Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-02-12 / 7. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 19C0. február 12 «s szolgálhatott volna, 1688. jun. 20-áról kelt rendeletben a 3 amaraigazgató még két tanácsost nevezett ki, „so der hungarisch u. teutschen Sprach kündig,“ vagyis akik mind a két nyelvet ♦ értették.' Tizennyolcz évig tartott ez az ideiglenes állapot egészen addig, a mig 1705-ben I. Lipót király privilégiuma megint szab. királyi városokká emelte Pestet és Budát és ezzel megadta nekik az önállóságot, Ezt az átmeneti korszakot a kamaraigazgató és városi .közönség közti folytonos súrlódások és torzsalkodások jellemzik 1700-ban már 13 tagja volt a pesti tanácsnak és ámbár ebben üresedés nem volt, a kamaraigazgató a tanács meghallgatása nélkül öt egyént jelölt ki megint tanácsosoknak. A tanács a jelöltek közül Wilsersheimbot meg is választotta, de a kamaraigazgató nem hagyta helyben, hanem az 1701. jun. 28-án tartott restauráczió alkalmával Leistner-t és Hoffer-t kinevezte tanácsosoknak, az előbbit, a ki jelen volt, azonnal fel is eskettette. A polgárság ezen eljárás ellen a tanácsnál tiltakozott; Eyserich, a küldöttség egyik tagja, felhozta, hogy Leist- ner egy „mameluk“, Hofferre meg egy másik polgár, Lehmer azt mondta: hogy nem fog tudni hivatalos dolgot megőrizni és ha feleségének a tanácsban történt dolgokat el nem mondja, felesége főipofozza; már pedig ilyen tanácskozókat meg nem tűrnek s a kinevezés megsemmisítéséért felsőbb helyen kívánnak panaszukkal fellépni. A kamaraigazgató, neszét vevén a polgárság e mozgalmának, felszólította a tanácsot, hogy a küldöttségben részlvett polgárok neveit jelentse fel neki, hogy megbüntethesse őket. Ez megtörténvén, a küldöttség tagjait börtönbe záratták. De a polgárság nem hagyta a dolgot annyiban, hanem a kamaraigazgató eljárását az udvari kamaránál feljelentette. Hosszú huzavona után a kamaraigazgató kiegyezett a polgársággal; a tanácsválasztási jogot a tanácsra ruházta és az elzárt polgárokat további büntetés nélkül szabadon bocsátotta. A mameluk Leistner, ki már fel volt esketve, benma- radt a tanácsban, Hoffer a kiegyezés áldozatául esett. Helyreállván Pestnek autón 'miája. a város kormányzata állott a belső tanácsból, az ennek alárendelt külső tanácsból a választott polgárságból és a tisztviselőkből. A belső tanács gyakorolta a polgári és büntető igazságszolgáltatás, az árva- és gyámhatóságot, kezelte a város vagyonát, befogadta a polgárokat, választotta a tisztviselőket, sőt 1731-ig még a tanácsoso- sokat és főtisztviselöket is és saját kebeléből küldte ki a város két követét az országgyűlésre. Hivatalos nyelve a német és latin volt. Tagjai voltak a bíró — 1723 óta a polgármester, — a kapitány és tizenegy (a kapitánynyal együtt tizezkét) tanácsos. A tanácsosok élethossziglan szolgáltak, a polgármestert, bírót és kapitányt minden két-három évben választották. A belső tanácsot „Innerer Rath“- és „Magistrat“-nak hivlák, tagjait „Rathsherrl-, „Rathsfreun“-, „Rathsverwandter“-, „Senator“ és „Magistratsfath“-Dak. A külső tanács („der äussere Rath,“ „die Ernannten“) a polgárságból alakult a tisztujitáson ; huszonnégy tagja volt, kiknek szolgálata szintén élethossziglan tartott. A külső tanács — írja Schmall — tninden önálló hatáskör nélkül közvetítő szerepet viselt a belső tanács és a polgárság közt. Kötelességéhez tartozott az adókulcs megállap tása, segédkezés az adóbehajtásnál, szabályrendeletek hRelesitése, a belső tanács utasitásai7 nak végrehajtása, véleményadás. Tulajdonképpeni működését a bizottságban fejtette ki. Ilyen bizottságok voltak: a kenyér- és hus-bizottság. a vásári és köztisztasági bizottság. (Folyt, köv.) A kövezés! szabályrendelet. Majdnem negyven esztendőt élt meg a ma érvényben levő kövezési szabályrendelet, mig a hatóság belátta tarthatatlanságát. Az 1861-ben alkotott pestvárosi szabályrendelet a kis városias szatócskodás minden vonásával fel van ruházva, de élni tudott máig, mert a magánérdek teljes kielégítést nyert mellette és benne. A régi szabályrendelet enyhe rendelkezései millióktól fosztották meg a fővárost. Az évenként kövezésre fordított százezreknek csak elenyésző csekély részét érült meg azoktól, akiknek érdekében a kövezési munkákat végrehajtották. A kövezéssel való könnyelmű gazdálkodás végre oda juttatta a fővárost, hogy képtelen az egyre nagyobb adószükségleteknek megfelelni; a város egészségtelen terjeszkedése következtében egyre fokozódó igények kielégítése pedig lehetetlenné vált. Az utolsó órában megalkották a kövezési szabályrendeletet, kapcsolatban a városrendezési szabályrendelettel, a mely utóbbival az extenziv fejlődést akarják meggátolni. A közgyűlés azonban nem veszi komolyan a főváros szomorú helyzetét. Két napig rágódott a város- rendezési szabályrendeleten, mig lényegéből jól kiforgatva elfogadta A kövezési szabályrendelet tárgyalását meg sem kezdte. Várnak vele két hétig s azalatt folynak az intrikák a javaslat megbuktatására. Pedig a város pénzügyi helyzete követeli az egészséges újítást tartalmazó szabályrendeletet, amelynek az ingatlan-tulajdonosokat közvetlen érdeklő része a követKező: A székesfőváros által közterületeken első ízben eszközölt mindennemű burkolás után, — még pedig kocsiutaknál egy-egy oldalon legfeljebb 13 méter szélességig a burkolás összes költségeinek 60 százaléka, gyalogjárónál a szegélyezésen kívül legfeljebb 3 méter szélességig a felmerülő egész burkolási költség, — az illető közterület mentén fekvő ingatlanokat és azok jövedelmét terheli s a fővárosnak burkolási járulék czimén megtérítendő. A mennyiben valamely kocsiút első Ízben gránit, bazalt vagy quarzporphyr burkolattal láttatik el, burkolási járulék czimén a főváros részére csak annyi térítendő meg, a mennyi fa- koczka-burkolat, vagy 20 cm. betonalapzatu 5 cm. vastagságú sajtolt aszfaltburkolat alkalmazása esetén lett volna fizetendő. Az úttest és gyalogjáró kellő szintre helyezéséhez szükséges földmunkák költségei egészben a fővárost terhelik. Gyalogjáróknál a szegélyezés költsége a fővárosnak minden körülmények között megtérítendő. A székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése évről-évre egységesen állapítja meg egy-egy négyzetméter burkolat után a különböző burkolatnemek szerint fizetendő burkolási járulékokat, a burkolathoz és alépítményhez felhasználtatni szokott összes anyagok és a munkabér legutóbbi ténvleges költségei alapján.
