Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)

1900-12-03 / 46. szám

12 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1900. deczember 3. lan és a költséges fűtés hiába valóvá válik. A vasút­társaság igazgatósága most engedélyt kért a tanács­tól, hogy a kocsik elején levő ajtókat a fűtés idejére bezárhassa és igy védekezhessék a hideg levegő betó- dulása ellen, a mint azt Budapesten már hosszabb idő óta gyakorlatba vették, A nürnbergi tanácsnak azonban aggodalmai vannak, hogy az ajtók bezárása forgalmi és közbiztonsági okokból egyaránt nehézsé­gekbe ütközik. Megkereste tehát Budapest főváros tanácsát, hogy világositsa föl, vájjon az ajtók lejára­tása miként vált be, s az uj rendszer életbeléptetése nem ütközik-e nehézségbe ? A szegéuyügyi szabályrendelet tervezet sikere A közelmúlt napokban adta ki a fővá rosi ta­nács közjótékonysági ügyosztálya az uj szegényügyi szabályrendelet tervezetét. A munkálatnak máris igen nagy sikere van, a minek egyik legérdekesebb bizo­nyítéka a vidéki városok élénk érdeklődése. Számos vidéki nagyobb városból érkezett megkeresés a fővá­ros tanácsához, hogy a tervezet egy egy példányát küldje meg nekik. A vidéken olvasták ugyanis e ter­vezetről közzétett ismertetéseket és az abban felhal­mozott anyagot olyan becsesnek tartják, hogy ha a fővárosi tervezet mintájára a vidéki törvényhatóságok szintén a főváros példája szerint szabályozzák a szegény­ügyet, azzal a fontos közigazgatási ügyágazat orszá­gos rendezés-e lehetővé válnék, s mintegy önmagától megvalósulna. A tanács természetesen a kívánt pél­dányokat készséggel bocsájtotta rendelkezésére az ér­deklődő hatóságoknak. A folyamméruoki hivatal uj vezetője A földmivelésügyi miniszter ma értesítette a fő­várost, hogy a magyar királyi folyammérnöki hivatal vezetésével Bagy dön műszaki tanácsost bízta meg. A tanáosos ezenkívül mint külön miniszteri megbízott is fog szerepelni. A Ferencz József kaszárnya uj gondnoki. A főváros tanácsa a Ferencz József huszár­kaszárnya gondnokául Pasku ezredest, a második honvéd ezred parancsnokát választotta m?g. Egy egyesület bonyodalmai. Súlyos panaszt emeltek a „Haladás leánykihá- zasitó és temetkezési egyesület“ vezetősége ellen, magának az egyesületnek elégedetlenkedő tagjai. A panaszosok mindenféle visszaélésekkel vádolják az egyesület vezetőségét, panaszolják, hogy a főpénztáros és az ellenőr testvérek s igy a szükséges ellenőrzés teljesen hiányzik, a tagok pedig tetemesen károsod­nak. A panaszok alapján az illetékes kerületi elöl­járóság megtartotta a vizsgálatot, s az egyesület vezetőit állásuktól felfüggesztette. A tanács, a mely második fokban foglalkozott az egyesület dolgairól, nem vette tudomásul az elöljáróságnak ezt az in­tézkedését, mivel a felfüggesztés egyedül a belügymi­niszter joga. A bajok orvoslása céljából azonban a kívánt intézkedések megtétele czéljából felterjesztést intéz a belügyminiszterhez és addig is, mig a miniszter ren­delkezése beérkezik, Günther Béla kerületi választ­mányi tagot az egyesület működésének állandó ellen­őrzésére kiküldötte. Egy régi egyesület feloszlása. Az óbudai Frőbel-féle nőegyesület iskoláit és kisdedóvóit a főváros átvette, minélfogva a nőegye­sület elhatározta, hogy feloszlik. A belügyminiszter most az egyesület feloszlását tudomásul vette, s erről a főváros közönségét leiratilag értesítette. A Frőbel nőegyesület feloszlásával a fővárosnak egy hosszú idők óta sikerrel működő régi egyesülete múlik el. Zajtalan qurkokt az iskola előtt A tanács elhatározta, hogy a Felsőeriősor és Km^tty- utcza sarkán levő fővárosi iskola előtt zajtalan burkolatot létesít. A burkolat költségeit 14300 koronára irányozták elő. Az árlejtést a legközelebbi napokban kitűzik. A bakterologiai intézet jégszáliitmányának vámmen­tessége. A bakterológiai intézet panaszt tett a tanácsnál, hogy kocsijait a határokon minduntalan megvámolják, bár az intézet m'nt tudományos és részben humánus intézmény vámmentességre joggal tarthat igényt. A főváros most kimondotta, hogy az intézet kocsijain levő víztartályok, valamint portati-jégszekrény vám­mentesek, s igy azok után vámot követelni ezentúl nem szabad. Vélőkészülék a telefon fertőzések ellen. A telefon kagylója orvosok állítása szerint sok­féle közvetítője lehet a ragadós betegségeknek. A budapesti közúti vaspálya-társaság két mérnöke König és Zappner olyan készüléket talált fel, a mely­nek segítségével mindennemű fertőzésnek útját lehetne vágni A szabadalmazott szerkezetet a feltalálók be­mutatták a főváros tanácsának, s kérték, hogy ast a hivatalokban berendezett telefon-készülékeknél alkal­maztassa. A tanács a mérnöki hivatallal megvizsgál­tatta a védőszerkezetet, s különösen a felöl kért fel­világosítást, vajon az a telefon használatát _ nem za­varja-e? A mérnöki hivatal ma tett jelentése szerint a készülék a beszélő kagyló elé vont papirlemezből

Next

/
Oldalképek
Tartalom