Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-04-22 / 17. szám
Í2 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS Az év eddigi 14 hetében élve született összesen 6.741 gyermek, meghalt összesen 4.223 egyén, a születések többlete tehát 2518; a múlt év megfelelő időszakában született 6.706, meghalt 4.852, a születések többlete volt 1.854 (-----). Az élve szülöttek között volt: 317 római katholikus, 8 görög katl olikus, 4 görög keleti, 23 ágostai evang., 45 helvét, 109 izraelita, 2 ismeretlen, összesen 508. Betegedés. Betegforgalom a városi közlcórház altban: a Szt.-Rókus kórházban ápoltak a múlt hét végén 1042 beteget, szaporodás 417, csökkenés 414, maradt a hét végén 1045, a Szt.-László kórházban ápoltak a múlt hét végén 101 beteget, szaporodás 29, csökkenés 17, maradt a hét végén 113, a Szt.-István kórházban ápoltak a múlt hét végén 935 beteget, szaporodás 316, csökkenés 293, maradt a hét végén 958, a Szt.-János kórházban ápoltak a múlt hét végén 778 beteget, szaporodás 164, csökkenés 155, maradt a hét végén 787. Összesen ápoltak a múlt hét végén 2.856 beteget, szaporodás 926, csökkenés 879, maradt a hét végén 2903. Illem villám. A villamhely még nem illemhely, s a villamos kocsi nem szükségképen illemes kocsi is egyszersmind. A budapesti ember, ha fölszáll a villamos kocsira, a gördülékeny járómüvön a szórakozásra és boszuságra egyaránt tág teret talál. A mulatság már a megállóhelynél kezdődik, a hol félórahosszat is elvá- rakozhatik az ember, a mig 1) olyan kocsi érkezik, a melyik a kívánt útvonalra megy, 2) a mig egy ilyen kocsin szerencsésen helyet szoríthat magának, vagy, a mi már csaknem kivihetetlen dolog: a feleségének, avagy gyermekeinek is. Igaz, hogy a vasúttársaság, a mely sűrű egymásutánban, legalább is félóránkint indít egyirányú kocsikat, ennek épenséggel nem oka, mert arról végre is csak a publikum tehet, ha nem osztja be maga közt a villamoskocsin való utazás idejét úgy, a mint az legczélsze- rübb volna. A hajnali órákban pl. néha egészen üresen robognak a villamosok, s a társaság joggal kérdezheti azt a közönséget, a mely délután, vagy este félórahosszat vár, hogy egy- egy túlzsúfolt kocsit láthasson elrobogni az orra előtt : miért nem utazik inkább a villamoson hajnalban, a mikor mindig kényelmes helye lehetne a kocsin ? De hát a közönség csökönyös, és valóban rászolgál, hogy valaki erélyesen megrendszabályozza egyszer. Magam, ha villamosra várakozom, harmincz-negyven percznél hamarább soha sem bírtam följutni kocsira ; a megállóhelyre tudniillik mindig érkeztek uj meg uj hölgycsoportok, a melyek orrom előtt megrohanták az érkező kocsikat, s ha csak, mint régebben várakozó, a könyökömmel félre nem akartam volna lökdösni a gyönge nőket, bizony kénytelen voltam szerényen távol maradni a kocsitól, s türelemmel várni a legközelebbi — nem kocsit — hanem hölgy-inváziót. Mert Budapesten idáig terjed az udvariasság a hölgyekkel szemben, a kiknek tulajdonképen még ülőhelyemet is gyanakodva engedem át, mivel sohasem vagyok bizonyos benne, vájjon legalább egy fej- biczentéssel megköszöni-e ? Egy úriemberrel történt meg pl., hogy a közúti villamosra föl akart szállni egy korosabb urinő, s a fölszálló lépcsőjén állva, sehogy sem tudta a vasgombos 1900. április 22. szíjat kiemelni a tartójából. A kalauz nem volt hátul, a villamos már indulás félben volt, s a hölgy még mindig a lépcsőn állt, mert a szíj miatt nem birt feljutni a koesira. Az illető úriember, aki egyedül állt hátul a kocsin, észrevévén az urinő bajlódását, udvariasan fölemelte előtte a szíjat, s a hölgy föllépett a kocsiba. Az, azonban, hogy az úriembernek csak egy szóval is megköszönje az előzékenységét, eszeágában sem volt, s büszkén suhant be a kocsi belsejébe. Kis idő múlva a kocsi ahoz a megállóhelyhez ért, a hol a hölgynek ki kellett szállnia. A kalauz ismét valahol elől volt elfoglalva, s a hölgy sietve kijött, hogy leszálljon. Ám a szijjal megint csak nem tudott boldogulni, s egy perez alatt belátta, hogy ha valaki nem nyitja ki előtte, nem bir leszállni. Esdő pillantást vetett tehát a még mindig a perronon álló előbbi urra : — Nem lenne szives uram? . . . A megszólított előzékenyen mosolygott. — Nem, nagysád, — mondta nyájasan, — nem lennék szives. Ha, mikor feljött, és beengedtem, egy köszönő szót mondott volna, akkor most is már rég fölemeltem volna azt a szíjat. De igy, sajnálatomra nem tehetem, mert kénytelen vagyok nagysádat megtanítani rá, hogy a szívességet, bármi csekély is, meg szokás valami uton-módon köszönni. Hogy a hölgy aztán mérgében úgy bujt keresztül a szíj alatt, az már nem tartozik ide. Fő az, hogy a budapesti hölgyek — tisztelet a kivételnek — igen hézagosán vannak tájé- kozódva az illendőség elemi szabályai felöl. Vigasztaláskép azonban azt is konstatálhatjuk, hogy a budapesti urak (legalább igy nevezik őket) még kevésbbé. A viliamos kocsi belseje valóságos melegágya az u. n. asphalt-betyárkodásnak, s ugyan csekély azoknak a szép nőknek a száma, a kik, villamoson utaz- tokban bizonyos fiatal urakkal ülvén szemközt, fiixirozásnak ne volnának kitéve. Végül a hölgy leszáll, s a hívatlan gavallér (föltéve, hogy nem sajnálja a jegy árát) utána. Mert a kocsik ban köpködni tilos, de szemtelenkedni nem. A neveletlenségnek nem utolsójjelensége az úgynevezett operette-, vagy — népdal — utas sem. Ez rendesen vasalt nadrágban jár, s szétterpeszkedvén az ülésen, összecsucsoritja az ajkát, és mintha istállóban volna, elkezd fütyörészni: — Csúf, csúf, csakugyan a chinai tincs No de volt» s van-e nép ... etc Vagy : Maros vize folyik csendesen Borulj a vállamra, kedvesem. Igaz ugyan, hogy a többi utas már nagyobbrészt szintén ösmeri ezeket a fütyölt áriákat, de azért rendszerint szó nélkül tűrik, mert írva vagyon, hogy nem illik valakit valamely illetlenségére figyelmeztetni. A kalauz pádig a vasalt nadrágnak sok mindent eltűr, a miért egy kékzubbonyos munkást már az első megállóhelynél leszállított volna a kocsiról. Szegény kalauzok tudniillik rettegnek a jól öltözött utasoktól, s ismerek gyöngédlelkületü utast, a ki csak azért jár rongyosan, hogy szegény villamos kalauzokat meg ne ijeszsze. És ezek az egyedüli figyelmes emberek, a kikkel Budapesten a villamoson valaha találkoztam. És furcsa, a kalauz mégis ezekkel a leggorombább. Még fütyölni sem hagyja őket, Utas.
