Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-02-05 / 6. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS jooo. február 5. 12 szelidebb alapokra akarják helyezni a szolgálati viszony fontar tását: akkor nem parczialis intézkedésekre, de a népnevelés megjavitására, humanitórius tevékenységekre van főleg szükség, mely szükségérzete azonban a mi társadalmunkat még nem hatván át teljesen, — e kérdést éppen azért tartják oly nehezen megoldhatónak. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a hatóság még az eddiginél is erőteljesebb szabványokat ne alkalmazzon ott, hol bizonyos rendszerességet, visszaesést tételez fel. És itt eljutottunk ismét a cselédkönyvek kiállításának formájához, mely a cseléd múltját, sőt szokásait is h vatva volna mindenkor feltárni. S a legjobban megvitatott kérdés éppen az, vajon a nem mindig részrehajlatlan gazda, mint egyik ügyfél tetszésére le- gyen-e bizva, hogy egy neki esetleg ellenszenves cseléd könyvébe tett igaztalan bejegyzés által ez utóbbit örökre keresetképtelenné tegye ? Szerintünk a hatóságok kötelességében állana, hogy minden egyes cseléd ellen lefolytatott ügyből kifolyólag a könyvbe hivatalos bejegyzéseket teljesítsen. Nem is lenne ez valami nagy újítás, mert pl. Budapesten a bérkocsisok, társaskocsisok, ószeresek és hordárok jogosítványaiban minden ellenük lefolytatott hivatalos ténykedés feljegyezve vagyon Az illetők igy jobban is őrizkednek a kihágások, visszaélések elkövetésétől és a gyakorta visszaesők a szolgálattól végképp el is tilthatók. Hanem az igen helyes javaslat és tudtommal az illetékes tényezők már foglalkoznak is azzal, hogy a cselédkönyvek arcz- képekkel legyenek felszerelve. A kifutó intézmény eltörlése és a helyszerzők megrend- szabályozása volnának még azon tényezők, melyektől üdvös javulást várhatnánk. Ez utóbbiakról legközelebb többet! Sötétség. — Szénrajz. — A felvilágosodás százada — a XIX. — elmúlt, s most megkezdődik a sötétség. Emberek, asszonyok, lányok, ifjak és vének: daloljatok, hogy ne féljetek a sötétségben. Lám, a lég- szesztársulat nem fél, mert, ha az ausztriai bányász-sztrájk miatt nem lesz szónkészlete, hát egyszerűen nem fog gázt produkálni, s aztán a kánya bánja, hogyha a feje tetejére áll is a város, meg egy csomó iparvállalat, amelynek gázmotorral kell dolgoznia. Azutc/ákat ki fogják világítani petróleummal, minta régi jó időkben, vagy akinek az nem tetszik, mikor este sétál, gyújtogasson mindig gyufát. A gyufa olcsó : egy skatulya két fillér, s a svéd gyufa, valamint az Emke gyufa egyaránt pompás. Akinek pedig még ez sem tetszik, az vegyen tolvajlámpát és azzal járjon az utczán. így legalább, aki lámpával jár, biztos lehet benne, hogy csak olyan ember üti le, vagy rabolja ki, akinek nincs lámpája és venni akar. Tehát a légszeszlársulat igen jól érzi magát, s biztatja a fővárost, hogy még van tiz napra való készlete. (Igaz, hogy mire e lap megjelenik, már alig 2—3 napra való lesz a készlet) Ha pedig ez elfogy, maja szállítanak talán szenet a többi bányák Guttmann testvérek is már naponta 30—35 waggon szenet képesek szállitani (tehát éppen 15—20 waggonnal kevesebbet a napi szükségletnél!), hát majd csak megsegít az Isten. Nézzünk éppen ezért bizalommal a sötétség elé, s dicsérjük a derék légszesztársu- latot, amely, hololt évtizednél többre szóló szerződése van a világításra a várossal, még annyira sem tartotta érdemesnek a fogyasztóit, mint az utolsó speceiájos, aki nem merne üzletet nyitni, ha legalább egy-két hónapra való árukészlete nem volna. Dicsérjük a derék légszesztársulatot, amely alkalmat ad nekünk, a fővárosnak, érdekelt ipari vállatoknak és magánfogyasztóknak arra, hogy az eljövendő sötétségben végre világosan lássunk egyet: azt tudniillik, hogy nemcsak a világ, de a légszesztársulat is qua parv sapientia regitur. És hozzá még mennyire : qua ! ? Egyébként azt hiszem, Budapesten s vannak, akik szeretnék, ha minél hamarább ki aludnék a gáz és minél tovább lenne éjjel lehető kevés világosság. A szerelmesek és tolvajok ezek. De figyelmeztetem őket, ne nézzenek vérmes reménynyel a bekövetkezhető sötétség elé. Mert igaz ugyan, hogy könnyebb lesz kasszát és csókot lopni, de nem lehet-e tartani végzetes cseréktől. Nem félhet-e pl. a kalandra vágyó Don Juan, hogy az esti találkán az imádott lányka helyett a sarki rendőrt öleli magához, s mikor ez félrelöki, a sötét és frissen festett lámpaoszlopot csókolja meg? Vagy nem aggód hátik a betörő, hogy a sötétben a főkapitányság inspekeziós szobájának az ajtaját töri fel, s értékes áruk helyett értéktelen rendőrtisztviselőket visz magával? Vagy, végül nem lenne-e borzasztó, ha a csókra vágyó szerelmes lány megcsókolja a kasszafurásra vágyó betörőt és viszont: a kasszafurásra vágyó betörő meg . . . ? Minek folytassuk ? A sötétség úgyis mindent elföd. Még a légszesztársulat sapientiáját is. Pedig a teljes gázvilágitás mellett sem nagyon világit. Jó lenne talán Auer-harisnyát rája húzni. Úgyis ez az egyetlen harisnya, amely csak úgy használható, ha felsrófoljuk a gázt Mert ha lesrófoljuk, akkor hiába van ott a harisnya. Lehet, hogy ez kecsegteti az ausztriai szénbányászokat is, amikor sztrájkolnak. Talán ők is fölöslegesnek tartják a harisnyát. És lehet, hogy a légszesztársulat érdemes i-gzz-gatóit is ugyanez a szempont vezérli. Ki tudja, talán őket is ... ? Lá mpagyujtogató. A főváros a szobrászoknak A lipótvárosi Szent-István bazilika szentélyében alkalmazandó reliefek elkészítésére a főváros annak idején három művész között szükebb pályázatot hirdetett, minthogy az első alkalommal bemutatott mümintákat kifogástalanoknak nem nyilváníthatták. A művészek valamennyien átdolgozták pályamüveiket s uj mintákat terjesztettek a bíráló bizottság elé. A szükebb pályázat győztese Mayer Ede szobrász lett, őt is bízták meg a munka kivitelével. A tanács azonban nem akart méltánytalan lenni a szükebb pályázatban részt vett másik két müvészszel szemben sem, s időmulasztásukért némi kárpótlásul Dankó János és Führer Szilárd szobrászoknak egyenként 500- 500 koronát szavazott meg.
