Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)

1901-07-28 / 28. szám

6 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1901. julius 28. Végre a tanács is meghallotta a közönség óha­ját s átirt az államvasutak igazgatóságához. Az államvasutak igazgatósága, mint a Fővárosi Tudósitó jelenti, rövid utón értesítette a fővárost, hogy ä parkot kész örömmel bocsátja közhasználatra, ha a park gondozását, világítási és föntartási költségét a főváros magára vállalja. Az államvasutak igazgatóságának föltétele telje­sen jogos és méltányos. A tanács hozzá is járult s nem kételkedünk benne, hogy a közgyűlés is el­fogadja. Méltán megütközést is keltett eddig a közönség körében, hogy a díszes parkot zárva tartották és senkit be nem bocsájtottak. Tudjuk, hogy a tanács már régebben is megki- sé reite a park megnyitását s már többször fordult ké­relmével az államvasutak igazgatóságához, d ' mindig eredmény nélkül. Az igazgatóság mostani lojális eljárásában meg­találjuk Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszternek azt az Ígéretét, hogy mint a főváros polgára a leg­nagyobb örömmel tesz meg mindent a főváros érdé kének szolgálatában. Szeptemberben már meg is nyitják a parkot. Az államvasutak föltétele mellett a közönség ne­vében mi is kérünk valamit a tanácstól. Gondoskodjék arról, hogy a megnyílt parkban elegendő pad legyen a közönség rendelkezésére s ne vállalkozókkal állíttassa föl a székeket, hogy a percz- nyi pihenőért is busás adót fizessen a közönség. Va­lamennyi nagyobb parkunkban ugyanis öt krajczárt kell fizetni egy székért s ezért kerüli a közönség azt a kevés parkot is, ami van. Ahol nem vállal íozó ál­lítja föl a székeket, a város csak egy-két padot állít föl. Ofen Pest és a ravasz Bécs. Bécs városa úgy látszik még mindég nem okult az eddigi megleczkéztetéseken, hanem újból bosszant bennünket fondorkodó ravaszságával. Arra már sike­rült Luégeréket megtanítanunk, hogy a hivatalos át­iratok borítékain ne »Ofen-Pesth« — mint a hogy ő nékik jól esett — hanem „Budapestjét czimezze. Csak nemrégiben történt, hogy egy Budapest tanácsá­hoz intézett hivatalos megkeresésében a borítékon a a megkövetelt „Budapest“ czimzést használta, de mi­kor azt a főváros tanácsa felbontotta, a boríték tar­talmát képező átiraton Luégerék turpissága húzódott végig. Ugyanis belülről már nem „Budapest“, hanem ismét „Ofen-Pesth“ czimzést használta. A főváros ta­nácsa mit tehetett mást, mint az átiratot elintézet­lenül visszaküldte. Most legújabban ismét hasonlóan cselekedett Bécs kupaktanácsa. Ezúttal azonban Budapest ta­nácsa sem maradt adós; adott Bécsnek olyanleczkét, melytől úgy hisszük el megy a kedve velünk ezután is paczkázni. Visszaküldötte ismét elintézetlenül az átiratot, de most már nem pusztán, hanem a követ­kező levél kíséretében. Tekintetes Tanács! Megkaptuk Bécs város tekintetes Tanácsá­nak hozzánk intézett átiratát, a melyet azonban figyelemén kívül kell hagynunk, még pedig ab­ból az okból, mert az nemzeti és magyar értel­meink ellen durva tátnadási és sértést tartalmaz, A tekintetes Tanács nem okult azokon a meg-1 leczkéztetéseken, a miket hasonló felmerült ese­tekben fő- és székvárosunk adott jóakaratulag a tekintetes Tanácsnak, hanem kitéve magátismé­telt súrlódásoknak, most már határozottan rossz­akaratúnak mondható és nem tudatlanságon alapuló támadást intéz Székesfővárosunk ellett; Budapest mindenkor megadta a kellő tisz­teletet a tekintetes Tanácsnak s ugyanez a Bu­dapest megköveteli, hogy Bécs városa hasonló tisztelettel adózzék neki és ne űzzön tréfát nem­zeti önérzetével. Midőn a mellékelt átiratot elintézetlenül és figyelemén kívül hagyva visszaszármaztatjuk, kér­jük ismételten a tekintetes Tanácsot, hogy jö­vőben hasonló eljárástól tartózkodjék, mert fő­városunk e gyöngéd figyelmeztetéseken kívül birtokában van más keményebb és a megtor­lásra alkalmas eszközöknek. Budapest koldusai. A kerületi elöljáróságok felhívást kaptak, Írják össze Budapest hivatásos koldusait. Azokat a koldu­sokat, a kik hatósági engedélylyel kopogtatnak az aj­tókon. Nem tudjuk még, hogy mi a ezélja ennek a felhívásnak, a melyet a miniszterelnök adott ki, de magától a kiírástól semmiféle eredményt sem várunk. Budapesten hivatásos koldus nagyon kevés van, kevesebb, mint akármelyik kis városban. De nagyon csalódnék, a ki ebből arra hivatkoznék, hogy Buda­pesten kevés a koldus sorsban levő szegény ember. A hivatásos koldusok egyszerűen megszűntek, mert a hatóság nem adott engedélyt a koldulásra, a rendőr­ség pedig olyan rideg szigorúsággal állította elő a kol­dusokat, hogy a legnagyobb nyomor sem tudta a sze­gényeket az utczára hajtani. Négy év előtt vette fel a rendőrség programmjába, hogy a koldusokat Buda­pest területéről kiirtja. Le is kergette őket az utczá- ról, de ezzel a nyomort és a szegénységet nem tudta megszüntetni. Eldugták csak, hogy a jobb ruháju em­berek kényelmesebben járhassanak az aszfalton. Ez­zel a kérdés azonban megoldva nincsen. Sőt most a nyomor meghúzódik zugokba, kerüli a világosságot és rejtőzik még a rendőrség ébersége elől is. De azért meg van. Már pedig a hatóságnak az lenne a hiva­tása, hogy ezt a nyomort enyhítse, nem pedig hogy elrejtse. A fővárosnál is dolgoznak egy szabályrendeleten, a melynek az lenne a hivatása, hogy a szegényügyet végre-valahára legalább emberileg lehető módon ren­dezze. A szabályzat megalkotására, miután az illeté­kes ügyosztály egy tervezetet csinált, egy bizottság vállalkozott, a mely szakemberekkel egészítette ki magát. A bizottság munkája sehogysem haladt előre. Javaslata ma sincsen. Mintha nem is élő nyomor eny­hítésére küldetett volna ki, hanem hogy megcsinálja a Lucza széke párját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom