Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-04-30 / 18. szám
19 CO. április 3ft. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS kát a rendes teendőkkel együtt elvégeztethetné, miért is kénytelen erre a szabadnapos rendőröket kirendelni. Ezek pedig azért, hogy megillető szabadidejüket terhes és nagy gondosságot igénylő éjjeli szolgálatra forditják, méltán tarthatnak számot kárpótlásra. Ennek a fejében követeli a rendes ügyeleti-dijakat, és e követelésétől a tanács felszóllalására sem állhat el. A tanács ugyanis félremagyarázza a rendőrség magatartását és a felemlegetett szabályok értelme felől alapos tévedésben van. Az 1897-iki szervezési szabályzat 52. §-a ugyanis megál- pitja, hogy minden külön szolgálatért jogosult a rendőrség dijakat szedni. Tehát nemcsak a rendőri engedelemhez kötött mulatságok, és előadások és mutatványok után, hanem a zálog házi árveréseken, lóversenyeken, kiállításokon és esküvők vagy temetések, estélyek, robbantó anyagok szállítása alkalmával, végre a köz- és magánépitkezéseknél stb. tett szolgálatai után is joggal követeli a dijakat. Nagyobb világosság okáért folytatólag idézi a rendőrkapitányság a szabályzat szavait. „Ellenben a székesfőváros tanácsa, vagy elöljárósága megkeresése folytán közegeinek nyújtott rendes segédlete után, vagy a kiszolgáltatott rendőrkarhatalomért semminemű dijak nem szedetnek“. A Szent-Gellérthegyen történő sziklarobbantásoknál kért ügyeletét nem tekintheti a főkapitány rendes segédletnek, hanem határozottan rendkívülinek, — következéskép az ingyen szolgálatot elrendelni egyáltalán nem hajlandó. Ha a főváros ezzel a a kijelentéssel megelégedve nem lenne — így végzi dörgedelmeit a főkapitány, — úgy szíveskedjék orvoslásért a belügyminiszterhez fordulni. A tanács természetesen meg is fogadja a tanácsot, és nem hagyja annyiban a dolgot, hanem csakugyan a belügyminiszter közbelépését kéri ki. II. A sziklák. — Gellérthegyi álom. — Az öngyilkosjelölteket már hetekkel ezelőtt hitegették a lapok, hogy a halálnak legközelebb egy uj módját próbálhatják majd ki: a robbantott szikla által való halált, s ime, a vállalkozó az utolsó perczben elhalasztotta a Gellérthegyről lelógó sziklák felrobbantását. A főkapitányság ugyanis kijelentette, hogy a robbantásokhoz, a melyek éjjel történnének, csak 56 korona napidijért ad rendőrt, s ezt sem a vállalkozó, sem a főváros nem akarja fizetni. Tekintve, hogy mennyi kétségbeesett ember kénytelen e miatt most a halálát elodázni, a halasztás hire, s kivált a rendőrség makacskodása mély szomorúsággal töltött el, mert már előre örvendtem annak a magasabb gyönyörnek, a mikor majd az egész Gellérthegy szétesik, csupán csak azok a sziklák fognak szilárdan állva maradni, melyeket föl akartak robbantani. E szomorúságomban elnyomott az álom, de vesztemre, mert a kérdés akkor sem hagyott nyugodni. Rémes álmom jött. Rendőr voltam, s a Gellérthegy tövében voltam pos- ton. A Szent-hegy lelógó sziklái megunván a hosszú várakozást a robbantásokra, előtte való nap értekezletet tartottak, s elhatározták, hogy megspórolják a vállalkozónak a rendőri assziszten- cziáért járó 56 korona napidijat, és robbantás helyett maguktól fognak lezuhanni. A zuhanást épp az én posztonállásom idejében kezdték meg s egyik szikla a másik után vad robajjal gördült le a hegyről, amelynek lábánál nyüzsgött a nép; a rendőrség tudniillik nem kapván meg a külön napidijat, visszavonta a veszélyeztetett útrész elzárására vonatkozó rendeletét, s az egész hegy alját újra átadta a közforgalomnak. Bum-bumburubumm! Brum bumburubummbrumm! — zuhantak le a sziklák egész napon át a hegyről a néptömeg közé. — Jajj ! Ajajajj ! Ajjajajajj ! — hallatszott itt is — ott is egy-egy csomó ember haláljajgatása, akiket a tonnás kövek agyonlapitottak. — Vigyázzatok 1 — akarta kiáltani belőlem a humánus érzés, de nem szólhattam. Zsebemben volt a főkapitány tilalma, mely nem eDgedi meg a rendőröknek, hogy a sziklarobbantásokkal s általában az egész hegygyei mindaddig törődjünk, a mig a vállalkozó le nem szúrja az 56 koronát. — Anyám 1 Apám ! Testvérem ! Gyermekem 1 Barátom ! Leghübb adósom ! Meghalt 1 Szétmorzsolt a szikla ! — ilyen és hasonló, velőtrázó sikoltások rázták meg minden zuhanás és agyonlapitás után a levegőt. És én, a rendőr : nem mehettem oda, nem léphettem közbe, hogy a népáradatot visszaszorítsam a hegy alól, hol a biztos halál várakozott reájok ! Tiltotta a rendelet, és hiába, rendnek muszáj lenni. Nem kiálthattam oda a tömeg közé rendes jelszavunkat: — Oszoljanak! — hanem ellenleg, szigorú parancsom volt, hogy, ha a sziklák nem elég embert ütnének agyon, az esetben integetnem kell az ujjammal a nép felé, hogy jöjjenek a hegy alá. Had üssenek agyon a sziklák minél több embert ha olyan smuczig a vállalkozó! Sőt az is parancsban volt, hogy a mennyiben az ujjammal eszközlendő hivogatásra nem jönne elég tömeg a hegy alá, ez esetben csábító mutatványokat kell tennem, esetleg énekkel, zenével és tánczczal kísérve. Szerencsére azonban a nép e nélkül is tódult a veszélyeztetett helyre, a sziklák pedig egyre-másra zuhogtak le közéjük a magasból. Igaz, hogy némelyik tömb csak egy-két embert nyomott agyon, de a halandóság azért általában kielégítő volt, s egyik-másik sziklakolosszus egy csapásra hat-nyolcz embert is palacsintává lapított. De végzetemet én sem kerülhettem el. Egy őrizetlen pillanatban egy szikla hatalmas robajjal épp rám zuhant, és én iszonyú ordítással fölébredtem. Legfőbb ideje volt, mert a szikla különben menthetetlenül agyonütött volna; amit a magam részéről őszintén sajnálnék. J—ay. Az esküdtképes polgárokj idei alaplajstroma. A kerületi elöljárók tegnapi értekezletükön megalapították, hogy az esküdtképes polgárok alaplajstromának összeálitását az idén egyöntetű módon hogy fogják végeztetni. A megálapodások szerint a lajstromba való felvétel czéljából május hó 16, 17, és 18-ik napján lehet a kerületi elöljáróságoknál jelentkezni A lajstromot junius 1—5 közszemlére teszik a mely idő alatt az felszólamlásokat lehet benyújtani. Junius 16—23.-ikáig a felszólamlásokra lehet megtenni az észrevételeket. Az összes felszólamlásokat és észrevételeket az összeíró bizotsághoz keli intézni.
