Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-10-27 / 38. szám
4. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS. 1901. október 27. dették megszorítani, az üresen álló lakások számának nagy arányban való növekedése már előre vetette a válság árnyékát. Egyszerre fennakadt az építőipar és a vele kapcsolatos iparágak, lázas tevékenysége, a melyek túlnyomó rlé-sze a helyi szükségletre dolgozott. A teljesen munka nélkül maradt idegen elem másfelé nézett foglalkozás után, távozásával öregbítvén a bajt, mint ahogy egykoron idetódulásával elősegítette a fejlődést. Ennek a fennakadásnak és pangásnak legsajná- lalosabb következménye azonban még nem is keresethiány, hanem a magánvagyonnak viszonyainkhoz mért nagyarányú devalvácziója és az a bizalmatlanság, amely minden újabb vállalkozásban már a bukást látja és amely a még megmaradt tőkéket jó időre a legkecsegtetőbb kilátások mellett sem fogja vállalatokba fektetni és ezzel újabb fejlődésnek az alapját előkészíteni. Ezekkel a viszonyokkal pedig azért foglalkoztunk bővebben, mert a főváros pénzügyeinek állapotát nem tárgyalhatjuk elvontan, annak a talajnak megismerése nélkül amelyből éltető erejét veszi. A főváros rendes budgetjének a kölcsönpénzek segítségével való tehermentesítése volt a másik ok, amely az egyenes adóemelést, elkerülhetővé tette. Már az iskolaépítéseknek a kölcsönpénzekből való födö- zését sem helyeselhetjük, merít ez a szükséglet egy életerős fejlődő municipiumban nem időszakunk int elvétve, hanem állandóan, még pedig folytonosan növekedő arányban jelentkezik, amint hogy ezt a tanács tanügyi osztálya már a 100 milliós kölcsön Programm jának megállapitásakor is kifejtette, az 1898. évtől fogva népiskolai építkezésekre 1,320.000 korona, kisdedóvókra pedig 240.000 korona állandó évi javadalmazást kérvén. De az iskolaépitkezéseken kívül a. székesfőváros hatósága még oly közmüveket is a kölcsönpénzek terhére utalt, amelyeknek fennállása a kölcsön törlesztésének 50 évi tartamával semmi arányban sem áll, mint a minők a kövezések, pedig utóbb már kivétel nélkül minden, a mire rendes födözetet kijelölni nem lehetett. Ez a gyakorlat nem mai keletű. Csupán csak az 1890. évi 25 millió forintos kölcsönre hivatkozunk, amelyből az 1892. évi kolerajárvány ellen végrehajtott óvóintézkedések 1,222.408 korona költségét, födöztük, a ^melyből azonban még ma is 844.817 korona megtérítetten) tempioméptésekre és berendezésekre, a kórházi forgalmi alapok létesítésére is ebből a forrásból merítettünk. Az 1896. évben fölvett 100 millió koronás kölcsönnek már a programmjában is a nem jövedelmező beruházások voltak túlsúlyban. De a felhasználás messze túlhaladta még a programmot is. Ma már 12,870.735 koronára rúgnak azok az összegek, amelyeket kamat nélkül előleg czimén a kölcsönpénzektől elvontunk a nélkül, hogy megtérítésük iránt intézkedtünk volna. Ez az eljárás tehát már oly mértéket öltött, hogy valósággal megakasztja a kölcsön- programm végrehajtását. Gyors fejlődésével a székesfőváros oly feladatok elé került, melyeknek megoldásához igen nagy áldozatra volt szükség. Az adóknak és a közterhek- nek emelkedése Európa összes nagyvárosaiban rohamosan megtörtént. A mi székesfővárosunk azonban nemcsak a meglevő adójövedelem fokozását mellőzte következetesen, hanem lemondott uj bevételi források nyitásáról ott is, ahol az állam vagy magánosok kincsesbányára akadtak, sőt utóbb még nyereségnek tekinthette az abban való részesedést. Az italmérési adók hozadékát nem volt képes 600.000 koronán felül emelni és a mikor az állam megváltotta, a fővárosnak átengedett 40 százalékos részesedés fölért az egész 600.000 korona másfél- szeresével. A főváros előtt bezárultak azok a jövedelmi források, amelyek a Nyugat nagy városait megkímélik attól, hogy direkt adózással nagyobb mértékben kelljen polgáraikat megterhelniük. A közúti vasutak, világítási üzemek magántársulatok kezébe kerültek. Ellenben az állam csak a legutóbbi időben is a betegápolási törvénynyel 3 százalékos pótadót hozott be, amely pótadó fejében az állampénztárba 1900. évben kerekszámban 970.000 K. folyt mig a főváros budgetjének teherenyhülése a betegápolási törvényben biztosított segélyezések és mentesítések czimén csak mintegy 220.000 K. körül mozog. De nemcsak az adótepmészetü jövedelemforrásoknak kellő időben és mértékben való kihasználása elől zárkózott el a székesfőváros, hanem úgyszólván egyedüli üzemének, a vízvezetéknek megfelelő jövedelmezőségét sem teszi lehetővé. A mikor Pest városa három és később öt milliós kölcsönét fölvette, a tőketörlesztési és kamatterhek viseléséről adóemelés utján gondoskodott, az egyesült főváros azonban 1890-ben 25 millió forintos és 1896-ban 100 millió koronás kölcsönt vett föl a nélkül, hogy töke és kamattörlesztés czimén a fővárosra háramló többletkiadások födözete iránt intézkedett volna. Váratlan uj jövedelmek, nevezetesen az italmérési jog megváltása alkalmával az államtól nyert. 11,564,300 K. kártalanítási tőkének évi 560.000 korona kamatjövedelme és a 40 százalékos részesedés fejében nyert összegek, valamint a régi 6 százalékos és 5 százalékos kölcsönök konvertálása következtében elért kamatmegtakarítások a 25 millió forintos kölcsönnel járó szükségleteket még födöz- ték ugyan, ámde a 100 millió koronás kölcsönből ellátott terhek viselésére ily váratlan bevételi forrás már nem jelentkezett. A pénzügyi és gazdasági bizottmány már a kölcsön fölvételére vonatkozó tárgyalásoknál tisztában volt arra nézve, hogy a kölcsöntörlesztési részleteknek csak egy része kerül ki a meglevő bevételi források bizton várható emelkedéséből és a kölcsönpénzből teendő, részben jövedelmező beruházások bevételeiből fedeztetni, sőt előtte feküdt a főszámvevő urnák Írásbeli előterjesztése, amelyben az évi többletterhet a létesítmények tiszta hozadékát levonva, 1897. évtől 1902. évig fokozatosan emelkedve 316.240 forintról 1,308.580 forintra tette. Miután azonban a bizottmány nézete szerint előre nem vielt tüzetesen megállapítható, hogy a kölcsöntörlesztési részleteknek födözetlen része évről- évre mily összegekkel fog jelentkezni, a bizottmány javaslatára a közgyűlés kimondotta, hogy mindaddig, a mig a kölcsön évi törlesztési részletei a rendelkezésre álló segélyforrásokból födözhetők lesznek, a főváros a lakosságra újabb terhet rónj nem fog; ha pedig e segélyforrások elegendő födözetet nyújtani
