Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-06-30 / 26. szám
1901. junius 30 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 11 fizetése a község legtöbb adót fizető képviselők névjegyzékének egybeállításánál figyelembe nem vehetők. A közigazgatási bíróság hivatkozva az 1886: XXII. t.-c. 33. §-ára, mely a lelkészeket azok között sorolja fel, kik a kétszeres adószámítás kedvezményében csak tényleges hivatásszerű működésűk esetében részesülhetnek, elvetette a felebbező keresetét s elvi döntésében egyszer és mindenkorra kimondotta, hogy nyng- dijazott lelkészek állami adója nem számítható kétszeresen. Kisdedóvók segélyezése A főváros közoktatásügyi bizottsága a közoktatási ügyosztály előterjesztésére több kisdedóvó. javára szavazott meg segítséget. így a Mária- és Kun-utczai két kisdedóvó, melyeket a Budapest józsefvárosi kisdedóvó egyesület tart fenn, 1200 koronát kapott, a minek ellenszolgáltatásául köteles 30 fővárosi szegénygyermeket ingyen gondozni. A VI. és VII. kér. kisded- óvóknak 1600 koronát szavazott meg a bizottság s 40 szegény gyermek díjtalan ellátását kötötte ki, végül a Budapest-tabáni kisdedóvó egyesület 400 korona segélyt kap 10 szegénysorsu gyermek díjtalan ellátásáért. Közgazdaság. A kassa-oderbergi vasúttársaság. A napokban tartotta XXIX. rendes közgyűlését Fáik Miksa igazgatósági elnök elnöklete alatt, a ki a ►< ►< ►< ►<►< X ►< ►< X X X X X X X X X BUDAPESTI TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS ORSZÁG. ZÁLOGKÖLCSÖN RÉSZVr ________TÁRSASÁG_______ Közh írré tesszük, hogy f. évi április hó 1-én M, itt 6. a. újabb zálogkölcsön-intézetet nyitottunk me&r, hol mindennemű értékpapírokra, arany- és ezüst tárgyakra ékszerekre, valamint mindennemű ingóságokra leg magasai6 pónaolófogo/iQt adunk jutányos föltételek mellett M M M M H M M H M M közgyűlést megnyitván, üdvözölte a megjelent részvényeseket és konstatálta, hogy a közgyűlés határnapjának publikálása a törvényes formák között megtörtént. Azután bejelentette, hogy 94 részvényes részéről 30 400 darab részvényt helyeztek letétbe; a közgyűlésen 69 részvényes jelent meg, kik 26,950 szavazatra jogosítottak. Bejelenti azután, hogy a magyar kereskedelmi kormányt Mándy Lajos miniszteri taná- csas képviseli a közgyűlésen. Ezek után mehg szavakban emlékezik meg Steige" Gyula igazgatósági tag elhunytáról, ki még a legutolsó időben is teljes erővel szolgálta a társaság érdekeit és azt indítványozza, hogy emlékét a közgyűlés jegyzőkönyvileg örökítse meg. A közgyűlés egyhangúlag hozzájárult az elnök indítványához. Az igazgatósági, valamint a felügyelőbizottsági jelentést a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vette és a fölmentvényt megadta. A napirend második pontja, mely igy szólott : „Az igazgatóság esetleges javaslata beruházási kölcsönök fölvételére való fölhatalmazás tárgyában“, Fáik Miksa elnök javaslatára levétetett a napirendről azon oknál fogva, mert a kormánynyal folytatott tárgyalások eddig még befejezést nem nyeltek. Miután a közgyűlés az igazgatóságnak, valamint Ráth Péter vezérigazgatónak hasznos működésükért köszönetét szavazott, igazgatósági tagokká gróf Gsáky Zenót, dr. Ostheim Albertet és Ribáry Sándort, felügyelő bizottsági taggá pedig Kun Józsefet választotta még. Ezzel a közgyűlés véget ért. . vT/ ........................................................................ nr y | ■ hirdetéseket H | /ölvesz i a s kiadóhivatala ^ JSudapest I fyáltanoda-utcza 5. sz. j 4*—.............................4*