Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)

1901-02-18 / 7. szám

6 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1901. február 18. írásbeli teendők elvégzésére minden albizottságba tisztviselőt fogok kirendelni, a kinek feladata lesz az írásbeli teendők elvégzésén kívül a javaslatoknak ki­dolgozása is. Bátorkodom bejelenteni, hogy a követ­kező tisztviselőket szeretném kiküldeni, illetőleg fogom kiküldeni az egyes albizottságokba: Az első albizott­ságba magát a főjegyző urat, a ki a múltkori megál­lapodáshoz képest már a javaslatokon dolgozik is, A második albizottságba dr. Seregi Zoltán tanácsjegyző urat. Meg kell jegyeznem, hogy magától értetődik, mi­szerint abban az esetben, ha egyik-másik ügyosztály­ban valami specziális dologra volna szükség, azoknak kidolgozására kirendelhető mindig egy másik tisztvi­selő is. A harmadik albizottságba dr. Melly Béla, a negyedikbe dr. Bárczy István, az ötödikbe Folkusházy Lajos, a hatodikba Piperkovits Bátor, a Vll-ikbe gróf Festetich Géza, a Vlll-ikba dr. Raisz Rezső tanács- jegyző urakat, a IX. albizottságba pedig Ágotha László, fogalmazót. Ha méltóztatnak ehhez is hozzájárulni, akkor ezen urak is mind kifognak rendeltetni, a mire nézve különben a hatá;ozat már készen is van. (Helyeslés.) Hátra lesz még, hogy az albizottságok maguk között egy-egy elnököt válaszszanak, megala­kuljanak és hozzáfogjar ak a munkálkodáshoz. Én azt hiszem, hogy ezen munkálkodásokat, ha nem is e hó végéig, de márczius végéig szépen be lehet fejezni s akkor már a közgyűlés elé konkrét javaslatok lesznek tehetők. Ez az általam bejelenteni kívánt dolgok ösz- szessége és ha méltóztatnak megengedni, akkor a határozathoz képest a rendelkezéseket ily irányban meg is teszem. Dr. Springer Ferencz: Nekem csak a kiküldött tisztviselők tekintetében volna észrevételem. T. bizott­ság ! Az elnök ur javaslatából látjuk, hogy az Írásbeli teendők elvégzésére az albizottságba épen oly tisztvi­selők lettek kikü dve, a kiknek megvan a maguk fon­tos és állandó foglalkozásuk. Hogy egyéb példát ne említsek, az elöljáróságok vizsgálatára kiköldött albi­zottságba dr. Raisz Rezső tanácsjegyző van javaslatba hozva, a ki az V. kér. elöljáróságnál működik, ki ott jelenleg az elöljárót is helyettesíti és összes tevékeny­ségével az elöljárósághoz van kötve. Már most én az elöljáróságok vizsgálatát máskép nem tudom elkép­zelni, minthogy az albizottság minden egyes elöljáró­sághoz el fog menni, mert az egységes utasítások da­czára az elöljáróságoknál mégis egyik-másik dolgot más és másképen végeznek el. Ha pedig az elöljáró­ságokon igy végig kell menni, akkor nem tudom, hogy a helyettes elöljáró ur ilyformán velünk együtt mű­ködni képes lesz-e ? Polonyi Géza: Szerintem az első és fődolog az, hogy olyan tisztviselők álljanak az albizottság rendel­kezésére, a kik teljesen tájékozva vannak az ügyek felől és javaslatokat is tudnak elkészíteni. Másfelől a polgármester ur már előre is jelezte, hogy ha a ki­küldendő jegyzők egyike vagy másika nem érne reá az albizottságba való részvételre, a helyett ő minden­kor egy másikat is kiküldhet. így tehát Springer ur­nák az aggályát nem oszthatom. Elnök: T. bizottság! A mi Springer ur észrevé­telét, helyesebben mondva aggályát ilieti, bátorkodom megjegyezni, hogy oly tisztviselőt, a kinek ne volna elfoglaltsága, nem