennie, hogy a poros és eugos szobában a pénztár kiseprését, szellőztetését stb. ellenőrizze, s folytatólag délután 2 óráig huzza az igát. Kérdezzük: józan intézkedés-e ez, eltekintve a méltányosságtól, amiből a pénztári tisztviselő is kikövetelhetné a részét. Számtalan ilyen anomáliákra tudnánk rámutatni, ha arra tér volna; csak azt akarjuk még felemlíteni, hogy a pénztári tiszteknek a polgármester és a tanácstól kezdve le egész az egyenrangú számtanácsosig rengeteg sok a parancsoló feljebbvalója, de ha kérni valójuk van, akkor nem akad gazdájuk, süket fülekre találnak mindenütt, mostoha sorsukkal senki se akar törődni, szidni és becsmérelni a pénztáriakat, fővárosi kole- gialis virtus számba megy, de pártolójuk nincs egy Í sem, aki volna, az egyetlen főpénztáros, azt se hall- gattják meg, ha szól. Á mostani jogász generáció, az úgynevezett tisztviselők, letorkolják szegény jó akaró öreget úgy, hogy már szóllni sem igen mer, meg kedve sincs hozzá! Sőt mi több, ha valami üresedés van a pénztárnál, véleményét a főpénztárosnak kikérni nem divat, a pályázók megbízhatóságáról, vagy használhatósága felől meg nem kérdezik főnöküket, sőt a bölcs jóléti bizottság az adófőpénztár felosztását javasolta, mint egyetlen talált takarékossági módot, — most azonban, hogy baj van, hát őt felelősségre vonni el nem mulasztották; pedig annak idején az adófőpénztáros Kecskeméthyt nem ajánlotta megválasztásra, hanem más pályázatát — igen, de Kecskeméthynek volt ám protekciója, s a másik, a főpénztáros által ajánlott pályázónak meg nem volt, s igy természetes tehát, hogy a hires sikkasztót választotta meg a tanács, mint minden más esetben is az egyedüli boldogító protekció a győztes a fővárosnál minden vonalon. Ha személyeskedni akarnánk, el tudnék itt nagyon szépen és tárgyilagosan mondani, ami rossz és mostoha szervezésünk protekciós történetét is, de hát talán a nagyközönséget ez untatná és helyzetünkön már talán nem is segítene, mert csak eső után való köpönyeg lehetne belőle. Azt hisszük, hogy fontos közérdek az, hogy a székesfővárosi közönség vagyonát, millióit ne sorsukkal méltán elégedetlen és kedvetlen tisztviselők kezeljék, s hogy helyzetük jogosan javittassék. A személyzeti kiadások. A főváros budgetjének egyik legjelentékenyebb tétele a személyzeti kiadások. Összefoglalva az ösz- szes személyzeti kiadásokat, azt látjuk, hogy kerek- számban 11 milliót vagyis az összes kiadásoknak egy harmadát költi a város személyzetre. Igaz, hogy ebben az összegben benne van a tanítók és üzemek személyzeti kiadása is. Nem akarunk most afölött elmélkedni, hogy mennyiben választhatók külön a személyzeti kiadásoknál az adminisztratív, az üzemi és tanító személyzet fizetése. De ha figyelmesen lapozzuk és vizsgáljuk a budgetet, lehetetlen, hogy föl ne tűnjék, hogy a százmilliós kölcsön terhére előirányzott közmunkák végrehajtásánál 59130, tehát kerek számban hatvanezer korona van fölvéve ideiglenes személyzet fizetésére. A középitési igazgató azt mondja, hogy kell ez a személyzet. Ez minden indokolása ennek a 60 ezer koronának. Ezt a megokolást azonban el nem fogadhatjuk. Az egész hatvanezer korona mérnöki hivatali személyzetre kell. Hogy miért, nem tudjuk. Azt azonban tudjuk és állítjuk, hogy a budgetben fölvett egész összeg nem több, mint amennyit a jó időkben egyik- másik mérnök maga feldolgozott. A mérnöki hivatal személyzete megvan, noha nincsen semmi munka. A magánvállalkozásban azt látjuk, ha nincsen munka, akkor még a törzsszemélyzetet is elbocsátják. Nem kívánjuk, hogy a főváros is ilyen radikálisan járjon el. Nem is teheti. De lehetetlennek tártjuk, hogy a mérnöki hivatal törzsszemélyzete el ne végezze azt a kevés munkát, amelyet a jövő évi budget előirányoz, Azt vártuk, hogy a pénzügyi bizottság törülni fogja a személyzetet s megfogja követelni, hogy azt a munka-többletet, amelyet a kölcsönprogramm ad, a mór-
