Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-05-28 / 22. szám
1900. május 28. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 11 nyerné a megismerésnek és hálának, noha bár késő, de azért annál inkább megérdemlett koszorúját.“ Széchényi nemzeti felvirulásunk kérdésében az Üdvleldét bizonyos súlyú, erkölcsi tényezővé óhajtotta tenni, a mi egyedül krislálytiszlaságánál fogva válhatik azzá. Ezért véleménye szerint fontos: 1. a kitűzött méltánylás kit illethessen, s arra az illető mi módon érdemesithesse magát 2. ki legyen az ki az érintett illetőséget, valamint a szerzett érdemeket elitélje ? és végül 3. hol legyen az épitmény ? „Az első pontra nézve azt mondja többi között Széchényi, hogy a kérdésben levő méltánylás csak azt illethetné, ki jó sikerrel járult a magyarnak szellemi és anyagi kifejtéséhez. Külön fajuak, vérüek s nyelvűek közt sem kellene, mint gondolnám, különbséget tenni s elválasztó falakat vonni. Minden egyoldalúságot s minden rögtönzést egyiránt és felette féltékenyen kellene kerülni, nehogy pártszint nyerjen a dolog s pillanat okozta felhevülésben tán olyan is emeltessék a megjutalmazás- nak szánt helyre, ki arra érdemetlen, s ekkép nem oda való mert akkor az utódok abba a felette kellemetlen helyzetbe juthatnak, hogv azt Augias istállóiként néha kiseperni kénytelenit- tetnek. Nemzeti részrehajlatlanság és nemzeti méltóság fényében kellene állani a megjutalmazásnak.“ Ebből kifolyólag természetesen arra a következtetésre jut Széchényi, hogy részrehajlatlanság méltóságában álló nemzeti orgánumra van mindenekelőtt szükség. E czélból az országgyűlés és kormány tagjaiból külön állandó bírói választmány kiküldését tartja szükségesnek, a mely kiválasztott testület a nemzet nevében intézkednék. A helyre vonatkozólag a legnagyobb magyar kijelenti, hogy az alkalmas területet, saját pénzén felette megfelelő helyütt a budai hegyekben ha tetszik, tüstént megszerzi, s azt a közönség szabad rendelkezésére bocsátja, továbbá, hogy a megszerzendő hely mind elvonultsága, mind magassága tekintetében tökéletesen megfelel a czélnak. Irata 34. oldalán leirja a helyet a többi között a következőképpen: Meredek a hely igaz, de annál jobb, mert annak színére mámoros nem juthat, hol pedig istenileg sóvárgunk felhévülhetni, oda minden földi itas- ságból kiébredve, egyedül józan állapotban szabad lépnünk, minthogy a testnek kéjbilincsei és ezer szórakozásai között, hiába törekszik a lélek csak egy kissé is magasabbra emelkedni a mindennapinál.“ Ezen szempontok által vezéreltetve nem találta a Gellérthegyet alkalmasnak a kitűzött czélra. Naplóiból megtudjuk, hogy 1842. május 14-én járt a budai hegyekben mig végre 1842. junius 25-én a budai tanácscsal a Hármashatárhegyen alkalmas helyet talált. Nemsokára látjuk őt, a legnagyobb magyart, miként noha sokoldalú volt elfoglaltsága, ezen első pillanatra talán kicsinynek látszó, de mégis a jövőre nézve nagy horderejű erkölcsi súlyú kérdésben helyes, minden izében átgondolt tervvel lép föl. Hogy miért óhajtotta Széchényi a pantheont a hármas határhegyen, az eszmemenetéből önként következik. Egészítsük ki az ő eszmemenetét a milyen eredményre fogunk jutni? A Szent-Gellérthegy, a most már 600.000 lakost számláló zzékes-föváros közepén lévén, a hatalmas Duna-folyam partján a nagy közönségnek legközelebb fekvő és legkönnyebben elérhető kiránduló helye. Nem túlzás talán, ha fölteszszük, hogy a lakosság fele nincsen oly anyagi viszonyok között, hogy nyáron Budapensten kívül keressen helyet üdülés, avagy szórakozás czéljából. Tudjuk nagyon jól mi budapestiek, hogy vasár- és ünnepnapon hányán keresik fel a közel fekvő Gellérthegyet. Tudjuk, hogy a hegyen különösen a Ferencz József-hid megnyitása óta a forgalom mily mértékben emelkedett ! El lehetünk készülve, hogy az eskütéri uj hid, valamint a tervezett gellérthegyi kötélpálya által a mostani forga’om legalább meg fog kétszereződni. Ily körülmények között a hegy teljes platójának beépítése minden tekintetben nagyszabású remekművel még semjvolna czélszerü. De van itt még másik szempont is, a miért a Gellérthegy nem felel meg a kitűzött czélnak, s ez sokkal fontosabb, mint az előbbi t. i. az erkölcspolitikai szempont. Ezt Széchényi prog- rammjából nem hagyhatta ki. Gondoljuk csak, hogy minden ethikai alap nélkül a pan- pantheont a Gellérthegyre építettük Képzeljük el továbbá a hullámzó nagy közönséget vásárnapi hangulatban, tömegesen beözönleni a pantheonnak tiszteletet és kegyeletet parancsoló falai közé ! Mily profanácziója a pantheon-eszmének, mily pro- fanácziója Széchényi szellemének! A pantheonnak a hármas határhegyen való elhelyezésével, Széchényi jól átgondolt programmját hajtjuk végre. Meg lesz annak a gyümölcse, mert ethikai alapon fog nyugodni. A 196 m magas hegy, a mely jóformán uralkodik a székes-fővároson. magasságával és fekvésével is imponáló. Oda valóban csak az fog zarándokolni, a ki „minden földi ittasságból kiébredve, istenileg sóvárog felhevülhetni.“ De nem tekintve a főfaktort, az erkölcsi oldalát a dolognak figyelmen kivül hagyom, lenne a székes-fővarosnak még egy másik haszna is, az anyagi haszon. Mert a székes fővárosunkat látogató idegen, valószínűleg meghosszabbitandja ittartózkodását, hogy hazánk „Üdvleldéjét,“ a magyar állam Szent István koronája országainak erkölcsi fundamentomát megtekintse. Széchényi szavaival fejezem be közleményemet: „Hogy ilyféla intézvénynek nemcsak külfénye, de valódi sikere és szellemi hatása is legyen, mindenesetre tán a nemzeti hitel ellenőrsége alá kellene állítani azt, ha t. í. elég fogékonyság és elég komoly lelkületűd át van hatva a közönség ily intézvénynek magasb jelentőségét méltány- lani; mert ha erre' többé nem képes, s annyira van leerkölcs- telenitve, miképp a nagyobb rész az „én utánam mindennek vége“ (Apres moi le deluge) hite szerint él és cselekszik, akkor, mint legalább én gondolom, tán nem használ semmit az ily in- tézvények szellemi fentartása és ekképp jobb azzal egyenesen felhagyni.“ Az irányadó körök, reméljük, e nagyfontosságu kérdést Széchényi szellemében helyesen és üdvösen fogják megoldani, mert az „Üdvlelde“ kérdése a „dolog legmélyebb lényegébe, vagy jobban mondva, annak életébe vág, s ekképp minden oldalról, s higgadt kebellel kifejtendők, s ugyancsak ámítás nélküli alapra állítandó, minthogy — s ezt soha, kivált a kérdésben levő tárgyban, de egy pillanatig sem szabad felejtenünk, — a nevetséges a magasztosnak tőszomszédja.“ Vukasinovits József.