tudok az albizottságokba kirendelni, mert hisz a fővárosnál minden tisztviselőnek meg van a maga munka és hatásköre. Nekem a kirendelésnél arra kellett figyelemmel lennem, hogy az albizottsá­gokba oly tisztviselőket rendeljek ki, a kik kiválóan ismerik azokat az összes ügyeket, a melyekkel az illető bizottsági tag urak foglalkozni fognak. Ha mél- tóztatott a felolvasott névsort figyelemmel kisérni, a tisztviselők mindegyike éppen abban az ügykörben, a melybe kiküldetett, kiváló munkaerő és azon ügyek­ben kiváló szakértelemmel bir. Ha azonban egyik vagy másik a kiküldöttek közül bizonyos okok folytán hosz- szabb vagy rövibebb ideig elfoglalva volna, vagy nem állhatna rendelkezésre, nem lesz semmiféle nehézség arra nézve, hogy ha az albizottság tagjai esetleg tőlem még egy munkaerő kirendelését kérik, rögtön, azonnal ne intézkedném újabb munkaerő kirendelése vagy a hiányzó munkaerő pótlása iránt Ahhoz azonban, hogy a tárgyalások megkezdődjenek, az elinduláshoz ez az intézkedés teljesen elég s e tisztviselők a leg- hivatottabbak arra, hogy működésűkben elősegítsék az albizottságokat. Benedek Sándor: T. bizottság! Én arra nézve volnék bátor kérdést intézni a t. bizottsághoz, hogy ezek­nek az albizottságoknak a megalakulása hogyan történjék ? Elnök: Majd én összehívom őket. Benedek Sándor : Helyes. A másik kérésem az volna, hogy méltóztassék körrendeletileg arra nézve is intézkedni, hogy a mennyiben az albizottságok egyes esetekben nem tartanák czélszerünek, hogy dél­előtt tartsák m°g a vizsgálatokat, akkor arra az esetre a hivatalok utasittassanak, hogy délután is áll­janak a bizottságok rendelkezésére. Elnök : Ez meg fog történni. A mi a vezetők ki jelölését illeti, ezt a kérdést talán már most meg- oldhatnók. Talán felolvashatnám a névsort és tessék mindjárt választani az urak közül, hogy melyik kéres­sék fel az albizottságok megalakítására ? Polonyi Géza: Nem, hanem én azt hiszem, a legjobb lenne, hogy ha úgy, mint az a képviselőházban is történik, az albizottságok egy meghatározott napra összejönnének és akkor valamennyi albizottság egy­szerre megalakulna. Benedek Sándor: Én sokkal jobbnak és czélsze- rübbnek tartanám, hogy ha a polgármester ur jelölné ki az elnököket. Radocza János: T. bizottság! Kétségtelen, hogy a leghelyesebb eljárás az lenne, a mit Polonyi ur méhóztatott indítványozni, hogy minden albizottság saját kebeléből önmagának válaszsza meg az elnökét. De másrészt figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy vannak egyes albizottságok, a melyekben csak három tag van mindössze s igy könnyen megeshetik az, hogy a három tagból csak egy fog eljönni, mint a hogy ma 30 tagból alig vagyunk 15 en jelen s ak­kor az az egy tag hogy válaszsza meg maga magát Ezért gyakorlatilag nem tartom keresztülvihetőnek azh hogy minden egyes albizottság úgy alakuljon meg s , jobbnak tartom, hogyha e harminczas bizottság fogja megállapítani, hogy felkérik Pétert, vagy Pált arra, hogy az albizottság tagjait meghívni szíveskedjék az aztán az albizottságot megalakíthatja s ezek az albi­zottságok mindjárt elkezdhetik működésűket. Tenczer Pál: Méltóztassék talán az elnöknek az ülést egy pár perezre felfüggeszteni s addig megbe­szélhetjük a dolgot, hogy kik legyenek az elnökök. Polonyi Géza : Minek ? Proponálja az elnök az illetőket!

Next

/
Oldalképek
Tartalom