Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-09-03 / 33. szám
10. Vagyis, hogy a nagy vadász majd az ablakból fogja lelőni ama bizonyos vadkanokat. Ez tudniillik kényelmesebb is és biztosabb is — hogy nem kell lőni Mint lapunk zártakor értesülünk, a Búd. Tud. czimü fél- hivatalos kőnyomatos újságban czáfolat jélent meg, mely a fön- tebbi kommünikét lógből kapott koholmánynak jelenti ki. Mi azonban a czáfolat daczára is közreadjuk az első kommünikét, mert a mai kormány czáfoló rendszere mellett nem valószinütlen, hogy a Búd. Tud. czáfolatát viszont egy újabb félhivatalos czáfolat fogja leczáfolni. Igazmondó. Szabályrendelet kijátszás. A fővárosban szabályrendelet tiltja, hogy fehérre rr eszeltvagy mázolt házakat építsenek A rendelkezés megalkotásakor mindenek felett közegészségi szempontból intézkedett ilyen értelemben a főváros, mivel köztudomású dolog, hogy a világos szin, főképen ha a napsukatak reá vetődnek, rendkívüli módon rontja a szemet. Azonban mint sok más inté'.kedés, úgy ez is lassacskán feledésbe merül. \ fővárosban napról-napra vehetni észre olyan világos szürkére mázolt épületeket, a melyeknek színét a fehértől csupán egy igen vékonyka határvonal választja el. A türelmes hatóság úgy látszik mit sem törődik a nagy gonddal készített szabályok áthágásával, annál elégedetlenebb azonban a kö önség, melynek a fehér házak kellemedenséget okoznak. A Belváros lakosai panaszszal is fordultak a fővároshoz, melyben orvoslást kérnek világos szinü házfalak ellen. A panaszos kérvény szerint a kálvin téri lakosok szemét az üUői-ut sarkán újra mázolt hatalmas bérpalota rilágos színe bántja, a Sándor- utcza és Muzeum-körut sarkán pedig a Muzeum-kőrut belvárosi oldalának lakéi bosszúságára villog a nyári napsugárben egy hatalmas fehérre mázolt bérház. A panaszosok azt állítják, hogy az ablaktáblákat kényte'enek déltájban betenni, mert megfájul a szemük a túlságosan élénk színektől. Ha a főváros a panaszt komolyan veszi, városszerte galiba támadhat a dolog mogbolygatása miatt, mert bizony az kétségtelen, hogy a fővárosban ujjabbau rendkívül elszaporodtak a fehér házak, a mi elég különös, mert hiszen az ilyen mázolás sem nem taitós, sem pedig nem valami szép. A vitás kioszk. A főváros tanácsa most tanácstalanul áll egy összebogozott jogi kérdéssel szemben, melynek bogai a városligeti mutatványos téren, a Barokaldi néparénával szemközt levő kioszk fölött vannak megcsomózva. A szálak végei különböző kezekben vannak. Az egyiket egy ártatlan és eredeti I-szárau fővárosi bérlő szorongatja a kezében. A másikat egy asszony ránczigálja, a kinek tanúlságos történetünkben a II. számú bérlőnek mozgalmas szerepe jutott. A harmadik fonálnak vegyesen boldog és boldogtalan tulajdonosa ismét egy ur, a ki vadidegen létére részesül abban a szerencsében, hogy a III. számú bérlő szerepét magára vehesse. A história egyéb — már mondtuk, hogy összebogozott — szálai Q5jzül egyik, a legvastagabbik a főváros derekára van kötve és 1900. szeptember 3. főváros fiskális — emberei kapaszkodnak belé, hogy egy erős rántással megoldják a csomót. A megoldás azonban nem igen sikerült eddig, — rántás ellenben van, még pedig meglehetősen kozmás. Imhol tehát a regényes történetke a maga meztelen valóságában : A városligeti mutatványos téren a főváros területéből a Barokaldi czirkuszszal szemben levő 6. parczellát bérbe vette valaki. A fél a fővárossal több évre szóló bérleti szerződést kötött, s az üres telekre — kioszkot építtetett. Az üzlet virágzásnak indult s ekkor a tulajdonos — az I. számú bérlő — eladta egy asszonynak. Eladta pedig a kávéházi épületet és átruházta reá a fővárossal szemben fennálló bérleti szerződését is. így lett az asszonyból II számú bérlő. A főváros az átruházást készségesen tudomásul vette, s a régi szerződést az uj bérlővel is megerősítette. Ámde az uj — a II. számú — bérlő a réginek — az 1. számúnak — nem fizette meg pontosan a vételárat, ami miatt az bírói végrehajtást vezetet ellene. Lefoglaltatta összes ingóságait, meg a saját maga építette kioszkot is, mely mint nem telekkönyvezett ingatlanság az ingóságokkal együtt került árverés alá. A nemfizető és végrehajtást szenvedett Il-ik számú bérlőnek azonban szemfüles módon még az árverést megelőzőleg átruházta a már reá ruházott bérleti szerződést egy harmadik urra, - a III. számú bérlőre — a ki a szükséges jóváhagyásért beadta folyamodását a fővároshoz és beleült a kioszkba. A ki nem elégített I. számú bérlő azonban szépen kitüzette az árverést és elliczitáltatta a kioszkot, a mely — de tényleg az övé volt — formailag a II. sz. bérlőé. — De a főváros területén állott és — egy harmadik ur birtokában volt. Ez a harmadik ur — a III. számú bérli — tiltakozott az árverés ellen, mert a bérlet az övé, s nem engedheti a feje felül elliczitálni a házat. A főváros is tiltakozott az árverés el en, a mi azonban csak annyit használt, hogy bírói utón belefoglalták az árverési feltételekbe, hogy az árverési vevő tartozik a fővárostól a területre vonatkozó bérleti szerződésnek saját magára átruházását kieszközölni. Az árverést annak rendje és módja szerint megtartották s az árverésen megvette a kioszkot az I. számú bérlő, — aki építtette volt. — Ennek most természetesen az a hő kívánsága, hogy mielőbb elfoglalja uj tulajdonát. Folyamodott tehát a fővároshoz, hogy ruházza át reá a bérletet: de folyamodott a II. számú bérlő is, hogy ruházza át a szerződést, melynek joga őt illeti, — a III-ik számú urra. Ugyanilyen epedő kívánságát fejezte ki folyamodásában ez a harmadik számú bérlő is, aki egyébként igen jól érzi magát a kioszkban. Ezért áll most a tanács tanácstalanul. Azaz, hogy most már nem, mivel végre is azt határozta, hogy nem vesz tudomásul semmit, nem ruház ᣠtöbbé semmit hanem megvárja az év végét, a mikor szerencsére lejár a szer" aződés határideje, akkor majd valahogy tisztázzák az ügyet. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS
