Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-11-10 / 40. szám
6 Magyar székesfőváros. 1901. november 10. a két csoport vitájába. Kötelességünkké teszi azonban az az eljárás, hogy a hentesmesterek czélszerünek látták, hogy a maguk házi perpatvarában a főváros közélelmezésügyét és a közvágóbidat használják föl eszköznek. Erre a hentesmest,ereknek nem volt joguk. Érdekes, hogy miért mondták ki a hentesmesterek a sztrájkot. Azért, mert a husíogyasztási adót nem fizethetik a közvágóhídon, hanem a soroksári vámnál, ott, ahol minden halandó fizeti. Azt mondják, hogy ők nem rakhatják le a vámnál a friss húst, meg a szalonnát. Ebben igazuk is van, de nincs is rá szükség. A vámnál olyan berendezéseket eszközöl a város, amely mellett semmi szükség sem lesz a hús lerakására. S teszi ezt éppen a hentes-i partes füllet hivatalos kiküldötteinek a kérelmére. A város azt akarta, hogy a hentesek a közvágóhídon fizessék a fogyasztási adót. Meg is építették a pénzügyőri kirendeltség kaszárnyáját. Akkor azonban előállottak a hentesek s kérték, hogy ne kényszerítse őket a város arra, hogy a közvágóhídon fizessék a fogyasztási adót, mert a közvágóhidról sok húst szállítanak a kültelkekre s ha a közvágóhídon kell megfizetőiök az adót, akkor sok zavar lesz a dologból. Hogy a vámnál ne legyen fennakadás, különböző berendezésekei kértek. így egy hídmérleget s hogy a közvágóhidra menő üres kocsikat mérjék meg. A súlyt mutató bárcát ráragásztják a kocsira. Ha a kocsi hússal megrakodva visszatér, rááll a hídmérlegre. Megmérik. A súlyból levonják a kocsira ragasztott bárczán kitüntetett tarat s megvan a husmennyiség anélkül, hogy a húshoz a vámnál hozzá kellett volna nyúlni. Mindezt a hentesipartestület. hivatalos kiküldöttei előkelő budapesti hentesmesterek, kérték s a város hozzájárult a kérelmükhöz. Most pedig a hentesmes- terekj sztrájkkal fenyegetődznek, ha a vámnál kell fizetniök a fogyasztási adót. Ilyen előzmények után azonban nem kívánhatják, hogy komolyan vegyük az egész akcziót. Valószínű, ha a város végrehajtotta volna az eredeti tervét, hogy a közvágóhídon fizessék a fogyasztási adót, akkor azok a jó urak az ellen tüntettek volna s azért sztrájkolnának, hogy miért nem fizethetnek a soroksári vámnál. Szinte halljuk az érveket is, hogy a város meg akarja venni azt a fogyasztási adót is, amely meg nem illeti, zaklatja a hentesmes- tereket a kültelekre vitt hús fogyasztási adójáért is. Nagy haj ez, mert azt bizonyítja, hogy iparosaink szavát nem lehet komolyan venni. A legnagyobb mértékben megrendíti a bizalmat a magyar iparosoknak komolysága iránt. Olyan testület, amely a végső eszközökkel fenyegetődzik azért, mert a saját kérelmét teljesítették, nem tarthat számot arra, hogy a közönség akcióját a legkisebb rokonszenvvel is kisérje. Abban az akcióban hajszálnyi igazság nincsen. A vállalkozók összejátszása ellen. Az Országos Iparegyesület a székesfőváros tanácsához a következő beadványt intézte : Tekintetes székesfővárosi Tanács ! A hírlapokból szereztünk tudomást arról a szabályrendeletről, a melyet a tekintetes tanács a vállalkozók összejátszásának meggátlására kíván életbeléptetni. Távol lévén tőlünk az a szándék, hogy a főváros kezelési ügyeibe avatkozzunk, nem kívánunk megjegyzést tenni a tervezet azon részeire, a melyek — bárha igénytelen nézetünk szerint nem fognak czélirányosoknak bizonyulni '— elsősorban a fővárosnak, mint megrendelőnek és mint szerződő félnek, egyéni szempontjából bírnak fontossággal. De annál is inkább tartjuk kötelességünknek, bogy teljes őszinteséggel nyilatkozzunk a tervezet egy olyan pontjára nézve, mely ha életbelépne, igenis alkalmas volna arra, hogy közszállitási szisztémánk erkölcsi viszonyát igen mélyre leszállítsa és a tisztességes pályázókat a székes- főváros árlejtéseiből a limine kizárja, amugyis súlyos küzdelmekben viaskodó iparunkat tönkre tenné. Értjük pedig ez alatt a tervezetnek azon pontját, a mely szerint az árlejtést követő 15 napon belül pótajánlatot lehetne beadni, a melynek alapján újabb árlejtés rendeltetnék el. Teljesen értjük és méltányoljuk a tervezetnek azt az intenczióját, a mely a pályázók esetleges tulkövetelései ellen kívánja a székesfőváros közönségét védelmezni, de úgy tudjuk, hogy ez az intenczíó teljesen érvényesül az árlejtési feltételek azon pontjában, a mely a tekintetes tanácsnak a megtartott árlejtés eredményével szemben a feltétlenül szabad rendelkezésnek, tehát szükség esetén egy újabb tárgyalás elrendelésének jogát is biztosítja. A tekintetes tanácsnak tehát módjában volt már eddig is, hogy a fővárost illetéktelen megkárosítás ellen megóvja a nélkül, hogy oly eljáráshoz kellene folyamodnia, a melyet valamennyi nyugoti állam már régen kiküszöbölt s a mely csak a keletnek erkölcstelen viszonyai között volt képes magát fenntartani. Ha a költségvetés szövege világosan minden kételyt kizáró módon van megfogalmazva, ha a tervek vagy minták szabatosak és félremagyarázásra nem adnak alkalmat, ha végre az egységárak megállapítása a pályázóra van bízva — minden szakértőnek módjában áll ajánlatát a lehető legpontosabb számítás alapján oly haszon kiszámításával megtenni, a milyent az illető magának biztosítani kíván. Az esetleges pótajánlatra tehát más oka az elbukott pályázónak nem lehet, mint az, hogy a munkát vagy szállítást magának minden áron, haszon nélkül vagy veszteségre is biztosítani kívánja, számítva arra, hogy vagy silányabb szállítással vagy más módon kárpótolja magát. A fővárosnak mint konzumensnek pedig legkiválóbb érdeke, hogy szolid munkához, tisztességes, korrekt szálli- láshoz jusson — ezt pedig nem azoktól a pályázóktól fogja megkapni, a kik vaktában mennek bele a vállalatba, talán csak azért, hogy még egy ideig a csőd elől meneküljenek, hanem azoknál, a kik eleve komoly számítással lépnek a versenytérre. Mint elsőrangú erkölcsi testületnek pedig az volna nézetünk szerint a fővárosnak feladata, hogy a fejetlen és számítás nélküli vad konkurrencziát, a melyre iparosainkban » kelleténél nagyobb hajlandóság
