Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)

1900-02-26 / 9. szám

Ill, évfolyam

Budapest 1900. február 26.

9. szám.

KÖZIGAZGATÁSI HETILAP

Jílöfizetesi ára;

Egész évre

................................12 Kor.

Fé

lévre.....................................6 Kor.

^Szerkeszti es kiadja :

DR- BARTHA SÁNDOR.

jSz ER KÉSZT ŐSÉG jís KIADÓ J

IV. kér., Beáltanoda-utcza 5. szám.

A komédiások.

Eltemették a kövezési járulék szabályrendeletét Morzsányi Károly, Polónyi Géza, Heltai Ferencz, Vázsonyi Vilmos, Kasics Péter, Palotai Rezső, Wágner Géza, Virava József és legvégül a polgármester beszélt a fölött a gödör fölött, amelybe a jóakaratnak ismét egy parányi jelét hántolták el. Morzsányi Károly felszólalását aktuálissá tette a küszöbön álló képviselőválasztás. A mikor ö azt mondta : Maradjunk úgy, mint régebben, akkor magára gondolt és a kerületére, a mely az övé volt, de most, a másé. De nagyon igazságtalanul tette azt a kijelentést, a melylyel hiveket akart magának szerezni a főváros anyagi kárára.

A Morzsányi felszólalása és az utána elhangzott valamennyi beszéde, mindenkit meggyőzhetett arról, hogy a főváros törvényhatóságainak ülésén a főváros érdekeit megvédeni többé nem lehet. A bizottsági tagok el vannak telve önönmagukkal s mindent meghiusita- nak, ami — ha csak látszólag is — sértené az érdekeiket. A polgármester intöszózattal fordult a városatyákhoz, de ö is hatástalanul. Hasztalanul mondta el, hogy milyen könnyelműen bánnak a főváros vagyonával, hogy mindent akarnak, a mit a privát érdek sürget és megtagadják hozzájárulásukat, ha a közérdekről van szó.

Nincs komolyság abban a testületben. Az anyagi érdekek ezernyi hálózatával van átszőve az egész bizottság s egyik nem bántja a másikat, nehogy a sérelmeket kettőzötten kapja vissza. A tanács jót akar, mondta az egyik bizottsági tag s a felelősséget a törvényhatóságra kell áthárítani a történendökért, mert jó szándékaival a tanács állandóan kudarczot vall.

Nagy hiba az is, bár könnyen menthető, hogy a tanács javaslatai többnyire elhibázottan kerülnek a törvényhatóság elé. Valamely tetszetős ideát jól-rosszul összehordanak s elnagyolva szabályrendeletté gyúrnak és feltálalják a törvényhatóságnak. A szabályrendelet sem alapjában, sem tartalmában nem felelhet* meg a követelményeknek. Előkészülete felületes, kidolgozása pongyola. Az emberek szavakkal dobálóznak, hánytorgatják a főváros pénzügyi helyzetét, elkerülhetetlen szükségesnek mondják a szabályrendelet megvalósitását, a melyet azonban csak frázisokkal támogatnak. Számszerűleg nem mutatják ki, hogy J861 óta hány milliót és milyen drága pénzt forditottak a kövezésekre. Statisztikailag sem mutatták ki, hogy mekkora megterheltetés a kövezés fedezése a közpénztárra. Csak úgy odavetöleg emlitették, hogy a burkolási költség 86 százalékát a jövedelmekből fedezik, mig az ingatlan tulajdonosok csak 14 százalékkal járulnak a költségekhez.

Ezt a méltánytalanságot kell megszüntetni, de a javaslat tervezői éppen erre nem fektettek súlyt. Azt kell hinnünk, hogy a különben jótakaró, de hibás javaslat már kezdettől fogva arra készült, hogy életbe ne lépjen. Mert szinte csodálatos, hogy a szakbizottságok tagjai egészen más hibákat fedeztek fel a javaslatban a közgyűlésen, mint annak idején a bizottságokban. Majdnem hihetetlen, hogy a szakbizottságok nem vették észre a járulék kulcsának aránytalanságát. Vagy a szakbizottságok nem gondoltak arra, hogy a kültelkek szegény lakosai nem fizethetnek olyan magas adót, mint a 4—5 emeletes paloták urai. Ezzel a hibás kulcscsal engedték be a szabályrendeletet a közgyűlésbe. Valószínűleg azért, hogy a közgyűlésnek oka legyen a szabályrendelet visszautasítására.

Az egész eljárásban elszomorító komédiá- zást látunk. A főváros érdekeit sem a tanács, sem a szakbizottságok, sem a törvényhatóság