Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-11-19 / 44. szám
* MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS ___ ___ 1900. november 19. sz ámára, teljes gyakorlati érzékkel és mindenek felett jóindulattal. Nem szükséges külön kitérnünk rá, hogy e mellett talán egy némely irányban kevésbbé tökéletes. Ugyan ki várhatna tökéletes munkát akkor, mikor az egész emberiséget illető olyan kérdésekről van szó, a melyeket tökéletesen eddigelé a világ egyetemben sem oldottak meg, soha és sehol. Mi lenne a szocziálizmus háromnegyed részéből, ha ezeket a kérdéseket tökéletesen meg lehetne oldani? A mi évszázadokon át utópia, annak meg- valósitását nem kereshetjük egy törvényhatósági szabályrendeletben, a melynek elvégre is csak az a czélja, hogy a meglevő keretben, adott eszközökkel a körülményekhez képest rendezze a szegények ügyét, első sorban pedig egységessé tegye és minél gyümölcsözőbben rendezze a hatóság feladatait a köztámogatásra szorult szegény elemekKel szemben. A mai viszonyok között alaptervezetül a további részletes megvitatás és kidolgozás alapjául, kitűnő szolgálatot fog tenni a Horvát János munkája, a melyet őszintén üdvözöl minden jóindulatú ember, aki a közjótékonysági ügy terén némi ismerettel bir, s e fontos probléma iránt szeretettel érdeklődik. Horvát János tanácsos nem a modern világ versengője. Jóformán visszavonult ember, a ki csendben, zaj és reklám nélkül dolgozik. Hogy milyen eredménynyel, milyen tudással, gonddal és szeretettel, az csak ilyenkor derül ki, a mikor egy-egy fontos és nagyszabású munkája a nyilvánosság elé kerül. A legújabb tervezet nem az első gyümölcse munkásságának ; ki tudná megmondani, hogy hányadik, a melyek meg fogják őrizni tudását a jövendő utódoknak, a kik leginkább meg tudják majd becsülni az uj fényes Budapest alapvető oszlopait, a kik régi ember létükre, a modern viszonyokon is felül emelkedve állják meg helyüket a legnehezebb pontokon. De ne beszéljünk régi emberről. Horvát Jánosnak dicsőséges része van az uj főváros alapjai lerakásánál, a lelke azonban, — látjuk a munkájából — fiatal és üde; a munka ereje pedig tökéletes. * A megjelent szegényügyi szabályrendelet-tervezet és a kisérő előterjesztés olyan minden izében érdekes, hogy legjobban szeretnők a maga egészében közre adni. A térszűke azonban meggátol ebben s igy főbb vonalaiban fogjuk csupán ismertetni, —fenntartva magunknak természetesen, hogy alkalom adtán az abban érintett kérdésekre külön és ismételten visz- szatérjünk. A tervezet többféle bizottsági, tanácsi és közgyűlési tárgyaláson megy még majd keresztül, a mely tényezőknek a végleges megállapodásoknál fontos feladata jut. Horvát tanácsos szabályrendelet-tervezete a székesfőváros' által gyakorlandó közsegélyezés módjáról és mértékéről szól, a magas és nagyérdemű előterjesztés és indokolás azonban tágabb térben felöleli a kapcsolatos általános kérdéseket is. A tanácsos már ugyanebben a tárgyban két előterjesztést dolgozott ki. Egyiket 1889. a másikat 1892-ik évben. A mostani a két elsőnek kiegészített és bővebben kifejtett alakja. Alapelve, hogy a szegényügy problémájának megoldása nem lehet csupán az egyes törvényhatóság feladata, hanem ez az államra és társadalomra is nehezül, és csakis e három tényező összemüködése találhatja meg — habár csak részben is — azokat a módozatokat, a melyek a közelszegényedést ellensúlyozhatják. Ez okból nem lehetséges a fennforgó kérdéseket a fővárosnak egyedül saját erejéből megoldani, hanem kérnie kell a kormány, vagyis az államhatalom hasonló igyekvését és a társadalom odaadó támogatását. Sok fontos és érdekes pontban ott szakad meg a tervezet, hogy .... ez vagy az a feladat már a törvényhozást illeti s igy megoldása a főváros igyekezetével nem lehetséges. Mindenesetre és feltétlenül kívánatos tehát, hogy a főváros akcziója ne maradjon csupán a helyi szegényügykezelés rendezése, hanem megindítsa az általános mozgalmat a fontos kérdés megoldása érdekében s a főváros kezdőlépését nyomon kövesse a kormány, illetve törvényhozás akcziója. Érdekes ismertetést közöl a jelentés a külföld világvárosainak szegényügyéről is. j] így Londonról írva többek közt konstatálja: Az angol törvényhozás azon elvet, hogy az állam köteles szegényeiről gondoskodni, elismeri. Ezen alapelv jut kifejezésre szegényügyi rendszerének még a 30-as évek elején történt újjászervezésében is azon praegnans vonással, hogy minden szegény köteles a neki csakis előlegül adott segély értékét, valamiféle munkával ledolgozni. Kiviteli eszközök: dolgoztató házak (Workhouse, a német Werkhaus) szigorú takarékossággal kiosztot élelmezés és ruháztatás, a két nem teljes elkülönítése mellett. Minden munkabiró szegényt dologra szorítanak. A mnnkáért befolyó jövedelmet első sorban az intézet kiadásainak fedezésére fordítják. A munka kiosztásánál nem az egyéni hajlam, hanem az illető testi ereje és egészségi állapota dönt. Szokásban van a közsegélyezésnek a dolgoztató házon kívüli módja is, de csak munkaképtelenekre nézve. Az a szegény, a ki a dolgoztató házban való segélyezte- tését visszautasítja, elveszti az intézeten kívüli segélyeztetésre való minden igényét. Egyebekben az angol közjótékonysági rendszer bureauk- ratikus szervezetű.
